Egy külvárosi művelődési házból indult, aztán egy társbérlet után öt éve talált saját játszóhelyet Győr belvárosában a Vaskakas Bábszínház. Az ország egyik legmenőbb gyerekszínháza idén ünnepli 30. évfordulóját. Az igazgatót, Kocsis Rozit kérdeztük a városról, múltról és jövőről, valamint az idei évadról.
Hányadik évadodat kezded idén, és mi szél vitt téged anno a Vaskakasba?
Győri leány vagyok, de Pécsre jártam egyetemre. A szüleimnek, akiket imádok, szerettem volna megfelelni a „normális” pályaválasztással, így magyar szakos bölcsész lettem, és ott, a mediterrán kultúrvárosban kezdtem el tanítani. Persze mindig színésznő szerettem volna lenni, vagy világhírű író, vagy legalább egy nagy művész múzsája, így aztán minden lehetőséget megragadtam a művészi-múzsai „karrierem” építésére az egyetemi színpadtól a Bóbitáig. Bár tudatlanságom miatt, miszerint a bábszínház nem színház, majdnem lemaradtam életem legnagyobb kalandjáról. Az én gyerekkoromban nemhogy bábszínház nem volt Győrben, de bábelőadások sem. A Kisfaludy Színház előadásaira jártunk a szüleimmel. Meg Pestre, az Operába. Máig nem feledem a széthúzódó bársonyfüggönyből áradó por- és parfümillatot. Ma is könnybe lábad a szemem, ha megérzem. A báb csodájáról viszont nem volt tudomásom, csak Hakapeszi Makit, valamint Spejbl és Hurvineket ismertem a televízióból, de a képernyőn keresztül nem nyűgöztek le az örökké remegő marionettfigurák.
Aztán véletlenül betévedtem a pécsi bábszínház egyik próbájára, ahol tátva maradt a szám, amit kis túlzással azóta sem tudok becsukni a bábművészet ezerarcú lehetőségeivel szembesülve. Pedig régóta, nap mint nap szembesülök vele. 1993-ban szerződtem az akkor Győri Városi Bábszínházként épp két éve működő társulathoz, és 1997-től vezetem is az intézményt, amely időközben művészi útját, végleges otthonát és saját nevét is megtalálta. A Vaskakas Bábszínház jó hely, nyitott hely, progresszív műhely, amit vezetni megtisztelő, és ahol színészként örömmel játszom. Most épp Bagira szerepére készülök, Markó Róbert rendezésében, Ladányi Andrea koreográfussal.
Miért a gyerekszínház, a bábszínészet ragadott meg?
Nem érdekelt a báb, fogalmam sem volt a komplexitásáról, formai gazdagságáról, összetettségéről, jelképiségéről. Azzal a vulgár értelmezéssel közelítettem a műfajhoz, amellyel egyébként ma is közelít a felnőttek egy része: didaktikus, infantilis, önképzőkör-színvonalú, a nagyszínház előszobája stb. Ezt a gondolkodást szerencsére hamar kisöpörte belőlem a műfaj és a művelőinek megismerése. Rájöttem, hogy a bábszínház önálló, saját formanyelvvel rendelkező színházi műfaj, hogy a báb bármire képes, mert nem kötik fizikai korlátok, hogy a figura sűrű jel, szürreális, abszurd, metaforikus tartalmak kifejezésére alkalmas, hogy a mozgató és a báb viszonya számtalan dramaturgiai megoldást szülhet.
A bábszínház lehetősége a költőiség, a stilizáció, a metafora, és ez engem alkotóként nagyon izgat. Ez az egyik oka annak, hogy elsősorban gyerekeknek készülnek a bábszínházi előadások, hisz az őket megszólító mesék transzcendens szintje, szürrealitása kívánja a bábos megoldásokat.
Ez a lehetőség azonban nyilván nem zárja ki a felnőtteket a megszólítandók köréből, sőt! Ez utóbbi gondolat népszerűsítése szinte misszió a Vaskakas számára. Nemcsak a falon olvasható, hogy a báb nem korosztály, hanem műfaj, de a kínálatunk is ezt erősíti, amelyben egy-két évenként műsorra kerülnek felnőtteket megszólító előadások. Azt nem mondom, hogy tüntetnének a színház előtt a felnőtt bérlet bevezetéséért, de a mai napig keresik a Kádár Kata revü című Tengely Gábor rendezést, vagy Pelsőczi Réka Leányálom Kft. című munkáját. Nekem színházvezetőként is fontos, hogy a társulat megmérettessen néha felnőtt közönség előtt, még akkor is, ha pontosan tudom, hogy gyerekeknek játszani épp úgy kell, ahogy az okos 18 éven felülieknek. Ugyanolyan felkészülten, ugyanolyan színészi jelenléttel, a színpadon igazat beszélve.
