Manapság, amikor még mindig a járvány hatásaival küszködünk, különösen igaz, hogy senki sem lehet tökéletes szülő. Ilyesmit eddig sem, ezután sem, most pedig végképp nem várhatunk el senkitől. Ana Connery írása.
Ha folyamatosan viaskodsz a gyerekeddel – vagy saját magaddal –, ha mindent meg akarsz mondani neki, kezdve attól, hogy mit egyen, egészen addig, hogy hol aludjon, akkor van egy jó hírünk: nyugodtan elengedheted a dolgot: hadd csinálja, amit akar. A szakértők véleménye szerint több olyan szabály van, amelyhez szülőként nem kellene foggal-körömmel ragaszkodnunk, mivel valójában nincs akkora jelentőségük, mint amekkorát tulajdonítunk nekik. Mostanában annyi minden terheli amúgy is a lelki egészségünket, úgyhogy nem gond, ha olykor engedünk a nyomásnak.
Oké, ha… hagyod, hogy bebújjon melléd az ágyba
„A gyerekek, akárcsak a felnőttek, rengeteg hercehurcán mentek át az elmúlt évben”, írja Bailey Gaddis a 101 válasz azokra a kérdésekre, amelyeket a nők félnek feltenni a terhességről, a szülésről és az anyaságról című új könyvében. A hatalmas változások miatt a leglehetetlenebb pillanatokban törhet ránk a kétség és a félelem. Ilyenkor érdemes kicsit rugalmasan értelmezni a szabályokat. „Amikor gyermeked éjnek évadján vagy hajnalok hajnalán fölkeres, nyújts neki extra adag szeretetet, engedd az ágyadba, vagy te bújj be ő mellé, amíg el nem alszik”. Majd ha elsimultak a dolgok, visszaállhat a régi rend, és ki-ki a saját ágyában alszik egész éjszaka. Egyelőre azonban mindenkinek jót tesz egy kis extra szeretet.
Ugyanakkor az is teljesen rendben van, ha valaki ragaszkodik a saját területéhez. Sok szülő határokat szab, és szeretne inkább külön aludni. Ha te is így vagy vele, ringasd őt álomba, mesélj neki például arról, hogy a tigrisnek, az oroszlánnak vagy a mókusnak 15-16 óra alvásra van szüksége. Megnyugtató szavakkal, simogatással, gyengédséggel a járvány miatt sűrűn előforduló alvászavar leküzdésében is segíthetsz.
Oké, ha… kicsit lazábban kezeled a képernyőidőt
Most, hogy a családok sokkal többet vannak együtt, mint a Covid előtti időkben, igencsak fárasztó napi rendszerességgel új meg új képernyőn kívüli szórakozásokat kitalálni a gyerek számára. Gaddis tanácsa a következő: „Noha nem szeretnénk, hogy gyermekünk a nap 24 órájában a képernyő előtt kuporogjon, mind a szülő, mind a gyerek mentális egészsége megkívánja, hogy lazítsunk kissé a szabályokon. Ha például az anya szeretne szundítani egyet, vagy sürgősen le kell adnia egy határidős munkát, ne érezzen bűntudatot, ha rákattint egy gyerekműsorra, hogy legyen egy kis nyugta”.
Oké, ha… belenyugszol, hogy gyermeked nem végzi el rendesen vagy időben vagy egyáltalán a rá kiszabott házimunkát
Az ágyazás, rendrakás, mosogatás és egyéb feladatok komoly viszályokat robbanthatnak ki szülők és gyerekek között. És mivel a családok a szokásosnál jóval több időt töltenek otthon együtt, a kis csaták öldöklő háborúkká terebélyesedhetnek. „Ha azt szeretnéd, hogy a harmónia visszaköltözzön az otthonodba, bármily nehezedre esik is, engedd meg a gyereknek (sőt, magadnak is!), hogy hébe-hóba elblicceljétek a beágyazást, a takarítást és egyéb – máskülönben halaszthatatlan – tennivalókat” – tanácsolja Gaddis. Gondolkozz el azon, hogy miért ragaszkodsz mindenáron ennek a szabálynak a betartásához: azért, hogy az életre tanítsd, vagy csak azért, mert egyszerűen zavar a kupi. És tűnődj el azon is, hogy megéri-e a hadakozást, mit számít az egész ahhoz a megpróbáltatáshoz képest, amelyen most mindenki keresztülmegy. Végül vond le a következtetést: mi az, ami igazán fontos?
