Rovatok

Bátor gyermekekről szóló filmekkel vár idén a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

A 8. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon „bátor filmeket” láthatunk január 22. és 30. között. A „bátor gyerekek” saját szekciót is kaptak.

Január 22-től egy héten át, közel 200 budapesti és vidéki vetítésen láthat dokumentumfilmeket a közönség. Az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) versenyfilmjeinek listájában olyan alkotások is feltűnnek, amelyek a világ rangos dokumentumfilm-fesztiváljain is szerepelnek vagy szerepeltek már. 

Az idei fesztivál szlogenje a bátorság. Az egész estés filmekben bátor álmodozók, ellenállók, útkeresők, nők és gyermekek történeteit ismerhetjük meg. 

A Bátor gyermekek szekció filmjeiben gyerekek és fiatalok harcolnak a szabadságért és a demokráciáért (A Vörös falak foglyai), szélmalomharcot vívnak a mostoha marokkói körülményekkel (A Remény Iskolája), vagy éppen már egészen fiatalként kiállnak a női egyenjogúság mellett (Magas mérce). Megismerkedhetünk egy beteg gyermeket nevelő család történetével és nehézségeivel (A Pillangó álma), és egy kábítószer miatt börtönbe kerülő anya és lánya nem mindennapi életével is (Jacinta, a szeretet-függő). 

A BIDF zsűrijében olyan szaktekintélyek ülnek, mint Alföldi Róbert, Csákányi Eszter vagy Vranik Roland. 

A filmek január 22. és 30.  között tekinthetők meg a budapesti Cinema City Mamut II. mozitermeiben, illetve Pécsett, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Egerben, Szolnokon, Veszprémben, Győrben, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen.

A filmeket eredeti nyelven, angol és magyar felirattal vetítik. Budapesten minden vetítés után beszélgetést szerveznek a filmek alkotóival vagy meghívott szakértőkkel.