Azt gondolnád, hogy a hazugság elég egyértelműen megállapítható: vagy igazat mond a gyereked, vagy nem. Csakhogy ez mégsem ilyen egyszerű. Ráadásul ahány ház, annyi szokás. Segítünk eligazodni a kérdésben. Joanna Eng írása nyomán.
A gyerekek különféle hazugságokat találnak ki – azzal a céllal, hogy megússzák a bajt, vagy azért, hogy ne bántsanak meg másokat –, és ez így van rendjén.
Hazudni muszáj?
Ha belegondolunk, hogyan igazodunk az udvariassági elvárásokhoz, mit jelent az, hogy tudunk „disztingválni”, beláthatjuk, hogy lépten-nyomon elkövetünk kisebb-nagyobb hazugságokat. Ezt kívánja meg a neveltetésünk. Nem sietünk a szomszéd néni tudtára adni, hogy szörnyen néz ki a kiskutyája, ráadásul roppant idegesítően vakkantgat. Vagy:
az ember másképp viselkedik a főnökével, mint a barátjával, nem köti az orrára, hogy bizony cikinek tartja, ami az értekezleten elhangzott.
A jó modor azt diktálja, ne kezdjünk panaszáradatba akkor, ha a boltos megkérdezi: „Jó reggelt, hogy van?”
Nincs éles határvonal igazság és hazugság között. Maga a hazugság fogalma ráadásul kultúránként, sőt családonként más és más.
Van, akinél elfogadható, sőt elvárt „kegyes hazugság”, hogy agyondicsérjük a szúrós pulcsit, amit a nagymama kötött, míg ugyanez másoknál durva hazugságnak számít.
Szorult helyzetben
A gyerekek amúgy is kiszolgáltatott lények, hát persze, hogy megpróbálják letagadni, elhülyéskedni, ha valami gáz van. Néha igaztalan és fájó dolgokat mondanak („nem érdekel, hogy beteg a nagymama”) aztán az egészet azzal ütik el, hogy „csak vicc” volt. Lehet, hogy hirtelen rájöttek, hogy ingoványos talajra tévedtek és vissza akarnak hátrálni. De az is lehet, hogy
össze vannak zavarodva, nem értik igazán a különbséget a hazugság, a vicc és a képzelet között.
Elvált szülők gyerekeinél az igazodási probléma is gyakori – ami néha szimpla engedetlenségben mutatkozik meg. Anyánál semmi sem maradhat titokban, hisz az ember veséjébe lát. Ha egyest hoz haza az iskolából, kár is tagadni. Apáéknál az új családban viszont rossz néven veszik, ha elmeséli, mi történt vele „odaát”, már az anyja puszta említése is minimum grimaszokat, rosszabb esetben sértődést okoz.
Csak vicceltem!
Persze az is előfordul, hogy a gyerek meg akar viccelni minket. Például bejelenti, hogy a testvére megsebesült, és csak akkor helyesbít, hogy „csak tréfált”, miután már csuromvizesen kirohantál a zuhany alól, hogy a segítségére siess. Az ilyen humorizálás meglehetősen hazugságízű.
Akármilyen zavar áll is a háttérben, tanítsuk meg a gyereknek, mi a különbség hazugság és igazság, hazugság és vicc között.
Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kedvesen, magabiztosan kommunikáljon, és hogy ne bántson meg és ne zavarjon össze másokat.
(NR fordítása)
