Kuriózum lehet a karácsonyfa alatt a természettudományos kalandozásról szóló, A típuspéldány elrablása című kötet. Ki ne hagyd az interjú alatt található nyereményjátékunkat, amely során a következő öt napban megszállott kutatókkal és a gyűjteményeiket őrző Természettudományi Múzeummal kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. A helyes választ beküldők között a könyv öt, a szerző által dedikált példányát sorsoljuk ki.
Egy kisfiú eltéved a Természettudományi Múzeum ódon épületében, bolyongása közben felfedezi a kutatók világát. Megtudja, mit dolgoznak, hogyan fedeznek fel új állatfajokat, és mi a típuspéldányok jelentősége. Aztán az egyik tudós szobájából valaki elrabol egy ilyen, különösen fontos bogarat. A típuspéldány elrablása… egy gyerekeknek szóló krimi mese. Egyik érdekessége, hogy az Ökológiai Kutatóközpont egyik kutatója, Rózsa Lajos írta.
Kezdésnek felteszem a legbanálisabb kérdést. Tudós létére miért írt mesét?
Mert vannak gyerekek, akiket nemcsak a tündérekről, királyfikról, vívós, kardozós harcokról meg hétfejű sárkányokról szóló mesék érdekelnek, hanem kiskoruktól kezdve rajonganak a természetért, az állatokért. Sőt, úgy gondolom, ha több ilyen mese lenne, akkor a gyerekek többségének érdeklődését fel lehetne kelteni a természettudományok iránt. Szerintem a mesekönyv az a műfaj, amellyel lehet hozzájuk szólni, és elmesélni, hogy milyen kalandok, milyen élmények részese lehet az ember, hogyha felfedezésre adja a fejét.
A történet hogyan született meg a fejében?
Pontosan emlékszem arra a pillanatra. A YouTube-on láttam egy videót, amelyben egy fiatalember a Londoni Természettudományi Múzeum előtt egy szál gitárral gyerekeknek énekelt a típuspéldányokról.
És akkor sajnáltam, hogy sem énekelni, sem gitározni nem tudok, de arra gondoltam, jó lenne, ha a magyar gyerekek is valami hasonló módon ismerkedhetnének meg a kutatók munkájával, a múzeumi munka nagyszerűségével és az állatokkal. Rájöttem, ha énekelni nem is, de könyvet írni képes vagyok.
Bár hozzáteszem, nem volt egyszerű. Amikor elkészültem, évekig házaltam vele a mesekönyvkiadóknál, de nem láttak benne fantáziát. Vagy egyszerűen nem is válaszoltak. Ezért különösen hálás vagyok a munkahelyemnek, az Ökológiai Kutatóközpontnak, mert végül a Központ adta ki, a saját intézményemnek köszönhetem, hogy megjelent.
Gondolom, könnyen ment az írás, hiszen tudós emberként számos publikációja volt már.
Ebben az esetben inkább hátrány volt, évekig vacakoltam vele. Ez azért nem egy hosszú mese, mégis sokszor elakadtam egyes részeknél. Például évekig nem tudtam kitalálni, hogyan adjam át azt a gyerekeknek, hogy ez a mese nem egy élő, hanem egy preparált, tehát döglött rovar ellopásáról szól. Kezdjem azzal a könyvet, hogy van egy halott bogár?
Nos, a könyv nem így kezdődik, de ezzel folytatódik. És azzal, hogy elmagyarázza, mi is az a típuspéldány, mit csinálnak a kutatók, hogyan adnak nevet a felfedezett állatoknak, miért fontos, hogy nevet kapjanak, és még számos érdekesség kiderül a történetből. Olyanok, amelyekről nemcsak a gyerekek, de valószínűleg a szülők sem nagyon tudtak eddig. A mese ugyanis nem is igazán mese. Sokkal inkább ismeretterjesztő regényke, amely valós helyen, valódi emberekkel történik meg. A könyv főszereplői ugyanis Rózsa Lajos tudóstársai.
A helyszín és a szereplők is valóságosak, olyannyira, hogy a könyv kiváló illusztrátora, Oláh Dóri találkozott a szereplőkkel, úgy rajzolta le őket abban a ruhában, abban a székben, ahogy ők valóságosan dolgoznak, hétköznapi kutatómunkájukat végzik. Remekül megragadta ennek az ódon, patinás, gyönyörű helyszínnek a szépségeit, az apró kis részleteit, és ezek bele is kerültek a könyvbe.
