Az újranyitás óta az amerikai iskolákban elburjánzott az erőszak. A tanárok igyekeznek féken tartani az indulatokat és átsegíteni a gyerekeket ebben a nehéz időszakban, de a járvány őket is megviselte, és már a teljesítőképességük határán vannak. Kalyn Belsha írása.
Alyssa Rodriguez nem sok jóra számított ebben a tanévben. A chicagói szociális munkás sejtette, hogy az iskolákban rengeteg frusztrált, szorongó, tétova diákkal fog találkozni, mivel a gyerekek nehezen rázódnak bele abba, amitől elszoktak, azaz a normális életbe.
Az azonban, amit az elmúlt egy hónapban tapasztalt, minden várakozását felül-, illetve alulmúlta.
A magatartási értékelésekből kiderült, hogy a középiskolások olyan durvaságokat engednek meg maguknak élőszóban, amilyen stílusban eddig csak online merészelték megtámadni a társaikat.
Rodriguez és a többi szociális munkás is számos szóbeli és tettleges bántalmazás tanúja volt az iskolában. „Egyikünk sem készült fel rá, hogy ennyire elszabadul a pokol, noha valamelyest számítottunk ilyesmire” ‒ állapította meg Rodriguez.
Nehéz az átállás
Az iskolákban felbomlott a rend, a gyerekek szinte kifordultak magukból. Ez a jelenség olykor szemmel látható: például összetört vécékagylókban, posztolások miatt kitört, vérre menő csatározásokban vagy óra közbeni kirohanásokban nyilvánul meg. Vannak azonban, akik csendesebb segélykiáltásokat hallatnak, vagy csak lehajtják a fejüket, és meg sem szólalnak.
„Ez egy elhúzódó alkalmazkodási időszak” ‒ fogalmazott Dr. Tali Raviv, a chicagói Lurie Gyermekkórház Reziliencia Központjának az igazgatóhelyettese. „Pezsgőbb az együttlét, gyakoribbak a súrlódások a nyugodt félrevonulás rovására, nincs idő az újratöltődésre, kiveszett a rugalmasság”. Vagyis a gyerekek épp azért találnak vissza lassabban a korábbi életükbe, mert túl hamar kellene mindent ugyanúgy csinálniuk, mint régen. Márpedig a közbeeső időszakban a pandémia miatt az életük kifordult a sarkából.
A gyerekek viselkedési problémái a világjárvány okozta stresszről árulkodnak, arról, hogy a pandémia felborította a napirendjüket és a társadalmi életüket.
Az átmenet különösen nagy kihívást jelent azoknak a tanulóknak, akiket gyász ért, mentális problémákkal küszködnek vagy szegénységtől, rasszista előítéletektől kell szenvedniük.
A szorongás és a krónikus stressz Raviv szerint beindítja a gyerek „túlélő agyműködését”. Egyes tanulók visszahúzódóak lesznek, másoknak viszont elég egy kis véletlen lökés a folyosón, hogy iszonyú dühvel álljanak bosszút. „Bolhából elefántot csinálnak”, mondja erre Raviv.
A tanárok szintén a végkimerülés határán vannak, ez a szertelen viselkedés az egész iskolai környezetet jobban kiborítja, mint ahogyan azt előre sejtették. Így aztán azt is alábecsülték, hogy mennyi segítségre és támogatásra lesz szükségük.
„Mintha elfelejtettük volna, hogyan kell szocializálódni”
Amikor a szeptemberben újrakezdődött a tanítás, a gyerekek mindenféle csip-csup dolgon hajba kaptak és teljesen kezelhetetlenek lettek.
Chanyce Johnson, a houstoni North Forest középiskola diákja és a helyi diákkongresszus tagja megfigyelte, hogy sokkal több a verekedés idén, főleg az elsősök és a végzősök körében. A gyerekek amúgy is nehezen tudnak mit kezdeni egymással.
Mindenki bezárkózik a maga kis világába. Úgy gondolja, elég, ha bemegy az iskolába, végigüli az órákat, aztán ha végez, hazamegy.
A tanárok próbálják arra ösztönözni a diákokat, hogy a csoportos foglalkozásokon szóljanak egymáshoz, közösen dolgozzanak egy-egy adott témán. „Mintha elfelejtettük volna a társas együttlétet, mióta olyan sokáig nem jártunk iskolába” ‒ vonja le a következtetést Johnson.
