A gyerekek nem szándékosan undokoskodnak, vagy mondanak olyan dolgokat, amiket mi gonoszságnak értelmezünk. De a pillanat hevében mondhatnak olyanokat, amivel tényleg fájdalmat okoznak. Ami a legfontosabb: ne vedd magadra!
A gyerekek bármilyen korban hajlanak arra, hogy bántó dolgokat mondjanak, ha valamit nem tudnak megoldani, vagy egyszerűen csak azért, mert még nem elég empatikusak.
Együttérzés, empátia
Előfordul, hogy a gyerek szándékosan mond gonoszságokat, hogy kicsikarjon valamilyen reakciót. Ám ez sem tükrözi feltétlenül azt, amit valójában érez – ez a kapcsolatteremtés és az empátia iránti igényéből fakad.
Meg kell értenünk, mit akar gyerek valójában mondani, csak ekkor tudunk helyesen reagálni. Ne helyezkedjünk azonnal védőállásba, ne ripakodjunk rá, mert az csak ront a helyzeten.
Gonosz mondatok a gyerekek szájából, és amit valóban értenek alatta:
„Nem játszhatsz velem.”
Amit a szülő gondol: „A gyerekem kirekeszt másokat, nem képes a társas együttlétre.”
Ahogy a gyerek valójában érti: „Most nagyon el vagyok ezzel a dologgal foglalva, nem érek rá.”
Mit mondjon a szülő: „Látom, nagyon elmerültél a munkádban. Mikorra készülsz el, hogy játszhass a barátoddal?”
„Menj innen!”
Amit a szülő gondol: „Jaj, de durva a gyerekem!”
Ahogy a gyerek érti: „Amit most csinálok, ahhoz sok hely kell.”
Mit mondjon a szülő: „Az rendben van, hogy több hely kell neked, de később beszéljük meg, hogy tudnád kedvesebben kifejezni, hogy egyedül akarsz lenni.”
„Te vagy a világ legrosszabb anyukája/apukája!”
Amit a szülő gondol: „A gyerekem vagy túldramatizálja a helyzetet, vagy tényleg nem szeret engem.”
Ahogy a gyerek érti: „Nagyon felmérgesítettél, és nem tudom kifejezni azt, amit érzek.”
Mit mondjon a szülő: „Nagyon csalódott lehetsz, ha ilyet mondasz. Mondd el nekem, mi bánt még?
„Utálok itt élni!”
Amit a szülő gondol: „A gyerekem azt sem értékeli, hogy fedelet adok a feje fölé!”
Ahogy a gyerek érti: „Úgy érzem, hogy igazságtalanok hozzám. Nem hallgatnak meg, és semmiről sem dönthetek!”
Mit mondjon a szülő: „Sajnálom, hogy ezt érzed. Értem, hogy neked is van akaratod, és megvannak a saját szabályaid. Ugyanakkor ehhez a családhoz tartozol, és én is elvárom tőled, hogy….”
„Gonosz vagy.”
Amit a szülő gondol: „Ilyet a szemembe vágni! Nem mellesleg: TE VAGY gonosz, gyermekem!”
Ahogy a gyerek érti: „Olyat tettél, amit nem szeretek, ezért haragszom rád!”
Mit mondjon a szülő: „Nagyon feldúlt vagy. Rosszul esett, hogy… (hiányzó rész kitöltendő). Oldjuk meg közösen ezt a problémát!”
Nincs az a szülő, aki ne veszítené el időnként a türelmét vagy ne esne kétségbe. Ám ilyenkor is legyünk tisztában azzal, mennyivel erősebbek – és felelősebbek – vagyunk a gyereknél, aki láthatólag szorult helyzetbe került és egyedül nem tud kivergődni onnan. Ne feledjük egy pillanatra se, hogy eredetileg nem nekünk, hanem neki van valami baja. Ha megsértődünk, neadjisten begorombulunk, az a legrosszabb, amit tehetünk. Ha kell, keressünk egy nyugodt helyet, ahol lehiggadhatunk eléggé ahhoz, hogy értőn kezeljük a problémát.
(NR)
