Miért doppingolnak a sportolók? Milyen terheket ró az élsport a gyerekekre? Hol a határ a bántalmazás és a fegyelmezés között? Dr. Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjét kérdeztük.
Gyerekkel vagyunk: Mi minősül doppingszernek?
TÁ: A Nemzetközi Dopping Ügynökség azt minősíti tiltott szernek, amelynek teljesítményfokozó vagy egészségkárosító hatása van vagy a sport szellemiségével, etikájával ellenkezik. Ha a szer ebből a háromból feltételből kettőnek megfelel, akkor azt tilos használni.
GYV: A doppingszerek változtak? Vannak újak, hatékonyabbak?
TÁ: Nincsenek. A II. világháborúban volt egy amerikai ezredorvos, egyébként amatőr testépítő, aki a koncentrációs táborokban testileg, szellemileg leépült embereknek kétségbeesésében anabolikus androgén szteroidot adott. Akik ilyen szert kaptak, sokkal gyorsabban nyerték vissza a testi erejüket, jobban gyógyultak. A sport az orvostudomány felől fedezte fel magának az anabolikus szteroidokat. Mentsük a sportolót a sérüléstől, növesszünk neki olyan izomzatot, ami majd nem szakad el, amikor megemeli a három-négyszáz kilót! Aztán azokban az országokban, ahol az a mentalitás, hogy mi a világ urai akarunk lenni a sportban is, az emberi érték kevésbé számít, a lényeg a nemzeti büszkeség, ott vadul elkezdték használni ezeket a szereket, például az NDK-ban. Az anabolikus androgén szteroid bődületesen megnöveli az izomtömeget.
GYV: Akkoriban hogyhogy nem buktak meg a sportolók ezekkel a szerekkel?
TÁ: Akkor nem buktak le, de később mégis kiderült. Ez egy macska-egér játék: fut elől a doppingoló, mögötte az ellenőr. Azok az eredmények csalással születtek, ám ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy kicsi koruktól kezdve folyamatosan adták a sportolóknak az anabolikus androgén szteroidokat, amelyek teljesen felborították a hormonháztartásukat. Tizenhárom éves gyerekeket doppingoltak a végtelenségig.
GYV: Mennyire voltak tisztában vele a sportolók, hogy mit kapnak? Nekem van egy barátom, aki versenyszerűen vízilabdázott tizenéves korában, és azt mondja, hogy nekik gyerekként az edzéseken „vitaminokat” adagoltak. Aztán hirtelen hatalmasra nőtt az izmuk. Máig sem tudja, milyen szereket kapott.
TÁ: 10-20-30 éve azt mondták az edzők, hogy ahhoz, hogy megfelelő teljesítményt elérjen a sportoló, táplálékkiegészítők kellenek, nevezzük ezeket „vitaminoknak”. És adagolták rendszeresen. Sokszor hallom szülőktől ma is, hogy az edzések során elhangzik, hogy a gyerek tehetséges, és mostantól kezdve a gyerek táplálkozásáért, edzésprogramjáért az edző vagy a szövetség vezetője a felelős. Talán érthető is, hogy ne szóljon bele a szülő a felkészülési programba, hiszen az edzőnek ez a szakmája, neki kell ezt a legjobban tudnia. Például, hogy a gyerek hány métert ússzon, milyen tempóval, milyen technikával, azt nem a szülőnek kell megmondania. De hol van az a határ, ahol még beleszólhat a szülő, hogy pontosan mi történjen a gyerekével, és mikor mondjuk azt, hogy innentől kezdve a szakember dönt? Itt van például a színház. Hol a határ, amikor a drámai átélés érdekében azt várjuk a színinövendéktől, hogy dobja le a ruháját, élje át a szexualitását, a nőiességét vagy a férfiasságát, játssza el a színpadon, hogy megerőszakol valakit, vagy őt erőszakolják meg? Hol a határ, ami már károsítja a személyiségét, ami már bántalmazás? Ugyanez van a sportban is. Hol van az a határ, ahol a teljesítmény kikényszerítése már visszaélés?
GYV: Van a szülő kezében bármilyen eszköz, amellyel megvédheti a gyerekét?
TÁ: Minél inkább top sportoló a gyerek, annál kevesebb. A szülő is nehéz helyzetben van, mert nem akar beleszólni. Aggódik. Ott ül az edzésen, de nem ülhet állandóan ott. Volt egy esetem, amikor egy édesanya eljött hozzám, hogy edzésen a gyerekek kapnak egy bizonyos „csapatvitamint”, de ő megtiltotta a lányának, hogy bevegye. Ez is egy hasonló csapatsportág volt, mint amit te is említettél. És a gyerek egyszer csak hazament, és azt mondta, hogy „anya, ez már így tarthatatlan, mert kinéznek a többiek az edzésről”. Az edző nem szólt egy szót sem, de a többi gyerek igen. „Mindannyian ott állunk sorban, mindannyian bevesszük, mindannyian egy csapat tagja vagyunk, mindannyian egy célért küzdünk és te kilógsz. Miért lógsz ki? Mert anyukád megtiltotta. Anyukád, aki nem ért hozzá, nem edző, nem sportember. Hogy jön ahhoz, hogy beleszóljon a csapategységbe?” Nagyon nehéz pszichológiai helyzet volt. Az édesanya végül nagyobb kockázatnak tartotta, ha hagyja a gyerekét továbbra is edzésre járni, így a gyerek végül abbahagyta a sportot.
GYV: Kiderült végül, hogy mi történt?
TÁ: Nem tudtuk bizonyítani sosem, hogy ténylegesen kaptak-e a gyerekek doppingszert. Túl rejtélyes volt az egész.