Szerinted milyen szerepet játszik a színház a gyerekek életében, illetve nevelésében?
Volt nálunk egy fiatal rendező, aki általános iskolásként a Vaskakas bérletese volt. Nem tudtam kihagyni a kérdést, hogy mire emlékszik, melyik előadást tudja felidézni. Zavartan nézett rám, de bevallotta, egyiket sem. Semmi konkrétum nem maradt meg bennem, mondta, de arra tisztán emlékszem, hogy szerettem ide járni, hogy itt mindig jól éreztem magam, és nagyon vártam, hogy újra jöhessek.
A fiatalember restelkedett, én meg arra gondoltam, hogy a közösségben átélt művészi élmény, a katarzis, a színház egyéb minőségi gesztusai, varázslata pozitív érzéseket válthat ki akkor is, ha a konkrét játék emléke elillan.
Ez több dologra is rávilágított: egyfelől az itt és most igazára, a minőség időtállóságára, másfelől, hogy nem kell annyira komolyan venni saját jelentőségünket. A közönséget viszont igen! Ha egy gyerek a színházi előadásban képes együtt menni a választott hősével, érte izgulni, vele sírni, vele nevetni, és a végén a felszabadító katarzist megélni, akkor annak az előadásnak van tétje, igazsága, így értelme is. Meggyőződésem, hogy a jó gyerekelőadást a felnőttek is élvezik. Ugyanis a gyerekszínház színpadára kerülő mesék, kortárs adaptációk mindegyike több szinten működteti a jelentést, így több szinten értelmezhető a dekódolás és a hatás is. Ahogy már ez a minőségi alkotásoknál szokás: ki-ki saját szellemi, lelki érettségének megfelelően jut el egy-egy jelentésrétegig. Ezek az alkotások szemérmesek, nem adják magukat könnyen, lépésről lépésre engednek egyre beljebb, egyre mélyebbre, És ne gondolja senki, hogy mindig az „okos” felnőttek jutnak legmesszebb! Nemrégiben egy pedagógussal beszélgettem, aki őszintén elárulta, gyakran előfordul, hogy az előadás megtekintése után, annak feldolgozásakor a gyerekek világítanak rá olyan mozzanatokra, amelyek az ő fejében meg sem fordultak. Én ezt a gyerekszínházi gondolkodást tartom érvényesnek, amit nevezhetünk családi színházi modellnek, vagy több generációt egyszerre megszólító formának is. A lényeg szerintem az, hogy az érvényes színház ‒ akár felnőtt, akár gyerek ‒ kérdéseket tesz fel, problémákra fókuszál, megoldási mintákat kínál, de úgy, hogy nem játssza a mindenhatót. A bábszínház ugyanez, csak stilizáltan, a metafora eszközeivel.
Kikkel dolgozol? Hogyan építetted fel a csapatot? Milyen jellegű előadásaitok vannak?
A régi Vaskakasból már csak néhányan vagyunk a társulatban. Gyakran nosztalgiázunk, főleg egy ilyen jubileumi évad kapcsán, hogy honnan indultunk és meddig jutottunk az eltelt harminc év alatt. Egyfelől végre színházi körülmények közt dolgozhatunk: egy külvárosi művelődési házból indultunk, majd egy társbérletben szoronkodtunk, aztán épp öt éve végre megtaláltuk az otthonunkat a belvárosban, egy négy játszóhellyel működő csodapalotában.
Másfelől a kedves, lelkes, kreatív, időnként tehetséges, de képzetlen társulat az ország egyik legjelentősebb vidéki műhelyévé vált.
Mikor mi kezdtük, a műfajnak nem volt felsőoktatása, gyorstalpaló, kétes végzettséget adó stúdiókban lehetett hozzájutni a bábművész-képesítéshez. Persze kijártuk az iskolát, de éreztük, muszáj többet tudni. Ekkor kezdődtek a máig tartó workshopok, színésztréningek, beszédórák, táncstúdiumok, animációs kurzusok, meghívott mesterekkel: Krzysztof Rau professzorral, Peter Pashovval, Fort Kriszta tanárnővel, Lengyel Pállal és újabban Ladányi Andreával vagy Boldizsár Ildikóval.
