Rovatok

A testi fenyítés mint nevelési eszköz – 2. rész

A gyerekekkel való bánásmódot, a gyermeknevelést a történelmi idők kezdetétől fogva beárnyékolja a szülők és nevelők erőszakos, bántalmazó viselkedése. Cikksorozatunk első részéből kiderült, hogy a gyerekekkel való bánásmód koronként és kultúránként különböző volt, gazdasági, vallási célokkal és eszmékkel függött össze. Szerzőnk ezúttal a 20. század második felétől napjainkig terjedő időszakot veszi górcső alá, hogy megvizsgálja, mennyit javult, javult-e egyáltalán a helyzet az elmúlt évtizedekben.

Magyarországon az 1950-es évek pártállamában az anya- és gyermekvédelem területén is történtek előrelépések. Vajda Zsuzsanna Legdrágább kincsünk a gyermek című tanulmányában a kor egyedüli és legfontosabb női magazinjának, a Nők Lapjának az olvasói leveleit és a szerkesztőség tanácsait vette szemügyre, hogy megvizsgálja a magyarországi diktatúrára jellemző gyermeknevelési elveket. 

A makarenkói pofon

A szocialista pártállam női magazinja, a Nők Lapja a testi fenyítést nem tartotta elfogadhatónak, és a megszégyenítés egyéb eszközeit sem gondolta célravezetőnek. Az írásokban gyakran idézték a szocialista nevelés ikonját, a szovjet Makarenkót. Róla sokaknak az ún. makarenkói pofon jut eszükbe, holott a nagy pedagógus határozottan ellenezte a testi fenyítést. Félreértésről van tehát szó, a közgondolkodásban elferdült a kifejezés eredeti értelme. A makarenkói pofon feltehetően a „hirtelen ráhatás” eszközére utal: valamilyen meglepő válasz, olyan váratlan cselekedet, gesztus vagy mondat, amelynek hatására a gyerek körül megfordul a világ, kicsúszik a lába alól a talaj, és arra készteti, hogy változtasson az addigi viselkedésén. 

Makarenko több tanulmányában is arról ír, hogy a büntetéssel semmilyen testi vagy lelki szenvedést nem szabad okozni. Úgy véli, hogy a fizikai bántalmazás csak újabb konfliktusokat szül. 

© Neményi Róza

A szabályozott büntetést tartotta helyesnek, amelynek a lényege, hogy azt mindig az egyénhez és a szituációhoz kell igazítani. 

Makarenko még „büntetésről” beszél (ha szabályozottról is), ám valójában a fegyelmezés nem azonos a büntetéssel. 

A korabeli Nők Lapja írásai – a makarenkói nevelési elvekkel összhangban – azt vallották, hogy egyetlen gyerek sem születik agresszívnek, a durvaság tanult, a fegyelemnek a szabályok megértésén és az erkölcsi felelősségérzeten kell alapulnia, nem pedig a verésen, amely a legkönnyebb, ugyanakkor a legszégyenletesebb eljárás. A testi fenyítést alkalmazók meggyőződésével ellentétben a módszer nem is hatásos, mivel megalázó és ezzel elfojtott indulatokat kelt a gyerekben, megakadályozza az őszinteséget. A magazin ugyanakkor végső soron nem ítélte el teljesen a gyerekét néhanapján megütő szülőt, csak azokat, akik következetesen nevelési eszköznek használják a verést. 

Mit mondanak a szakértők?

Az elmúlt ötven évben számtalan empirikus tudományos kutatás készült világszerte, amelyek egyöntetűen felhívták a figyelmet arra, hogy a testi fenyítés jóval több kárt okoz, mint hasznot.

A testi fenyítéssel nevelt gyerekek később agresszívek lesznek, romlanak a kognitív képességeik és az iskolai teljesítményük. Egy kutatás például arra jutott, hogy azok a gyerekek, akiket ötéves koruk környékén rendszeresen vertek, kilencévesen kisebb szókinccsel rendelkeztek, mint szerencsésebb társaik. 

2006-ban az ENSZ-főtitkár megbízásából készült egy tanulmány a gyermekek elleni erőszakról, amely az egész világra kiterjedően vizsgálta a problémát a gyermekek bevonásával. A kutatást vezető független szakértő, Paulo Sérgio Pinheiro professzor a jelentésben így fogalmaz: „A kutatás során a gyerekek azt hozták tudomásunkra, hogy minden erőszakot sürgősen meg kell szüntetni ellenük. A gyerekek beszámolói megerősítik, hogy az erőszak fájdalmat okoz (nem csupán testi, de »belső« fájdalmat is), amelyet csak tovább súlyosbít, hogy a felnőttek elfogadják, sőt akár helyeslik is a testi fenyítést.” 

Lassú víz előbb-utóbb partot mos?

A verés ugyan manapság egyre inkább kiszorul a szülők, nevelők nevelési gyakorlatából, de még mindig széles körben tartja magát az a felfogás, hogy a pofonra „a gyermek érdekében” szükség van néha, mert „enélkül lehetetlen kordában tartani”. 

Tóth Olga 1999-ben készült kutatása szerint a magyar szülők 70%-a fogadta el a pofont mint nevelési eszközt. A Hintalovon Alapítvány 2020-as kutatásában a megkérdezettek 38%-a tartotta úgy, hogy a pofon a gyereknevelés legitim eszköze.

Vagyis a javuló tendencia ellenére a szülők, nevelők jelentős része a testi fenyítés kiiktatásával ma is eszköztelennek érzik magukat a gyermek nevelése során. 

