Középiskolás fiataloknak szóló, LMBTQI témájú ismeretterjesztő honlapot indított a Magyar LMBT Szövetség Szivárvány Szakkör címmel. Az erről szóló közlemény megjelenése napján lépett hatályba hazánkban az orosz mintára megalkotott, homofób propagandatörvény.
„Az iskolai erőszak és zaklatás elleni fellépés és az LMBTQI fiatalok önelfogadásának segítése érdekében alapvető jelentőségű, hogy a középiskolás korú fiatalok hozzáférjenek a szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatos legfontosabb információkhoz” – áll a Magyar LMBT Szövetség sajtóközleményében.
Mint írják, egy 2010-es kutatás szerint a meleg, leszbikus és biszexuális fiatalok 86%-a már 18 éves korában tudja magáról, hogy a saját neméhez vonzódik, a transznemű fiataloknak pedig több mint a kétharmada már 14 éves kora előtt érzi, hogy születési nemével nem képes azonosulni.

A közlemény kiadásával egyidőben, július 8-án lépett hatályba az a hazai és nemzetközi szinten is nagy felháborodást kiváltó melegellenes propagandatörvény, amely száműzi az LMBTQI-tartalmakat a középiskolai oktatásból és a médiából. Holott a gyerekek elemi érdeke, esetleges érintettségüktől függetlenül, a világ megismerését és egymás elfogadását segítő tájékozódás. Ám a totális intolerancia jegyében már kisgyermekkortól fogva tiltott akár egyetlen megjegyzésből értesülni arról, hogy létezik a nem központilag diktált „hagyomány” szerinti család is.
Éppen ezért a pedagógusok és szakemberek közreműködésével összeállított Szivárvány Szakkör című kiadvány és honlap kifejezetten a középiskolás korú fiataloknak szól. Célja, hogy elmagyarázza, mi a nemi identitás, mit jelent a szexuális irányultság, kik azok az LMBTQI emberek és milyen nehézségekkel kell szembenézniük a hazai középiskolákban.
A közlemény ismerteti a Háttér Társaság 2017-es kutatásának elkeserítő eredményeit is:
a kutatásban részt vevő 13-21 év közötti LMBTQI fiatalok 64%-a vált szóbeli erőszak, 22%-a fizikai zaklatás és 13%-a fizikai bántalmazás áldozatává az iskolában a kutatást megelőző tanév során.
A helyzet azóta sem javult: „A Sokszínűség Oktatási Munkacsoport tavalyi kutatása szerint a közel 500 megkérdezett pedagógus 56%-a tapasztalt LMBTQI emberekkel kapcsolatos előítéletes megnyilvánulást az iskolában”.
A honlapon nemcsak elméleti, ismeretterjesztő információkat, hanem gyakorlati tanácsokat is találhatnak a diákok és a pedagógusok arra vonatkozóan, hogy miként segíthetik elő az LMBTQI fiatalok integrációját, illetve hogyan léphetnek fel az iskolai erőszak és zaklatás ellen. Az oldal látogatói kérdéseket is feltehetnek, amelyekre a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálatának munkatársai igyekeznek válaszolni.
Címoldali kép: Shutterstock