Épp öt éve jöttek a fiatalok, a frissen végzettek, a jól képzettek, és Markó Róbert művészeti vezetővel alaposan felforgatták a Vaskakas életét. Új utakat építettek, friss, szemtelen művészi szemléletet képviseltek, előadásötletekkel álltak elő, „elfoglalták” a színházat. Egymás munkáit termékenyítve váltunk nyitott és befogadó alkotó közösséggé, amely azért mindig mozgásban, változásban van. A jól képzett társulat a záloga a sokszínű repertoárnak: zenés előadások, táncszínházi produkciók, babaszínházi bemutatók, nagyszínpadi, kamaraszínházi bábelőadások, színházi nevelési projektek kerülnek színpadra a Vaskakasban. Minden évadban két produkció készül a legkisebbeknek (0-3 éves korosztály), amelyeket bérletes rendszerben a város összes bölcsődéséhez eljuttatunk, és szombatonként a családok is megtekinthetik. A 4 éven felülieknek, az óvodásoknak és kisiskolásoknak két kamaratermi és két nagytermi bemutatóval készülünk. Néha próbálkozunk a középiskolásokkal is (például Shakespeare Makrancos Katájának feldolgozásával), de egyelőre az ismerkedés fázisában járnak az ifjúsági színházi törekvéseink. Van viszont a városban egy zömében fiatal felnőttekből álló réteg, akik nagyon fogékonyak a mi költői, kísérletező színházunkra, Ők ülnek a felnőtteknek szóló előadások nézőterén.
Mi a színház kínálata az új évadban?
A pandémiában, mint a legtöbb színház, mi is előremenekültünk. Az online jelenlét mellett folyamatosan próbáltunk, így az idei évad ‒ egy produkció kivételével ‒ kész és a közönségre vár. A város 750. és a Vaskakas 30. születésnapjára elkészült A vaskakas legendája című előadás, amely a közismert győri történetet dolgozza fel, és amelynek főhőse színházunk névadója. Markó Róbert rendezésében a Fitos Dezső Társulat táncosai is színpadra lépnek, a Rackajam muzsikájára ropják a vaskakasos színészekkel együtt. A szülinapra megszületett még egy kakasprodukció, a Kakasviadal. A három különböző, kakasos mesén alapuló darab egy testvérpár, Gerbera Jutka és Márta konyhai mesepárbajáról szól.
Bemutatásra vár Csukás István klasszikusa, a Pom Pom is a retró sorozatunk legújabb darabjaként, amelyben az illúziószínházi megoldásoknak köszönhetően Picur körül valóban életre kelnek a Pom Pom-univerzum nem éppen mindennapi teremtményei. A dzsungel könyve próbái októberben kezdődtek. Kipling műve most Markó Róbert rendezésében, Nagy Orsolya átiratában, zenés maszkos játékként kel új életre a nagyszínpadon, a Münchausen báró kalandjaiból és az Ózból ismert Svila Velichkova-féle pazar és nagyszabású látványvilággal, Rab Viki dzsungelzenéivel és a Kossuth-díjas Ladányi Andrea koreográfiáival.
Hogyan vesztek részt még a város életében?
Az az idő szerencsére már a múlté, amikor a taxisnak azt mondtam, hogy vigyen a Vaskakashoz és a Vaskakas Taverna előtt állt meg. Az eltelt harminc év alatt a város befogadta, megszerette a bábszínházat. Meggyőződésem, hogy ez a minőségi előadásokon túl a színház azon gesztusainak is köszönhető, amelyek a Győrben és Győr környékén élő családoknak szólnak. Gondolok itt az évadnyitót megelőző, az előadásainkat népszerűsítő szabadtéri rendezvényre, vagy az adventben elkészülő Mikulás Házra, hisz köztudott, hogy december 6-ra a Vaskakasba költözik a Mikulás, és a gyerekekkel közösen leshetjük ki a színház tetején fickándozó rénszarvasokat.
