Talán még felnőttként is nehéz megfogalmazni, mit jelent az, hogy valamihez jogunk van, és egyáltalán mit is értünk jogokon. Ennél már csak az jelent nagyobb kihívást, ha egy kisgyereknek szeretnénk elmagyarázni, milyen jogok illetik meg. Forgács Anna tanítónő évekkel ezelőtt zászlajára tűzte a tudatos gyermekjogi oktatás fontosságát, és maga is vállalkozik általános iskolások jogi nevelésére. Gyermekjogi oktatásról, szexuális felvilágosításról és a közelgő gyermekvédelmi népszavazás problémáiról beszélgettünk.
Nagyon régóta foglalkozik gyerekekkel, tanított Berlinben és több magyarországi általános iskolában is. Meséljen egy kicsit a hazai és nemzetközi tapasztalatairól!
Tizenkilenc évesen kezdtem el gyerekekkel foglalkozni, egy ifjúsági szervezetben tevékenykedtem aktívan öt-hat évig, illetve egy nemzetközi ifjúsági táborba is bekerültem, ahol tíz évig dolgoztam csoportvezetőként. Tisztán emlékszem, hogy amikor az egyik ilyen táborba indultunk, ott álltam a gyerekek között és azt éreztem, hogy engem ez a gyerekzsivaj boldoggá tesz. Bár akkor éppen közgazdásznak tanultam az egyetemen, elhatároztam, hogy jelentkezem a tanítóképzőbe is. Először egy hazai állami iskolában tanítottam, majd átmentem a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolába, ahol csak nagyon rövid ideig dolgoztam. Tanítói pályafutásom során aztán eljött egy pillanat, amikor vissza akartam menni Berlinbe, hiszen én részben ott nőttem fel. Honvágyam volt. Ezért megpályáztam egy tanítói állást, amit szinte rögtön meg is kaptam.
Amint elkezdtem kint tanítani, kinyílt előttem a világ. Láttam, hogy ott egész máshogy állnak a tanításhoz, hogy azok az informális oktatási módszerek, amelyek nekem fontosak, ott nemcsak üdvözöltek, hanem egyenesen elvártak.
Németországban ugyanis a nyitott oktatási módszertant alkalmazzák, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak frontális az oktatás, hanem például a páros, csoportos és projektmunkák kerülnek előtérbe. Az oktatók lehetővé teszik a gyerekeknek, hogy saját maguk válasszák ki, hogy milyen feladatokat oldjanak meg, és azt is, ezt milyen módszerrel és milyen nehézségi szinten vigyék végbe. Tapasztalataim szerint a gyerekek nagyon hálásak ezért. A három tanév, amelyet Németországban töltöttem, igazából azzal telt, hogy szívtam magamba ezt a fajta módszertant. Valójában újra beleszerettem a tanításba. Nagyon örülök neki, hogy miután visszajöttem Magyarországra, rögtön egy német iskolába kerültem, ahol ezt a berlini módszert alkalmazni is tudtam.
A tanulóközpontú oktatási módszertan mellett a gyermekjogi oktatás és a gyermekjogok tudatosításának úttörője is. Milyen indíttatásból kezdett el ezzel a témával foglalkozni?
Ez szintén egy berlini projektnek, a „Karlchen projekt”-nek (Károlyka projekt) köszönhető. Ez egy rendőrségi program, amelynek keretében
hat héten keresztül két rendőr ellátogat az osztályokba, hoznak magukkal egy bábot, Károlykát, aki kis történeteket mesél a gyerekeknek például arról, hogy nem szereti, amikor az edzője megpaskolja a fenekét.
Utána a rendőrök beszélgetnek a gyerekekkel, megtanítják nekik, hogy lehet és bizonyos helyzetekben kell is nemet mondani. Én a program hatására kezdtem el utánajárni ennek a gyermekjogi témának, mert tudtam, hogy amikor hazajövök, akkor ezzel majd itthon is szeretnék foglalkozni. Aztán itthon egyedül maradtam vele, bár részben azért is, mert mi egy német iskola vagyunk, így magyar szakembereket nagyon nehezen lehetne bevonni ebbe.
