Rovatok

Súlyos alultápláltság és éhhalál fenyegeti a gyerekeket Afganisztánban

Az afgánok egyharmadának fogalma sincs, hogyan oldja meg a következő étkezést. A súlyos éhínség legalább egymillió gyermeket érint.

Afganisztán már a tálib hatalomátvétel előtt is komoly élelmiszerválsággal nézett szembe az országot sújtó szárazság következtében. A tél közeledtével afgánok millióit, köztük egymillió gyereket fenyeget az éhezés és éhhalál veszélye – írja a 168 Óra

Az ENSZ vezető tisztviselői a válság kezelésére szervezett genfi konferencián hívták fel a figyelmet a közelgő humanitárius katasztrófára. A The New York Times összefoglalója szerint António Guterres főtitkár elmondta, hogy Afganisztánban az amúgy is rendkívül magas szegénységi arány a tálibok hatalomátvétele óta robbanásszerűen megnőtt, a közszolgáltatások összeomlottak, a menekülés miatt pedig több százezer ember került az utcára. Ahogy fogalmazott, a menekülő afgánok „a háború, a szenvedés és a bizonytalanság évtizedei után talán a legveszélyesebb órájukkal néznek szembe.”

Henrietta H. Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója hozzátette, a kritikus helyzet közvetlen veszélyt jelent a gyermekekre nézve:

Legalább egymillió gyermek szenved idén súlyos akut alultápláltságban, és kezelés nélkül meghalhat.

Afganisztánban évtizedek óta a nemzetközi adományok és segélyek tartják el az embereket. Az ENSZ most egymilliárd dolláros gyorssegélyt ígért az éhezés visszaszorítása, a gyermekek védelme, valamint a humanitárius katasztrófa megakadályozása érdekében.