„Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki” ‒ olvasható a régi hímzett falvédőkön, amelyeknek a feliratain ma már csak mosolyogni szoktunk. Amikor azonban azt gondoljuk, ez már tényleg egy másik, egy felvilágosultabb kor, elég csak kinyitnunk a híreket vagy olvasgatnunk a kommenteket a közösségi oldalakon, esetleg meghallgatnunk a szokásos péntek reggeli, miniszterelnöki kinyilatkoztatást, és rájövünk: az ország (és a világ) egyik része bent ragadt a 20. században, annak is a legelején.
A magyar miniszterelnök anyák napja előtt két nappal, a szokásos pénteki interjújában pontosan megfogalmazta, szerinte mit is jelent nőnek lenni a mai Magyarországon. Ezt találta mondani ugyanis:
„Azt gondolom, hogy az asszonyokat, a nőket, a családanyákat gyötörte meg legjobban a válság. (…) Látom, hogy milyen hatalmas munkát végeztek a lányaim is meg a feleségem is annak érdekében, hogy a pandémia idején működtessék a családot. Gyerek nem tudott menni bölcsődébe, nem tudott menni iskolába, óvodába, otthon kellett maradni, a digitális oktatás az nem egy leányregény, hogy magától megy, oda kell ülni, különösen az alsótagozatos gyerek mellé, hogy segítsünk neki, meg közben vinni kell a háztartást. Hazajön az ember, aki dolgozott, és azt el kell látni, ők maguk is dolgoznak ráadásul, valahol még van egy második munkahelyük…”
Ezek szerint a nő, az anya, a feleség tartja össze a családot, viszi a háztartást, tanul a gyerekkel, ellátja a férjét, aki dolgozik(!), tehát fáradt szegényke, úgyhogy el kell látni.
Ja, és még a nőnek is van – csak úgy mellékesen – egy munkahelye, de az csak azért, hadd szórakozzon ő is… A feleség, az anya karrierje, munkája, önmegvalósítása csak sokadik abban a sorban, amit ő a nők számára elvégzendő feladatnak gondol.
Ez a kis eszmefuttatás a férfiakat is vérig sérthette. Mármint azokat, akik nem azt várják el a nőktől, hogy ellássák őket, hanem pontosan tudják, egy család gondja, a gyereknevelés, a háztartás és a munka az mindenki feladata.
Mindig a fejétől bűzlik a hal ‒ tartja a mondás. Ennek tükrében már nem is annyira meglepő, hogy néhány héttel ezelőtt egy, a közösségi oldalakon megjelent figyelemfelhívásra a magyar nép egy része igen érzékenyen reagált.
Az a bizonyos svéd áruházlánc ‒ még a nőnap környékén ‒ kirakott egy „egy egyenlő otthonért” hashtaggel ellátott posztot, amellyel a nők és a férfiak közötti egyenlőség és az otthoni munkamegosztás fontosságára hívta fel a figyelmet. Nos, ez a fajta érzékenyítés, úgy tűnik, nálunk még mindig kiveri a biztosítékot.
Sértődött férfiak és sértődött nők(!) kérik ki maguknak, hogy a képeken apa főz, zoknit hajtogat, gyereket öltöztet.
És persze feltűnik a kommentekben az új szitokszó, a gender is, ami az egyszeri ember szerint a férfiakat megfosztja a férfiasságuktól, a nőket pedig a nőiségüktől, ami, úgy látszik, a házimunka elvégzésében és a férjurak kiszolgálásában nyilvánul meg.
De tulajdonképpen mit is várunk egy olyan országban, ahol alaptörvénybe van vésve, hogy anya nő és apa férfi, ahol a házelnök úgy gondolja, a nő önmegvalósítása a szülés, ahol vezető női politikusok szerint vannak hagyományos női és férfi szerepek családon belül, hogy a feleségnek a konyhában a helye, a férj a családfenntartó, az anya kötelessége a gyereknevelés, hisz az apa fáradt.
Valamiért nagyon nehéz megmagyarázni egyeseknek, hogy attól nem omlik össze egy család, ha a házimunkában és a gyereknevelésben mindkét fél részt vesz. Nem lesz egy nő férfiasabb, ha ő rakja össze az elemes szekrényt vagy vezeti a családi autót, és a férfi nem lesz kevésbé férfi, ha otthon ő mos vagy tereget. És attól sem, ha királylányosat játszik női ruhában a kislányával, vagy hagyja kifesteni a körmeit. Sőt, joga van megélni mindenkinek ezeket a pillanatokat.
Az évszázados, berögzült gondolkodást az aktuális hatalom igyekszik meglovagolni a meglévő társadalmi különbségek, a nemek közti alá-fölérendeltség fenntartása érdekében. A Parlamentből és a mainstream médiából vetített boldogság netovábbja a nő számára a tűzhely és a bölcső mellett van.
A férfi pedig arra hivatott, hogy megvalósítsa önmagát, hogy karrierje legyen, hogy fel lehessen rá nézni, lehetőleg fakanál és porszívó nélkül.
A nő meg csak úgy elvan, örül, hogy kiszolgálhatja az urát, hogy tartozik valakihez, különben is, gyereket szülni és nevelni privilégium. Igen, ezek a gondolatok a 21. század elején szöknek szárba itthon, teljesen komolyan.
Nem is olyan régen, szintén a nőnap környékén a focistafeleségek kaptak szellemi útmutatást a kisvárdai futballklub sportigazgatójától. Az úrnak sikerült kimaxolnia a szexizmust, és felülmúlnia a korábban emlegett közszereplők megnyilvánulásait. Csapatának rossz formáját ugyanis a labdarúgók élettársain is számon kérte, majd életvezetési tanácsokat adott. Ne menjenek együtt sétálgatni a labdarúgómunkát végző párjukkal, hagyják ki őket a pelenkacserélés borzalmasan fárasztó tevékenységéből, ne terheljék őket házimunkával és gyerekneveléssel, ne hozzák őket olyan helyzetbe, hogy éjszaka fel kelljen kelniük, ha sír a kisbabájuk. És még rá is tudott tenni egy lapáttal, amikor megmagyarázta, hogy a futballistafeleségek nem olyanok, mint az átlagos, munkába járó háziasszonyok, „nekik nincs semmi dolguk, csak a gyereknevelés, nem kell hajnalban elindulni a munkahelyükre, rengeteg szabadidejük van, ráadásul messze az átlag feletti életszínvonalon élnek”.
Tehát a fehérnép szolgálja ki a férjét, és örüljön, hogy élhet. Hogy jól élhet, hála az urának. De aztán otthon fogja be a száját!
Ez az ember nemcsak a nőket alázta meg nagy mellénnyel, de a saját játékosait is. Gyakorlatilag eltiltotta őket attól, hogy szerelmek, társak, apák legyenek.
Bár ma még sokak véleménye szerint az egyenlőség és a közös teherviselés az együttélésben csak feminista hiszti, a férfi és a női szerepek felrúgása a homoszexualitás és a transzszexualitás melegágya és az emancipáció a családi értékek tönkretevője, azért egyre többen gondolkodnak másképpen. Azok, akik nem alá- és fölérendelt viszonyban akarnak élni, hanem együtt. Jóban és rosszban, egyenrangú társként és emberként. Akik tudják, nem a személyi számtól függ, hogy ki marad otthon a gyerekkel, ki cserél pelenkát, ki főzi meg a főzeléket, ki sepri fel a padlót, mossa ki a szennyest. Mert ettől is család a család.
