Egyedülálló szülőnek lenni nem sétagalopp ‒ írtuk néhány napja egy cikkünkben. Apapbloggerünk legújabb írásában ezt a kérdést járja körül egy másik szemszögből: mit tud kezdeni az életével egy apa, ha egyedül marad három gyerekkel? Bánki Jakab írása.
Mázlija van a kedvenc keresztlányunk anyukájának, akinek a férje távoli és hosszú kiküldetésre ment, ahová a családját nem vihette magával. Sokan vannak a családban, nagyszülők, pótnagymama, testvérek, barátok, nagynénik és unokatesók. Ezért büszkék voltunk rá, hogy a népes család helyett az első egyedüli hétvégén máris nálunk kötöttek ki.
Nincs mindenkinek ilyen szerencséje, hogy segítő család és barátok sokasága veszi körül, ha egyedül marad a gyerekekkel.
Covid-tragédia
A legtragikusabban az a magának való férfi járt a környezetünkben, aki három kisgyerekkel maradt egyedül. A felesége annyira rettegett az akkoriban feltűnt és még totál ismeretlen covidtól, hogy szinte ki sem mozdult az utcára. Mindig a járványon parázott. Mindent a férje intézett, csak ő érintkezett a külvilággal. Bejárt dolgozni, vásárolt, hozta-vitte a gyerekeket, ha kellett. A legnagyobbat azonnal kivették az iskolából. Hazajövet a körfolyosón kint kellett hagynia a csomagjait, az előszobában ruhát váltania, és aztán mindent lefertőtlenítenie, semmi nem jöhetett be enélkül a lakásba.
Amikor a feleségnek elkezdett fájni a lába, eleinte meg sem említette otthon. Majd rohamosan romlott az állapota, már alig bírt járni. De akkor se ment orvoshoz, nehogy beutalják valahová kivizsgálásra, ahol megfertőződhet. Úgy hallotta, az egészségügyi intézmények a koronavírus legfőbb terjesztői; aki oda bekerül, annak vége.
A sors szörnyű iróniája, hogy nem a covid, hanem egy vérrög okozta a halálát. Mire kórházba került, már nem tudtak rajta segíteni. Trombózis.
A negyvenes özvegy férfi úgy érezte, élete szerelmét vesztette el. Családi védőháló nélkül maradt, egyedül. A nagyszülők nem éltek, rokonokkal nem érintkeztek, és szigorúan véve barátaik sem voltak. Éltek begubózva a saját kis világukban. A tragédia sújtotta férfi végképp nem tudott támaszkodni senkire, azt se tudta, kitől és hogyan kérjen segítséget.
Húsleveses apuka
A gyerekek különbözőképpen fogadták anyjuk elvesztését. A legkisebb szinte fel se fogta, csak hirtelen leállt a beszéddel, és mintha megállt volna a fejlődésben. A középső kislány folyton sírt és az anyukáját hívogatta sokáig. Aztán valahogy mintha kitörlődött volna belőle. A legnagyobb – amúgy is figyelemzavaros – fiú agresszióval vezette le a feszültségét, a suliban könyveket, székeket dobált.
A covidnak hála a férfinak nem kellett bejárnia dolgozni, így otthon maradhatott a gyerekekkel. Otthonról végezte a munkáját, ami teljesen lekötötte, abba menekült. Együtt csináltak mindent a gyerekekkel. Az ő gondozásuk, a végtelen játékok, a család, a háztartás ügyes-bajos dolgainak intézése mellett nem is jutott idő szinte másra.
Húsleveses apuka lett belőle. Hetente akár többször is azzal vigasztalta magát, hogy feldobott a tűzhelyre egy húslevest, és megszállottan tökéletesítette, hogy aranyszínű, ízletes és tartalmas legyen.
Kényszeresen szűrte, hogy ne maradjon benne egyetlen lebegő húscafat sem. Ez volt a legjobb gyógyír a gyászára.
Régen túl volt a gyászéven, és már nem érezte olyan kínzónak a mélységes depressziót. Nem zavarta annyira, hogy senkivel nem tud semmit megbeszélni. Csak gyerekek veszik körül. Este fejből mesélt a nagyobbaknak: beleélte magát és sötéten festette le a szörnyű kalandokat. Amikor elaludtak a gyerekek, hallgatta kicsit a szuszogásukat, olvasott pár oldalt egyedül a kiürült hitvesi ágyban, vagy görgette kicsit a közösségi oldalt. Alig maradt ébren töltött ideje, és az ólmos fáradságtól amúgy sem volt képes rá, hogy azon gondolkodjon, mennyire magányos. Álmodni, mintha nem álmodott volna sohasem.
Majdnem szerelem volt
Már eltöltötte a megnyugtató tudat, hogy ez van és ez így is marad örökkön örökké ‒ hogy a következő évtizedeit a gyerekei felnevelésének kell szentelnie ‒, amikor váratlanul megismerkedett egy iskolai rendezvényen egy, a szomszéd utcában élő kétgyermekes anyukával, aki pár évvel idősebb volt ugyan nála, de a nagyobb gyerekeik épp egykorúak voltak. Gyorsan összesodorta őket a helyzet, hogy mindketten gyermeküket egyedül nevelő szülők.
De hamar kiderült az is, hogy ebből tartós párkapcsolat nem lesz. A nő már megszokta a függetlenséget. A férfi belekérgesedett a gyászba. Képtelenek voltak elfogadni a másikat. Olyannak, amilyen.
A gyerekek viszont nagyon jól kijöttek egymással. Együtt jártak suliba és sportolni. Mivel közel laktak egymáshoz, hol az egyik, hol a másik lakásban gyűlt össze az egész banda, ott zajlottak a nagy közös kajálások, társasozások, filmezések. Végül szinte mindig ottalvás valamelyiküknél, hogy éjjel csak egyiküknek kelljen felügyelnie az aprónépre. És ez jó volt így mindenkinek.
Akkor támadt apróbb repedés a sajátos életközösségen, amikor az özvegy férfi összejött egy volt kollégájával, egy fiatalabb nővel. Akit idővel bemutatott a gyerekeknek is. Az idősebb szomszédasszony ezen már kicsit berzenkedett, de aztán inkább ő is szerzett magának egy fiatalabb szeretőt. Hogy balanszban legyenek.
A férfi új kapcsolatából akár szerelem is lehetett volna, ha egyszer őszinteségi rohamában el nem mondja a lelkes lánynak, aki a gyerekek gondozásába is beleállt, hogy ő már soha többé nem akar gyereket. A lány szerette ugyan a férfit és a gyerekeit is, meg jól érezte magát ebben a kapcsolatban, ettől azonnal menekülőre fogta a dolgot.
Nem akart egy napot sem tovább olyan kapcsolatban lenni, ahol az esélye sincs meg annak, hogy közös gyerekük lehessen.
Maradt a párosan, de külön nevelt gyerekek életközössége ‒ nekik ilyen családkép adatott ‒, megtámogatva az ehhez illeszkedő alkalmi vagy tartós (de ezentúl mindig titkos) szeretőkkel. Itt tartunk, mint a mesében: a gyermeküket egyedül nevelő szülők is élhetnek boldogan, míg meg nem halnak. Legalábbis addig, amíg valamelyikük életét fel nem forgatja majd egy szerelem. Ha hiányozni fog nekik, hogy bensőséges kapcsolatban legyenek újra valakivel. Esetleg, hogy újra családban éljenek.
✦✦✦
Jakab sorozatának korábbi részeit a Blogkalitka című rovatunkban találjátok. A történet folytatását jövő héten olvashatjátok.
Címoldali kép: 123RF
