A Hollandiában élő magyar anyuka, Vanda büszkén osztotta meg egy Facebook-csoportban egyéves kisfia, Borisz fényképét, aki a saját kis könyvespolca előtt állva nézegeti, mutogatja a könyveit. Ez a kép több mint egy cuki fotó. Megmutatja, hogy az olvasást nem lehet elég korán kezdeni. A könyveket már egészen kis korban meg lehet és meg kell szerettetni a gyerekekkel. Meglátva a fényképet, azonnal kíváncsi lettem, miként képzeli el az anyuka, hogy könyvmolyt nevel a kisfiából.
Vandát hollandiai otthonában értem utol, telefonon. Nagyon örült, hogy erről akarom kérdezni, mert, mint mondja, egyik legfőbb célja, hogy a kisfiával megszerettesse az olvasást. A háttérből időnként Borisz is „beleszólt” a beszélgetésünkbe.
– Volt már olyan, hogy fogta az egyik könyvecskéjét, bevonult vele a szobájába, magára csukta az ajtót, és amikor belestünk, azt láttuk, hogy elmélyülten „olvas” – mondja nevetve Vanda, aki már arra is megtanította a kisfiút, hogy a könyvekre vigyázni kell. – Nyilván a kis könyvespolcán, amit direkt neki alakítottunk ki, az ő magasságára szabva, most még csak a strapabíró, vaskos babakönyvek vannak. A vékonyabb, sérülékenyebb könyveket nem tettük neki oda. Hiába tudja már, hogy mire való a könyv, hogy mit szabad csinálni vele és mit nem, azért a kis ujjaival még nem tud olyan finoman fogni.
Mindig kérdezgetjük tőle, hol vannak a könyvei, és melyiket olvassuk most. Ilyenkor büszkén mutogatja őket, majd kiválasztja és máris hozza valamelyiket. Maga is nagyon szereti lapozgatni a könyveit, nézegetni a képeket, hangosan mesélni… Nagy öröm ez egy szülőnek!
Vanda szerint a gyerekeknek a szülői példa a leginspirálóbb, és persze nagyon sokat számít az is, hogy könyvek között nőjenek fel. Neki nem ilyen gyerekkora volt, sokáig nem is szeretett olvasni. Felnőttként, egy olvasást népszerűsítő csoportba bekerülve kezdte el rendszeresen bújni a könyveket, és jött rá arra, miből maradt ki addig.
– Az én szüleim folyton-folyvást mondogatták, hogy olvasni kell, szinte rám akarták erőszakolni a könyveket. Ugyanakkor soha nem láttam se édesanyám, se édesapám kezében könyvet, még komolyabb újságot, magazint sem. Olyat, amelyik történelemről, tudományról, művészetről szólt volna, amiből tényleg tanulni lehet.
Amikor beküldtek a szobámba, hogy olvassak egy órát, én egy órán keresztül csak meresztettem a szemem a betűkre, és közben puffogtam magamban, mert nem értettem, miért kell ezt nekem csinálnom. Mire jó ez az egész?
A saját érdektelenségéből okulva – amit csak tetéztek a gyakran rosszul megválasztott és kellemetlen módszerekkel számon kért kötelező olvasmányok – határozta el, hogy ő már egészen pici korában olvasásra fogja bírni a gyerekeit. A kis Borisszal így is tesz: máris sokféle olvasási szokást alakítottak ki együtt.
– Egy egyévesnek még nyilván nem lehet aktívan olvasni. Inkább nézegetjük a képeket, elmondjuk, mit ábrázolnak, utánozzuk az állatok hangját… Úgy gondolom, hogy ha már ilyen korban hozzászokik a könyvekhez, ahhoz, hogy anyával vagy apával olvas, megismeri, hogyan „működik” egy könyv, mit lehet vele csinálni, akkor ez olvasásra sarkallja majd, és meg fogja becsülni a könyveket. Mindemellett azt is látja, hogy nekem mindig van az ágyam mellett egy regény, amit éppen olvasok. Szokta is lapozgatni néha, amit megengedek neki, persze csak addig, amíg nem akarja „alaposabban megvizsgálni” a kötetet. De arra is megtanítottuk már, hogy a könyvet nem szabad összegyűrni.
Ha azt látja, hogy anyának, apának is van könyve, akkor majd igényli, hogy neki is legyen. Úgy gondolom, hogy főleg példamutatással lehet elérni, hogy a gyerekből olvasó ember legyen, nem pedig erőszakkal vagy akár rábeszéléssel.
Vanda hozzáteszi, hogy természetesen egy nagyobb gyereket, sőt egy felnőttet is rá lehet nevelni az olvasásra, akkor is, ha nem volt előtte inspiráló példa. Hiszen ő maga is felnőttként szerette meg a könyveket.
– Néhány évvel ezelőtt Szabados Ági olvasást népszerűsítő Facebook-csoportjának a hatására kezdtem el rendszeresen olvasni. (Szabados Ágnessel készült interjúnkat itt találjátok ‒ a szerk.) Nagyon sokat köszönhetek ennek a csoportnak, amelyhez szinte már a legelején csatlakoztam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igazi könyvmoly lett belőlem, mert hullámzó ez a dolog. De ahhoz ragaszkodom, hogy ha csak pár oldalt is, de mindennap olvassak, mert már attól is több leszek. Hatalmas gazdagságot ad: ha valaki kinyit egy könyvet, belecsöppen egy másik világba. Szeretném, ha ennek az élménynek az én gyerekem is a részese lenne, és egyszer majd magától rájönne, milyen jó dolog is ez.
