A pedagógusok figyelmeztető sztrájkja sokkal többről szólt, mint a felháborítóan alacsony tanári fizetésekről vagy a túl sok munkáról.
Béremelés, túlterheltség, kötelező oltások. Feltehetően ez a három kifejezés jut eszébe mindenkinek, ha felmerül a kérdés, hogy miért lázadnak a tanárok. Bár a szakszervezetek valóban ezeket a követeléseket fogalmazták meg, sokkal összetettebb indokok vezettek a januári pedagógussztrájkhoz.
Az elmúlt tíz évben kialakított állami kontroll gyakorlatilag megfojtotta a hazai közoktatás rendszerét, és vele együtt a benne dolgozókat és tanulókat is.
A pedagógusokat teljes mértékben megfosztották szabadságuktól. Belekényszerítették őket a Nemzeti Pedagógus Karba, majd bevezették a tanári életpályamodellt.
Az iskolák államosítása gyakorlatilag lenullázta döntési jogkörüket.
Az államilag meghatározott tanterveket és tanmeneteket szigorúan be kell tartani, ezektől akkor sem térhetnek el, ha egy osztály vagy a tanulók egy része egyébként igényelné.
Emellett a szabad tankönyvválasztás lehetőségét is szép lassan elvették a pedagógusoktól. Ennek következményei persze a diákokon csapódnak le, hiszen a tanároknak így esélyük sincs alkalmazkodni a különböző gyerekek és osztályok igényeihez. A döntéseket többé nem a szakképzett, nevelésre specializálódott pedagógusok, hanem a járási oktatási hivatalok hozzák.
Van persze, ami nem változott az elmúlt évtizedben. Ilyen például a pedagógusok bére, ami továbbra is a nyolc évvel ezelőtti minimálbérhez van kötve.
Ezzel szemben a terhelésük folyamatosan nő, hiszen a fenti indokok miatt egyre többen hagyják ott a pályát, őket pedig valakinek helyettesíteni kell. A tanárok szabadságát, megbecsültségét azonnal helyre kell állítani, különben a diákok, a felnövekvő nemzedék issza meg a levét az elmúlt tíz év oktatási reformjainak.
Címoldali kép: © 123rf