Tapasztalatai szerint a gyerekek mennyire vannak tisztában a saját jogaikkal? Tudják egyáltalán, hogy vannak jogaik?
Ez nagyban függ attól, hogy milyen családból és milyen környezetből érkeznek. Szerintem inkább az a kérdés, hogy a tanítónak célja-e az, hogy aszerint alakítsa az oktatás menetét, hogy a gyerekekben tudatosuljanak a jogaik.
A gyerekjogok nem ott kezdődnek, amikor valamilyen bűntény történik a gyerekekkel szemben. A jogok arról is szólnak, hogy a másikkal hogyan bánunk, hiszen mindenkinek megvan a joga, hogy tiszteletben tartsák és megbecsüljék mint embert.
Ugyanakkor persze kötelezettség is, hogy másokat tiszteletben tartsunk és elfogadjuk őket. De a gyerekjogokba olyanok is beletartoznak, mint az evéshez, iváshoz, WC-re járáshoz való jog. Az utóbbit például mindig úgy oldjuk meg, hogy ne kelljen engedélyt kérni. Van a falon egy kis tábla, amelyet az órán bármikor átfordíthat a gyerek, ezzel jelezve, hogy kimegy a mosdóba. Ez egész Németországban így van egyébként. De nálam például enni és inni is lehet az órák alatt.
Ez mind olyan dolog, amitől egy kisgyerek úgy érzi, hogy ő ott egy teljes lény, és nem kell beszűkítenie a legalapvetőbb szükségleteit csak azért, mert belépett az osztályterembe.
Nagyon nehéz elmagyarázni egy kisgyereknek, hogy mit jelent az, ha joga van valamihez.
Nem is kell nekik feltétlenül elmondani, hogy jogról van szó. Le kell egyszerűsíteni az ő nyelvükre. Én úgy szoktam magyarázni nekik, hogy: „szabad neked, elvárhatod, jár neked”. A szociális nevelést például nagyon komolyan veszem. Minden tanév elején osztályszabályzatot írunk, ilyenkor általában rögtön maguktól mondják, hogy kerüljön bele az is, hogy segítsük egymást, nem csúfoljuk vagy nem nevetjük ki a másikat. Mindenki aláírja, kitesszük a falra, és hogyha valaki vét ellene, akkor máris lehet mondani neki, hogy „ott van a szabályzatban, aláírtad, akkor be kell tartani”. A gyerekjogi oktatás részeként én mindig szoktam beszélni a gyermekrablásról, a gyermekbántalmazásról, a zsarolásról, a tulajdonjogokról, és arról, hogy joguk van nemet mondani bizonyos szituációkban. Ezek nagyon komoly életviteli, nevelési témák, ezért én már az első szülői értekezleten tájékoztatni szoktam a szülőket arról, hogy ezekről is fogunk beszélgetni a gyerekekkel. Nehéz témák ezek, de tapasztalatom szerint a legkisebbekkel is lehet, és fontos is erről beszélni.
A „gyermekvédelmi” népszavazás kapcsán egy Facebook-posztban foglalta össze, hogy ön szerint a gyermekvédelemmel kapcsolatban miről kellene valójában beszélni. Az új törvényben arról van szó, hogy oktatási keretek között nem lehet a gyerekeket bizonyos témákban felvilágosítani. Nem pont ezáltal sérülnek a gyerekek jogai?
A tájékoztatás megvonásával tényleg sérülnek a gyerekjogok. De a legfőbb probléma az, hogy itt egy 100 százalékban politikai kérdésről van szó, és egyáltalán nem gyermekvédelemről. A posztomat is azért tettem közzé, mert
feldühített, hogy gyermekvédelemnek van eladva valami, aminek semmi köze hozzá, miközben bőven volna miért gyermekvédelemről beszélni ebben az országban.
Persze az is kérdés, hogy miért kell ilyesmit megszavaztatni a teljes népességgel, miért nem bízzuk rá ezt a gyermekvédelmi szakemberekre.
