A gyermekkori sportolásnak számtalan előnye van, többek között fejleszti a testi-lelki egészséget, valamint a szociális és érzelmi készségeket. Csakhogy a tizenévesek nagy része felhagy ezzel az építő tevékenységgel. Miért van ez így, és mit tehetünk ellene? Joanna Eng írása.
Az amerikai Ifjúsági Sportegyesületek Országos Szövetsége közvélemény-kutatása szerint az Egyesült Államokban 13 éves korukra a gyerekek 70 százaléka abbahagyja a sportolást. És ennek az oka bizony nem szívderítő.
Amanda Visek, a George Washington Egyetem professzora átfogó kutatási projektet tervezett annak a feltérképezésére, hogy a gyerekek mit tartanak „szórakoztató”-nak a sportban, és mit nem. A válaszok igencsak eltérnek attól, amit a szülők elvárnának. A kutatásban részt vevő fiatal sportolók egyáltalán nem valami léhaságnak fogják fel a szórakozást, és 81 különböző módon határozzák meg azt. A három legfontosabb kategória: „hogy jó sportoló válik belőlem”, a „pozitív edzés” és az „erős igyekezet”.
Visek azt is kutatta, hogy a gyerekek szerint mi veszi el a sport szórakoztató jellegét. A leggyakoribb válaszok a nem kívánatos szülői viselkedésre (például a sportolókra gyakorolt túl nagy nyomás vagy a játék alatti bekiabálás az edzőnek vagy a bírónak) és az elviselhetetlen edzői magatartásra vonatkoztak, de magából a sport világából származó kényszerek is jelentősek.
Julianna Miner háromgyerekes szülő egyetért abban, hogy a gyerekek legtöbbször a felnőttek kellemetlen beavatkozása miatt hagyják abba a sportot. (Persze a szülőnek néha pont ezeket a sporttól eltántorító hatásokat kell valamelyest ellensúlyoznia, ahogy erről egy korábbi cikkünkben írtunk ‒ a szerk.) Miner ezt írja a Washington Postban:
A mi kultúránk már nem támogatja azt, hogy a nagyobb gyerekek szórakozásból sportoljanak. A «sikeres» gyerekek nevelésében kényszerítő erőt jelent az az elvárás, hogy ők legyenek a legjobbak.
„És ha valamiben mégsem a legjobbak, akkor arra ösztönzik őket, hogy csökkentsék a veszteségeiket, és azokra a területekre összpontosítsanak, ahol legalább kiválóak lehetnek.”
Sajnos, ez a beállítottság oda vezet, hogy sok ‒ a sportolásból kiesett ‒ gyerekből hiányozni fognak azok a létfontosságú készségek, amelyek egy sportcsapatban fejlődhetnek ki. Pedig a lányok számára az életben történő érvényesülésükhöz különösen fontosak lehetnek ezek. „A sportok, főleg a csapatsportok, olyan tulajdonságokkal ruházzák fel a lányokat, amelyekre különben nehezen tesznek szert. Ilyen a rugalmasság, a határozottság, a csapatmunkára való készség vagy a vezetői képesség” ‒ érvel Debora Spar, a Harvard Business School professzora.
Mit tegyenek a szülők, hogy gyermekeik ne tántorodjanak el a sporttól?
Visek egyik legfőbb tanácsa, ahogy a Way of Champions (A bajnokok így csinálják) című podcastban kifejti, hogy „azt vegyük figyelembe, amit a gyerek akar,
az önállóságában támogassuk, adjunk neki választási lehetőséget. Ne azért biztassuk a focizásra, mert mi is fociztunk, és ne a gyermekeinkben éljük ki a saját önmegvalósításunkat.
Visek továbbá azt javasolja, hogy legyünk pozitívak és támogatóak, kérdezgessük a gyereket, hogy mit tanult és mit nyer a sportolás által.
Miner arra is rámutat, hogy „a gyerekekben egyértelmű késztetés van arra, hogy szakosodjanak, és a lehető legmagasabb szintet érjék el. A korai specializáció ugyanakkor ártalmas lehet, hosszú távú sérüléseket okozhat, és kevéssé növeli a későbbi tanulmányi vagy szakmai sikerek esélyeit”. Visek egyetért azzal, hogy „a sportspecializáció nem hoz gyors eredményeket”. Tehát ne törjük magunkat azért, hogy a gyerekünk mihamarabb megtalálja a neki való sportot, és tartson is ki mellette mindaddig, amíg bajnok nem lesz belőle. Inkább hagyjuk, hogy új dolgokat is kipróbáljon és örömét lelje bennük, éljen tevékenyen és változatosan.
(NR fordítása)
Címoldali kép: Shutterstock