Egy amerikai kutatás pszichológusok között végzett felmérést, és arra az eredményre jutott, hogy negyven évvel ezelőtt még a szülőkkel dolgozó pszichológusok 51%-a javasolta a nevelésben a testi fenyítést, 2016-ban viszont már 86%-uk állította azt, hogy soha nem javasolná a verést mint nevelési módszert. 

A Harris Poll amerikai kutatása 2013-ban azt állapította meg, hogy a gyerekek testi  fenyítésének elfogadottsága terén van ugyan némi pozitív elmozdulás a különböző generációk körében, ám még a legfiatalabb szülők fele is úgy véli, hogy a verés elfogadható nevelési eszköz. Az X generációnál ez az arány 82 százalék. A kutatás arra is rámutat, hogy azok, akiket gyerekként fizikai bántalmazás ért, nagyobb eséllyel fogják maguk is verni a gyerekeiket.

© Neményi Róza
„A jó apa”

2015-ben nagy port vert fel Ferenc pápa egyik kijelentése, ugyanis egyik audienciáján az apák családban betöltött szerepéről beszélt. A katolikus egyház vezetője szerint a jó apa meg tud bocsátani, ám képes szigorú lenni. „Egyszer házaspárokkal vettem részt egy találkozón, ahol egy apa azt mondta: néha meg kell vernie gyermekét, de sohasem üti arcon, hogy ne szégyenítse meg. Milyen gyönyörű ez, hogy tisztában van a méltósággal. Tudja, hogy nevelni kell, de ezt tisztességgel teszi és képes továbblépni” – mondta Ferenc pápa. 

A testi fenyítés még ma is széles körben jelen van a katolikus iskolákban és intézményekben. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága (2006-tól Emberi Jogi Tanács) rendszeresen bírálja a katolikus egyház álláspontját a testi fenyítésről. A bizottság felhívta a Szentszék figyelmét arra, hogy a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezmény határozottan előírja, hogy meg kell védeni a gyermekeket a fizikai és lelki erőszak minden formájától, a szülői nevelésben is. Az ENSZ azt szeretné elérni, hogy a Vatikán végre fogadjon el olyan szabályokat, amelyek kifejezetten tiltják a gyerekekkel szembeni erőszakot, és találjon módot arra, hogy az ilyesmit a katolikus egyház iskoláiban is büntessék. 

Az egyházi iskolákkal világszerte vannak problémák a gyerekkel szembeni testi fenyítés miatt. Az ENSZ vizsgálóbizottsága kiemelten említette Írországot, ahol rendszeresen bántalmazták a gyerekeket. Mindössze 2016 januárjától nem lehet ír bíróság előtt arra hivatkozni, hogy „indokolt büntetés” volt a gyermek testi fenyítése, felpofozása, elfenekelése vagy komolyabb bántalmazása. Az „indokolt büntetés” mindaddig létező jogi mentség volt azok számára, akiket gyermekbántalmazással vádoltak. 

A „tehetetlen” szülő

A gyerekes szülők pontosan tudják, hogy milyen rettenetes érzés, amikor valaki tehetetlenségében, türelmetlenségében, zavarodottságában, mérgében megüti a gyerekét: megalázó a gyereknek, megalázó a szülőnek. A szülők elsősorban nem azért ütik meg a gyerekeiket, mert alapvetően bántani akarják őket, sokkal inkább azért, mert úgy gondolják, a testi fenyítés pozitív viselkedésmintát tanít nekik. A szülők, gondozók gyakran nem ismernek más módot, hogy kifejezzék a gyerekkel való elégedetlenségüket vagy saját tehetetlenségüket. Ritkán gondolkoznak el azon, mit érezhet a gyerek, amikor verést kap, vagy az elkerülhetetlen pofont várja. 

A megalázást, a verést helyrehozhatatlan pszichológiai kárnak kell tekintenünk, miután hosszú távú traumát okoz. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye kimondja, hogy „egyetlen gyereket sem lehet kínzásnak vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”. Mindezek ellenére sok felnőtt még ma is helyesli ezt a módszert a „felvilágosult” nyugati országokban is. Sok szülő, nevelő a testi fenyítést a gyermeknevelés szokásos és elkerülhetetlen technikájának tartja, amelyre legvégső módszerként mindenképp szükség van. Egy, a gyerekek testi fenyítését elítélő rajz ezzel a szöveggel jelent meg

„A felnőttek megverését támadásnak hívják. Az állatok fizikai bántását kegyetlenségnek nevezzük. A gyerekek megütése »a saját javukat szolgálja«.”

Megfelelő tájékoztatással, alternatív gyermeknevelési módszerek bemutatásával, a tudományos kutatási eredmények széleskörű publikálásával, hatékony jogi eszközökkel elérhetjük, hogy a nem túl távoli jövőben a testi fenyítés eszköze a gyermekek testi és lelki épségének megőrzése érdekében teljesen kiszoruljon a gyermeknevelési gyakorlatból. 

Ismerd fel, és tegyél ellene!

A Hintalovon Alapítvány 2015 óta dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek jogaira. Az Alapítvány minden évben Gyermekjogi jelentést ad ki, amelynek alapkérdése: „Milyen volt gyereknek lenni Magyarországon?” 2020-ban az UNICEF Magyarország „Ismerd fel, és tegyél ellene” címmel indított kampányt a gyermekbántalmazás ellen: felnőtteket kérdeztek a bántalmazás elfogadottságáról. A válaszadók 38%-a mondta azt, hogy egy pofontól még nem lesz baja a gyerekeknek. 

A teljes jelentés itt olvasható.

A Hintalovon kiadványa a testi fenyítésről pedig innen tölthető le.

A cikk első részét ITT találjátok, a sorozat harmadik részét pedig jövő héten olvashatjátok.

Címoldali kép: Shutterstock