Megugrott a homoszexuális tartalmakra vonatkozó feljelentések száma a kormány által gyermekvédelminek nevezett, melegellenes törvénymódosítás óta. Az elmúlt fél évben több mint 130 panasz érkezett a kormányhivatalokhoz és a médiahatósághoz.
Június 15-én fogadták el a törvénymódosítást, amelynek értelmében tilos tizennyolc év alattiak számára pornográf vagy homoszexualitást népszerűsítő tartalmakat elérhetővé tenni. A rtl.hu arról számolt be, hogy a melegellenes törvény elfogadása óta megugrott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH), illetve a kormányhivatalokhoz beérkező feljelentések és panaszok száma. Június vége és december 15. között több mint 130 panasz érkezett az NMHH-hoz a törvényre vagy a „kiskorúak védelmére” hivatkozva, eljárás eddig azonban egyik esetben sem indult. Az előző évben ugyanebben az időszakban csak 32 hasonló bejelentés érkezett.
A feljelentések több esetben klasszikus gyerekmesékre vagy könyvkiadványokra is vonatkoztak.
Egy kormányhivatal például tizennégy napig vizsgálta, hogy a Csipkerózsika, a Pumukli, a Mulan és Az oroszlánkirály valóban megkérdőjelezik-e a hagyományos nemi szerepeket. A feltehetően viccnek szánt beadványt végül elutasították.
Nem úszta meg ennyivel a Micsoda család! című gyerekeknek szóló mesekönyv. A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette meg a forgalmazót arra hivatkozva, hogy a szivárványcsaládokról szóló könyv megtévesztő helyen volt a könyvesboltokban, megsértve ezzel a tisztességes kereskedelmi gyakorlatot. A helyszíni ellenőrzést követően a hatóságok megállapították, hogy a könyv már nem érhető el gyerekek számára, így eljárás végül nem indult az ügyben.
Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője arról beszélt az rtl.hu-nak, hogy a pedofiltörvényként ismert jogszabálymódosítás elfogadása óta a szervezet panaszirodájába egyre több bejelentés érkezik.
Nőtt az utcai, szomszédok közötti és a munkahelyi bántalmazások száma. Elsősorban azok a támadók, akik eddig is homofóbok voltak, ők ugyanis azt érzik, ennek a véleményüknek hangot adhatnak, akár erőszakos úton is
‒ mondta Dombos.
Egy, az RTL-nek nyilatkozó leszbikus pár is arról számolt be, hogy a törvénymódosítás óta jobban odafigyelnek, mikor foghatják meg egymás kezét, mivel korábban előfordult, hogy tojással dobálták meg őket az utcán, amikor csókkal üdvözölték egymást.
Címoldali kép: Schutterstock