Viszont van egy szomorú végkifejlete is a mesének…
Igen, sajnos ez a könyvecske emléket is állít két kiváló, nemzetközi hírű rovarász kollégámnak, akik szerepelnek a történetben. Amikor nyomdába ment a kézirat, aznap kaptam a hírt, hogy Merkl Ottó rosszul lett és meghalt. Az utolsó pillanatban még betehettünk egy rövid utalást, hogy az ő emlékére ajánljuk ezt a könyvet. És nem sokkal később meghalt régi barátom és kollegám, Papp László, aki szintén fontos szereplője ennek a történetnek. De remélem, hogy a könyvnek köszönhetően a gyerekekben is tovább él emlékük és munkájuk. Nem felejtik el, kik voltak ők.
Ahogy azt sem, hogy a természetre vigyázni kell, és hogy a kutatók milyen fontos munkát végeznek. Hiszen a történet tulajdonképpen erről szól. Hogyan lehetett ezt gyereknyelven megfogalmazni?
A könyvem alapsztorija azoknak a kollégáimnak a munkája, akik új állat- és növényfajok felfedezésével, leírásával és elnevezésével foglalkoznak.
Ez a felfedező munka tulajdonképpen valahol a természetvédelemnek is a gyökere, hiszen ha egy fajt nem fedezünk fel, nem adunk neki nevet, nem írjuk le a tulajdonságait, nem őrizzük meg a típuspéldányát, akkor azt megvédeni sem tudjuk.
A természetvédelem egyik legfontosabb alapja, hogy felismerjük a különböző fajokat. Persze nem a fajok a kizárólagos tárgyai a természetvédelemnek, hiszen fontosak az élőlénytársulások, vagy a vizek tisztasága, és még sok minden más. De a fajok kiemelt jelentőségűek a természetvédelemben. Az én kis történetem azt meséli a gyerekeknek, hogy mennyire izgalmas és mennyire fantasztikus munka felfedezni új fajokat.
Akkor adódik a kérdés: valóban csak gyerekeknek szól ez a könyv?
A nyelvezete miatt nyilván igen, de tanulni belőle nem csak a gyerekek tanulhatnak. Az az egyik legnagyszerűbb dolog a gyereknevelésben, hogy szülőként és nagypapaként én is olvashatok mesekönyveket, ahogy legózhatok, tologathatom a kisautókat, vagy játszhatok a Barbie babákkal. És mivel nagyon sok felnőtt sem ismeri a Természettudományi Múzeum működését, jelentőségét, hogy ez nem csak egy bemutatóhely, ahol például a biodiverzitás legszebb értékeit megcsodálhatjuk, hanem ez egy kutatóhely is, ahol felfedezik, leírják és elnevezik az új fajokat, ezért talán ez nekik is új információ lesz. A gyerekeken keresztül érzékenyíteni, tanítani lehet a szülőket is. A kicsikben meg talán felkelthetem az érdeklődést a természet, az állatok iránt, megszerettethetem velük ezt a világot, és ha megszeretik, védeni is fogják. És tulajdonképpen ez volt a célom.
Indul a Gyerekkel vagyunk karácsonyi nyereményjátéka!
Vegyél részt az öt napon át tartó nyereményjátékunkban és nyerd meg A típuspéldány elrablása… című könyvet!
Ehhez mindössze a következőket kell tenned:
– lájkold a Gyerekkel vagyunk Facebook-oldalát,
– majd küldd el december 10. éjfélig a lenti kérdésre adott helyes választ az e-mail-címünkre (info kukac gyerekkelvagyunk.hu, tárgy: Nyereményjáték).
Azok között, akik lájkolták a Facebook-oldalunkat és helyes megfejtést küldtek be, kisorsoljuk a könyv egy, a szerző által dedikált példányát, amit még karácsony előtt postára adunk, így akár ott lehet szenteste a fa alatt. (A nyertest e-mailben értesítjük. Csak magyarországi címre tudjuk postázni a könyveket.)
Mit küldött Kittenberger Kálmán Afrikából a múzeum igazgatójának, hogy a terepen végzett, elhivatott munkáját bizonyítsa?
1. egy szuahéli nyelven kitöltött munkahelyi jelenléti ívet
2. a szállodai áfás számlákat és a repülőjegye fénymásolatát
3. egy oroszlán által leharapott ujjpercét, az ujjbegyén az állatok
preparálásakor keletkezett arzén foltokkalA nyereményjátékunk holnap folytatódik egy új, izgalmas kérdéssel, és ha azt is sikerül megválaszolnod, újabb esélyed nyílik, hogy megnyerd a kisorsolt öt könyv egyikét.
Látogass el holnap is a honlapunkra és figyeld a Facebook-oldalunkat!
Címoldali kép: Shutterstock