Oké, ha… nem engedsz a nyomásnak, hogy napi 24 órában szórakoztasd a gyerekedet
A gyereknek meg kell tanulnia a függetlenséget, neked pedig pihenésre van szükséged. Ha hiszed, ha nem, a gyerekek már kiskorukban is el tudják foglalni magukat, akkor is, ha nem ólálkodunk folyton körülöttük – és nem dől össze a világ. „Az az elképzelés, hogy a szülők felelősek a gyerekek szórakoztatásáért vagy foglalkoztatásáért, a világ kultúráinak túlnyomó többségében nem létezik, az emberiség történetét nézve pedig végképp nem találkozunk ezzel a felfogással” – nyilatkozta az Atlantic magazinnak Michaeleen Doucleff újságíró, a Vadászat, gyűjtögetés, szülőség: mire tanít minket a letűnt ősi kultúrák boldog, segítőkész emberpalántákat nevelő művészete című könyv szerzője. Az unalom nem mindig rossz dolog. Erősítheti a gyerekben a jelenlétet és a tudatosságot, és gyakran előhívja belőle a kreativitást. „Ha sose hagyjuk őket unatkozni, nem fedezik fel, hogy valójában milyen érdekes a világ” – állítja Suzanne Bouffard pszichológus.
Feltett szándékod szerint a lehető legtöbbet hoznád ki az együtt töltött időből. Igaz, ami igaz, csodálatos a közös családi társasjátékozás, de senki sem áll mindig a helyzet magaslatán: nem lehetsz mindig tökéletes szülő, aki értékes emlékeket hagy a gyermekben, és életre szóló tanítást ad át neki. Engedd meg magadnak, hogy gyarló emberi lény legyél.
Oké, ha… nem csapsz patáliát a kaja miatt
A szülő rengeteg időt tölt az étkezések eltervezésével, az ételek elkészítésével meg aggodalmaskodással, hogy a gyerek nem kap eleget enni, vagy nem elég tápláló, amit kap. De ha unszolod a gyereket, hogy egyen „még két falatot”, vagy hogy akarata ellenére kóstoljon meg egy neki új, ismeretlen ételt, az nemcsak értelmetlen, hanem be is zavarhat a kapcsolatotokba. Mi több, ha zsarolással, nyaggatással próbálod rábírni, hogy utasításra egyen vagy ne egyen, ahelyett, hogy a saját testére hallgatna, az egészségtelen étkezési szokásokhoz is vezethet. Jegyezzük meg a híres táplálkozási szakértő, Ellyn Satter étkezésekről, falatozásokról mondott szavait: „A szülő azért felel, hogy mit, mikor és hol, a gyerek pedig azért, hogy mennyit vagy semennyit sem” eszik a felkínált ételből. Ha bízol abban, hogy a gyereked megeszi a neki megfelelő mennyiséget, akkor annyit is fog enni – ami örvendetes hír, mert így nem lesznek feszült hangulatúak az étkezések.
A kis dolgok elengedése néha nehezebb, mint gondolnád
Igen, ezek bizonytalan idők. Ám ha a jövőn tépelődsz (például, hogy ha a gyereked képtelen feltakarítani maga után, topis, trehány felnőtt válik belőle, vagy a felborult alvási rendje miatt soha többé nem leszel képes 8-kor kirimánkodni az ágyból), attól semmi sem lesz biztosabb. Ráadásul többnyire alaptalanok ezek a félelmek. Amikor megrohannak ezek az érzések, nézz magadba, hogy mi hozta elő belőled. És ha rájössz, hogy miért ragaszkodsz egy szabályhoz, vagy miért kell szerinted egy bizonyos módon csinálni valamit, kiderülhet számodra, hogy az egész nem is olyan lényeges, mint gondoltad.
Igen ám, de könnyű azt mondani, hogy „engedd el” ‒ megtenni azonban már nem olyan egyszerű. Ha nehezedre esik lazítani a megrögzött szabályokon, felhagyni az aggodalmaskodással, szembemenni a hagyományos nevelési szabályokkal (ezekben a nem hagyományos időkben), akkor nem vagy egyedül. Álljon itt néhány hasznos jótanács:
Ismerd fel és iktasd ki a „kell”-eket, mindazokat a dolgokat, amelyeket kötelességként mérsz magadra, vagy elvársz magadtól. Ezek gyakran egyáltalán nem olyan feladatok, amelyeket tényleg meg akarunk tenni, sőt, általában nem is olyan fontosak, mint hinnénk. Ha azon kapod magad, hogy a „kell” szót használod, vizsgáld meg, hogy tényleg olyan fontos-e, hogy tényleg érdemes-e rajta rágódni, és ha nem, akkor száműzd a gondolatot a fejedből.
Légy önmagaddal együttérző. Senki sem tud mindig mindent megcsinálni, úgyhogy légy engedékeny önmagaddal. Gondolj bele, hogy milyen tanácsot adnál a legjobb barátodnak, ha valami sürgősnek vélt dolgon stresszelne. Aztán fogadd meg a saját tanácsod.
Koncentrálj a hálára mindazért, amid van, mindenért, ami jól megy. Még az olyan apróságokért is légy hálás, mint az, hogy a gyereked elmosta a reggeli tányérját (és az se baj, hogy maradék pizzát reggelizett). A hála érzése segít eszedbe juttatni a legfontosabb dolgokat – és elengedni a nem fontosakat.
(NR fordítása)
Címoldali kép: Shutterstock