GYV: Ezek szerint nem csak a szülőnek, de nektek, ellenőröknek sincs mindig könnyű dolgotok.
TÁ: A mi eszközünk az ellenőrzés. De nagyon sok olyan helyzet van, amikor az ember gyanakszik, de nincs bizonyítéka. A gyanú nem doppingvétség. Nem tudok mást tenni, mint hogy figyelem a sportkarriert, a biológiai paramétereket, a mintavételeket, a viselkedést, és próbálok következtetéseket levonni. Nagyon rossz irányba vinné el a dolgokat, ha olyanokkal gyanúsítgatnánk a sportolókat, amiket nem tudunk bizonyítani.
GYV: Magyarországon milyen a helyzet dopping szempontból?
TÁ: Nem rosszabb és nem jobb, mint máshol. A magyar egy leleményes nép, és meg is tapsoljuk társadalmi szinten, hogy „ügyes, ügyes”, ha kijátssza a hatalmat, a rendőrt, vagy átmegy a rózsaszínen. Nemzetközi szinten a középmezőnyben vagyunk.
GYV: Évente nagyjából hány esettel találkoztok?
TÁ: Tíz és húsz között. Leveszünk évente 1500-2000 mintát, abból 10-20 lesz pozitív. Húsznál sokkal több nem szokott lenni, az azért már eléggé a felső határ. De mi azért erősen a csúcsot nézzük.
GYV: Mi a helyzet a szabadidősporttal?
TÁ: Ott sokkal nagyobb a baj. Ellenőrizni nem lehet a sportolókat, de némi oktatással lehetne javítani a helyzeten. Vannak mindenféle ilyen törekvéseink meg kampányaink. Az anabolikus androgén szteroid testileg és pszichésen is erős hozzászokást okoz. A versenysportoló például letölti a büntetést, visszajön, és újra hozzányúl, mert egyszerűen nem jön nélküle az eredmény, nem olyan a mozgás. Letehetetlen, mint a kábítószer.
GYV: A hobbisportról nincs semmiféle adatotok?
TÁ: Rengeteg névtelen történetet ismerek. 18 éves korban nem természetes a hirtelen szívhalál. Persze egy része mögött fejlődési rendellenesség áll, ezt el tudom fogadni. Ám amikor egy testépítő összeesik az edzőteremben egy vasárnapi edzés után, az nem természetes. Hirtelen, váratlanul 20 évesen meghalni a teremben vagy a pályán? Van ennek értelme?
GYV: Mi a motivációja ezeknek a fiataloknak?
TÁ: Egyszerűen az elismerés: nagy legyek és szép. Ezt látja a közösségi médiában, a reklámokban.
GYV: Hogyan igyekeztek erre a problémára felhívni a figyelmet?
TÁ: Felvettük különböző testépítő komplexumokkal a kapcsolatot, jártam edzőtermekbe. Azok, akik fogékonyak a témára, és nem akarnak doppingolni, azok mind eljöttek az előadásomra. Aki meg nem, az becsukja a fülét, az elméjét. Nem akar erről hallani, mert még a végén el kéne gondolkodnia rajta, hogy jó ötlet-e doppingolni, ezért inkább nem is jön el.
GYV: Nők körében is gyakori a doppinghasználat?
TÁ: Nagyon is. Izmosan fogyni: ezt akarják a nők. Ők talán annyiban vannak, ha nem is könnyebb, de más helyzetben, hogy a nők étkezési zavarairól, anorexia, bulimia ma már lehet beszélni. Vannak önsegítő csoportok. Az exorexia, azaz fitneszfüggőség is testképzavar. Ha egy nő beszél ezekről, vagy segítséget kér, az ma már elfogadott. De az, hogy a férfiak körében a „minél jobban ki legyek pattintva, minél erősebb legyek” szintén komoly probléma, arról nem beszélnek.
GYV: Melyek azok a sportok, amelyek a leginkább doppingérzékenyek?
TÁ: Attól függ, milyen mozgásformával dolgozik a sport. Ahol az izomtömegnek fontos szerepe van, ott könnyen lehet doppingolni anabolikus szerekkel. Ilyen például a súlyemelés, birkózás, rövidtávfutás stb. Közép- vagy hosszútávon az állóképesség a fontos, amelyet EPO-val, azaz eritropoetin hormonnal, vérdoppinggal lehet növelni. Ez a szer a szervezet számára lehetővé teszi, hogy a vörös csontvelő több vörösvérsejtet termeljen, ezáltal több oxigént tudjon megkötni, tehát jobb legyen az izmok oxigénellátottsága, és a sportolók kevésbé fáradjanak el. Később következik be a savasodás, az izomláz, csökken a fájdalom, javul az állóképesség, ezáltal fokozza a teljesítményt. Az izomerő a hatalom jelképe is. A kazahsztáni Ilja Iljin súlyemelő 19 évesen világbajnok lett — aztán persze elvették tőle az aranyérmet —, és még az életében szobrot kapott. Nemzeti hős. Az a kazahokat egyáltalán nem érdekli, hogy egyébként csalt. Az emberi erő hatalmat jelent. Észak-Koreában a két kiemelt sportág a birkózás és a súlyemelés. Ezek a sportágak a kiugrás, a kitűnés lehetőségét jelentik: több lenni, más lenni, vezetővé válni.
GYV: Nem véletlenül forgatta Leni Riefenstahl A népek ünnepe (Olympia) című dokumentumfilmjét az 1936-os berlini olimpiáról.
TÁ: A versenysport leképezi a társadalmi mozgásokat. Mindig is erről szólt.
Linkajánló: www.antidopping.hu