A rendszeresen visszatérő néző gyerekek színes karszalagot gyűjthetnek, és ha sikerül elegendő mennyiséget megszerezniük, akkor automatikusan a Vaskakas Titkos Társaság tagjává válnak, amivel kiváltságokat szerezhetnek: kedvenc mesehősük elkíséri őket az óvodába, iskolába vagy együtt fagyizhatnak Hamupipőkével. Természetesen a város kulturális, művészeti életében is jelentős szerepet tölt be a bábszínház. Évek óta együttműködünk a Győri Balett szervezésében zajló Táncfesztivállal, vagy ahogy az idén is történt A vaskakas legendája című előadás esetében, a város kulturális vezetésétől is rendszeresen kapunk felkéréseket.
Kétségtelen azonban, hogy a Vaskakas „legnagyobb dobása” az immár 14 éve működő Győrkőcfesztivál kitalálása, megszervezése és lebonyolítása volt. Amikor 2008-ban, az akkori városvezetés feltette a kérdést a beadott fesztiválötlet áttekintése után, hogy mégis milyen összegből lenne megszervezhető egy ilyen gigafesztivál, sokáig húztam az időt, miközben lázasan járt az agyam, hogy mit is mondhatnék. Nagyon sokba kerül, nagyon sokba ‒ csak ezt tudtam ismételgetni. Mára ott tartunk, hogy a város kiemelt rendezvényként kezeli támogatásban és egyéb segítségben is a Győrkőcfesztivált, amely kétszer is elnyerte a Kiváló Művészeti Fesztivál címet a Magyar Fesztivál Szövetségtől. Ennek is köszönhető, hogy ez a családokat megszólító háromnapos rendezvény minőségi összművészeti programokat kínál. A magyar professzionális és független bábszínházak előadásai mellett a művészetek valamennyi ága és képviselője képviselteti magát a kortárs íróktól (Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Lackfi János, Varró Dániel) a cirkuszművészet élvonalán keresztül (Ungár Anikó, Rippel fivérek) a gyerekeknek is alkotó képzőművészekig (Szegedi Katalin, Rófusz Kinga). A látogatók létszáma mostanra közelít az ötvenezerhez, ami nem pusztán becsült adat, hisz a fesztiválozó gyerekek karszalagos regisztrációval vesznek részt programokon.
A bábszínház kreativitásán túl a siker titka a város intézményeinek, vállalkozóinak, szolgáltatóinak, civil szervezeteinek összefogásában keresendő.
A Győrkőcfesztivál szervezőjeként megtapasztaltam a semmi sem lehetetlen érzését: a piros hóeséstől a folyó felett lebegő, átcsúszó kötélpályáig, a Városháza mesekastéllyá alakításától a csillogó hajóval érkező hús-vér mesehősökig.
Nagy büszkeségem, hogy ha a Győrkőcfesztivál nevében járulunk engedélyért, vagy kérelemért, még a „vaskalapos hatóságok” ajtajai is megnyílnak. Ezzel a fesztivállal a Vaskakas Bábszínház országos ismertségre és elismertségre is szert tett.
Miért érdemes Győrben élni, Győrbe menni a Vaskakason kívül?
Ahogy a beszélgetés elején is említettem, győri lány vagyok, a Győri Keksz- és Ostyagyár vaníliaillatában nőttem fel, minden fontos élmény ideköt, tehát nem vagyok objektív. Bennem úgy fogalmazódik meg a kérdés, hogy lehet-e Győrön kívül máshol élni? Van-e olyan város, amelyet négy folyó szel keresztbe, kasba? Már csak ezért, a folyókért, a hidakért, a parti sétányokért érdemes Győrbe látogatni. De ha valaki még veszi a fáradtságot és felmegy a Püspökvár tornyába, akkor a madarak szemével láthatja az ezüstösen kanyargó folyókat. Természetesen hétvégente a Vaskakas Bábszínház előadásaiért és július első hétvégéjén a Győrkőcfesztiválért is érdemes Győrbe utazni. És ha már itt járnak, ki ne hagyják a győri állatkertet, vagy pattanjanak biciklikre és járják be a Szigetközt, tekerjenek el Pannonhalmára. A bábszínházi előadás után a Bergmann Cukrászdában kóstolják meg azt a titkos recept alapján készülő franciakrémest, amelyről Esterházy Péter esszét írt, és amely után még Mario Del Monaco is megnyalta mind a tíz ujját. Tanúsítom, isteni!
Címoldali fotó: H. Baranyai Krisztina
