Rovatok

Fiúké az elsőbbség, lányoké a dicsőség – Informatikai diákolimpia lányoknak

Még mindig vannak fiús és lányos szakmák. Pedig már nagyon sokszor bebizonyosodott, nincs olyan, hogy valamit egy fiú vagy egy lány, egy férfi vagy egy nő tud jobban elvégezni. Még akkor sem, ha valamihez nagyobb erő vagy több érzékenység, esetleg szépérzék kell. Nem a nemtől függ, hanem a képességektől, készségektől, hogy ki mire hivatott. Így van ez a számítástechnikával is. A nők is kiváló informatikusok, programozók (lehetnének), de valahogy nem nézik ki belőlük, és ők sem hiszik el magukról. Már kamaszkorban sem.

Nemcsak itthon, a világon mindenhol sokkal kevesebb nő dönt úgy, hogy műszaki területen tanul tovább vagy helyezkedik el. Ez a tendencia megfigyelhető az informatika, a matematika vagy a fizika területén rendezett vetélkedőkön is. Ezeken az eseményeken állandó a fiúfölény, a lányok aránya a 10%-ot sem éri el, ők egyszerűen nem jelentkeznek az ilyen versenyekre. Mintha úgy éreznék, nincs sok esélyük vagy tán keresnivalójuk a reáltudományokban. Pedig a szakemberek szerint a lányok ezen a területen is éppen olyan ügyesek, kreatívak és okosak, mint a srácok. 

A felemás nemi megoszlás megalapozatlanságát Erdősné Dr. Németh Ágnes, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnökének, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium kutatótanárának tapasztalatai is alátámasztják. 

Erdősné Dr. Németh Ágnes

„Határozottan kevesebb lány tanul, és kevesebb nő tevékenykedik itthon is – de a világon mindenhol – az MTMI, azaz a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai tudományterületeken. Igazából nem tudjuk, miért. Pedig már sok kutatás próbálta kideríteni, vajon mi az oka annak, hogy a lányok közül kevesebben kerülnek ezekre a pályákra.” 

A saját tanítványaimnál azt tapasztalom, hogy 5-6. osztályos korban még körülbelül ugyanannyian vannak lányok a foglalkozásokon, mint fiúk, de aztán a lányok másfelé fordulnak. 

„Az biztos, hogy a társadalmi sztereotípiák nagyon erősek a foglalkozások nemi meghatározottságát illetően. Ugyanakkor nagyon is várnak lányokat a műszaki egyetemekre. Semmilyen szempontból sem indokolt ez az alacsony arány. Nagyon is szükség lenne nőkre ezen a téren!”

Lányok a ringben

A lányok versenyzésének elősegítésére 2012-ben rendeztek először olyan matematikai diákolimpiát, amelyen csak lányok vehettek részt. Abban az évben 19 ország képviseltette magát a megméretésen, 2019-ben pedig már 49, köztük a kiválóan teljesítő magyar csapat. Az EGMO, azaz az Európai Leány Matematikai Diákolimpia (European Girls’ Mathematical Olympiad) sikerén felbuzdulva most úgy döntöttek, hogy idén Zürichben megrendezik az European Girls’ Olympiad in Informaticst, azaz a Európai Leány Informatikai Diákolimpiát, az EGOI-t. Az ezekben a napokban zajló, egy hétig tartó – a pandémia miatt – online eseményen középiskolás lányok versenyezhetnek egymással. 

„A  programozási versenyeken feltűnt középiskolás lányok ebben az évben rendszeresen felkészítő foglalkozásokon vettek részt, és mentorok segítették a munkájukat. Ezt követően a válogatóversenyeken négyen vívták ki a jogot, hogy hazánkat képviselhessék az EGOI-n. Hadd mondjam el a nevüket: a szombathelyi Kelemen Anna 12. osztályos, Ottrok Veronika Budapestről 11-dikes, és van két kislány Szatmárnémetiből: Éles Júlia 11-dikes, Nagy Boglárka pedig 10-dikes. Ők négyen versenyprogramozásban mérik össze tudásukat európai társaikkal. A gyakorlóversenyre már megvan a három feladat, amelyre programokat kell írniuk, a gépükön futtatniuk, majd a központi rendszerre feltöltve teszteltetniük” – mondja a tanárnő, aki részt vett a lányok Európa-bajnokságának szervezésében is.