Gyakorlatilag azt látjuk, hogy a gyerekek szexuális neveléséből és felvilágosításából most a teljes népességet érintő politikai ügy lett. Tapasztalatai szerint mikor és hogyan érdemes elkezdeni a szexuális felvilágosítást?
Azt gondolom, hogy a saját testünkkel való ismerkedést érintőlegesen már akár első osztályban el lehet kezdeni, majd spirálszerűen minden évben egy kicsit tágabban előkerülhet a téma. A tanítói szabadság nagyon fontos ebben az esetben, hiszen a saját osztályát a tanítónál jobban senki nem ismeri, és ő pontosan tudja, hogy az adott osztályban milyen szinten kell kezelni ezt a témát. Ugyanakkor
nagyon fontos lenne, hogy a pedagógusok kapjanak iránymutatást az életkornak megfelelő javasolt tartalmakkal kapcsolatban. Azt pedig már egyedül is el tudja dönteni a tanár, hogy ő hogyan fogja bevinni ezeket a kérdéseket, ismereteket az adott osztályba.
Kidolgozott segédanyagra és ehhez kapcsolódó választható továbbképzésekre lenne szükségük az oktatóknak, hogy segítséget kapjanak abban, hogy melyik évfolyamon, milyen témákat, hogyan közelítsenek meg. A gyerekekről pedig tudni kell, hogy nagyon okosak, egyenlő társként kell kezelni őket, és hogyha az ember megfelelően ad át nekik dolgokat, akkor mindent meg lehet velük beszélni.
A miniszterelnöki videóban elhangzott, hogy Nyugaton állandósult módszer, hogy LMBTQ-emberek ellátogatnak iskolákba és ott beszélgetnek a gyerekekkel. Tapasztalt ilyet Németországban?
A mi berlini általános iskolánkban nem volt ilyenre példa. De itt eleve félremagyarázzák a célt, hiszen nem a melegekkel vagy a transzneműekkel kapcsolatos szexuális felvilágosításról van szó, hanem sokkal inkább a velük kapcsolatos jogi felvilágosításról és elfogadásról. Azért fontos beszélni erről a gyerekekkel, hogy tudatosítsuk bennük, hogy van kihez fordulniuk, ha ők is hasonló élethelyzetbe kerülnének.
Kivitelezhető egyáltalán, hogy egy tanár ne beszéljen ezekről a kérdésekről, ha az osztályban felmerülnek?
Egyetértek abban a TASZ-szal, hogy ez a törvény akkor árt a legtöbbet, hogyha elkezdjük cenzúrázni magunkat. Azt gondolom, hogy
egy tisztességes pedagógus azért tanít, mert szereti ezt csinálni, és ha egy gyerek hasonló problémával megkeresi, akkor nem fog elfordulni tőle. Itt inkább az a veszély fenyeget, hogy ezután maguk a gyerekek nem mernek majd segítséget kérni, mert még kínosabbnak érzik majd a témát, mint eddig.
Ideális esetben azért egy diák pontosan tudja, hogy melyik tanárhoz vagy tanítóhoz lehet ezekkel a kérdésekkel fordulni.
Úgy látom, hogy önnek már-már missziója az, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvédelem, a gyerekjogi oktatás és a szociális nevelés fontosságára.
Alapvetően nem szoktam lerohanni azzal a kollégáimat, hogy ezt szerintem így vagy úgy kellene csinálni, mert azt gondolom, hogy nagyon sokféleképpen lehet jól csinálni. Mivel mi német iskola vagyunk, a német mintát követjük, így nálunk ezek kötelező témák, ezért valamilyen mértékben minden kolléga foglalkozik velük. Országos szinten viszont azt látom, hogy ha vannak is a gyermekek jogi felvilágosítását célzó megmozdulások, azok egyszerűen nem jutnak el az iskolákhoz, az oktatókhoz. Nagyon kevés szervezet foglalkozik ezzel. A pedagógusok nagy része pedig egyáltalán nem szerez tudomást ezekről az akciókról. Azt gondolom, hogy amikor valamire országos szinten szükség van, az nem történhet ilyen marginálisan, ilyen kis létszámmal, hanem annak tényleg országos szinten és méretben kell történnie.
Címoldali kép: Shutterstock