Nathan Mac Ainsh Los Angeles-i általános iskolai igazgató megkérdezte a szülőket, miért verekednek állandóan a gyerekeik a játszótéren, és azt a választ kapta, hogy „csak egy kicsit durvábban játszanak”, mivel a nagy távolságtartás idején elszoktak a közösségtől. Mac Ainsh igyekszik a konfliktusokat megoldani, de ami elromlott, azt jóval hosszabb idő alatt lehet csak újraépíteni.
A diákok különbözőképpen reagálnak erre az új helyzetre. Chicagóban olyan diákokat figyelt meg Rodriguez, akik nem mertek kiszállni az autóból, hogy belépjenek az iskolába, annyira féltek a vírustól.
Más iskolákban viharos indulatokra és fejetlenségre számítottak, ám ehelyett javult a diákok magaviselete. Amióta az életük ismét strukturált lett, újra megvolt a napi beosztásuk, nem úgy, mint az elmúlt tanévben ‒ bár igaz, ami igaz, ezek most még csak a „mézeshetek”.
„A gyerekek örülnek, hogy újra iskolába járhatnak, hiszen már nagyon hiányoztak egymásnak” ‒ meséli Shirley Brown, a detroiti Edison Public School Academy igazgatója. Ő azt figyelte meg, hogy a szokottnál jobban viselkednek a tanulók, bár ebben talán a félelem is közrejátszik, nehogy hazaküldjék őket.
Előrehozott végkimerülés
A vadócok megzabolázását az is megnehezíti, hogy már a pedagógusok is a végüket járják. Némelyik tanár már úgy kikészült, mint máskor a téli szünet beállta előtt.
„Máskor még erőnk teljében vagyunk az őszi időszakban, most meg már az egész személyzet teljesen kimerült” ‒ vallja Roxanne James, a Las Vegas-i Jerome Mack középiskola igazgatója. „Hogy nyújthatnánk lelki támaszt a gyerekeknek és családjuknak, ha mi magunk is a pandémia traumáját nyögjük?”
A COVID megváltoztatta az iskolai életet. Korábban, ha történt valami egy diákkal vagy a családjával, akkor a tanár megadta a külső segítséget.
Most azonban a pedagógusok is túlterheltek és kiégettek, ezért kérdés, hogyan állhatnak a diákjaik rendelkezésére.
A pedagógusok kiabálnak a gyerekekkel, és olyan büntetéseket szabnak ki rájuk, amilyenekkel régebben csak a kisebbeket regulázták meg, például, hogy nem szólalhatnak meg ebéd közben.
A tanárok és a diákok keresik a megoldást
Az iskolák ‒ sokszor a COVID segélyalap jóvoltából ‒ különféle változtatásokat eszközölnek, hogy javítsanak a diákok viselkedésén és mentális egészségén. A Montana állambeli Missoula megyei iskolák például egy tucat alkalmazottat vettek fel, hogy a tanulók viselkedésével és mentális egészségével foglalkozzanak. Most már ott vannak minden általános és középiskolában, hogy segítsenek a frusztrált gyerekeken.
Shirley Brown detroiti iskolájában idén úgy változtatták meg az órarendet, hogy minden reggel az első 15 percet légzőgyakorlatokkal, az aktuális ügyek vagy a személyes problémák megbeszélésével töltik.
Idén mások a szükségletek, mint egy normális évben. A gyerekek, ha szavakkal nem beszélhetik ki, akkor tettekkel vezetik le a feszültségüket.
‒ mondja Brown.
Az indianapolisi székhelyű Phalen Vezetői Akadémiai hálózatának iskoláiban kibővítették a művészeti és színházi programokat, amelyekbe a felnőtteket is bevonták. Ezek a „fél-terapeuták”, ahogy a hálózat vezérigazgatója, Earl Martin Phalen nevezi őket, segítenek a gyerekeknek a kapcsolatteremtésben, és hogy kiigazodjanak az érzelmeikben.
A két denveri középiskola vezetői igyekeznek empatikusan közelíteni a tanulókhoz. A napirendbe több szünetet iktattak be és a szabályokon is lazítottak.
Egy hónappal ezelőtt Schmidt iskolaigazgató épp kávét főzött, amikor arra lett figyelmes, hogy egy alkalmazott egy volt diákját vigasztalja, aki keservesen zokog a folyosón. Átkarolta a nyolcadikos fiú vállát, úgy ment ki vele az épületből, és közben végighallgatta a panaszát.
„Mindnyájunknak szüksége van olykor arra, hogy legyen kivel beszélnünk, és legyen, aki meghallgasson. A mi gyerekeinknek most van rá a legnagyobb szükségük” ‒ jelenti ki Schmidt.
(NR fordítása)
Címoldali kép: https://parents-together.org/