Éles Júlia, Kelemen Anna, Nagy Boglárka, Ottrok Veronika. Fotó: Végh Bence

Ez a nemzetközi megméretés egyértelműen a motiválására szolgál. A verseny célja, hogy lerombolja azokat a sztereotípiákat, amelyek szerint a számítástechnika (meg általában a matematika és a fizika) a férfiak játéktere. Hogy az olimpia önbizalmat adjon a lányoknak, és ráébressze őket, van keresnivalójuk ezen a területen is. És hogy élvezzék a versenyt, élvezzék a saját kreativitásukat, tudásukat, és elhiggyék, ez nem csak a fiúk, a férfiak kiváltsága. Ahogy Erdősné Dr. Németh Ágnes mondja:

A lányok is pont annyira sikeresek tudnak lenni, mint a fiúk, és ugyanolyan okosak is. De mondjuk inkább úgy, a fiúk is vannak olyan okosak, mint a lányok! Érdekes módon ezt így kevesebbszer használjuk, ami elég szomorú. Én a gyerekek között soha nem teszek különbséget a nemük alapján. Csak az a fontos, hogy kinek mihez van tehetsége, érzéke. 

Már az iskolában is

Nem csak az ilyen versenyek segíthetnek abban, hogy a lányok higgyenek magukban, a képességeikben, és ne érezzék magukat kevesebbnek semmilyen területen a fiúknál. Nagyon sok függ az iskolától is, a tanárok hozzáállásától. Az európai olimpia egyik szervezőjének, a svájci Stephanie Zbindennek például igen rossz tapasztalatai voltak gyerekkorában. Egy interjúban így mesélt erről:

„A középiskolai matematikatanárom – aki férfi volt – megpróbálta meggyőzni az egyik barátnőm bátyját, hogy induljon el egy versenyen, hogy bejusson a matematika olimpiára. Nekem egyáltalán nem szólt, én csak a barátnőmtől hallottam az egészről. Végül a srác nem kvalifikálta magát, én viszont igen. Rengeteg hasonló történetről hallottam. A tanárok csak a fiúknak szólnak a matematikai, informatikai versenyekről, a lányokat nem ösztönzik a részvételre. A lányok általában véletlenül szereznek tudomást a lehetőségről, ugyanakkor nagyon sokszor éppen ők jutnak be és versenyeznek sikeresen. Ez nem igazságos.“ 

A tanároknak aktívan ösztönözniük kellene minden tehetséges diákot, nemtől függetlenül!

A lányok tehát sokszor hendikeppel indulnak az iskolában, és mint Stephanie példájából láthattuk, ez nem csak a hazai viszonyokra jellemző. Sok tanár még ma is úgy gondolja, vannak bizonyos tárgyak, amelyek nem lányoknak valók. Ilyen helyzetekben a család, az otthonról hozott felfogás is sokat tud segíteni. 

Otthoni minták

A verseny másik szervezőjének, a szintén svájci Ivana Klasovitának szerencsére nem kellett otthon szenvednie az előítéletek miatt. Szülei mindketten villamosmérnökök, idősebb nővére fizikát tanul, ikertestvére matematikát. Gyerekkorában kisautókkal és logikát meg fejszámolást igénylő társasjátékokkal játszottak. 

Már kislányként megszoktam, hogy a kedvenc játékszereim a fiúknak szóló polcokon találhatók és kékre vannak festve. A nagymamámtól kapott rózsaszín ruhás babák ma már a társadalmi sztereotípiákat jelentik számomra: azt, hogy a hagyományos nemi szerepek kiosztása milyen rossz hatással van a gyerekekre és a társadalomra” – mondta egy vele készült interjúban.

Ivana szerint igenis ösztönözni kell a fiúkat és a lányokat, de a nőket és a férfiakat is arra, hogy találják meg a helyüket, de véletlenül se aszerint, hogy milyen szerepeket aggattak rájuk már évszázadokkal ezelőtt. A berögzült szereposztást leküzdendő van szükség arra, hogy támogassák a nőket a tudomány és a technológia területén. 

Példaképek

Az is nagyon fontos, hogy a lányok minél több olyan példaképet ismerjenek meg, akik már bebizonyították, egy nő minden területen megállja a helyét. A pozitív életutak bemutatása Erdősné Dr. Németh Ágnes szerint is nagyon hasznos.

„Magyarországon és másutt is minden évben megrendezik a Lányok Napját. Ilyenkor az egyetemek és a cégek várják a pályaválasztás előtt álló középiskolás fiatalokat, hogy megmutathassák nekik, milyenek az MTMI tudományágak és azok alkalmazásai, illetve azt, hogy mit lehet elérni egyik vagy másik területen. Ezeken a napokon a diákok megismerkedhetnek mindazokkal, akik az adott tématerületet tanítják, művelik, akik kiválóak benne.”

Stephanie elmesélte, három évvel ezelőtt még álmodni sem mert arról, hogy egyszer majd egy ilyen olimpiát szervezhet. Azután találkozott egy fiatal matematikussal, Viviane Kehllel, akinek sikeres története inspirálta. 

A hozzá hasonló példaképek önbizalmat adtak számomra, ennek köszönhetően mertem belevágni az EGOI szervezésébe. Szeretném, ha minden lányhoz, fiatal nőhöz elérne ez az üzenet: sokkal többet érhetsz el, mint gondolnád. Higgy magadban, és tedd meg az első lépést!”.

Címoldali kép: Végh Bence