A gyerekek konzervatív lények. Szükségük van az ismétlődésekre. Otthon is igénylik, hogy minden este és minden reggel ugyanúgy történjen minden. Sokszor hónapokig ugyanazt reggelizik vagy vacsorázzák, és egy apró változás a dolgok menetében is képes teljesen kizökkenteni őket a lelki egyensúlyukból. Akár az alma más irányban felszeletelése is kitartó hisztibe torkollhat.
Véleményem szerint nem helyes, ha a család teljes életét alárendeljük kisgyermekünk életmódjának. Meg kell próbálnunk itt-ott feszegetni a határait annak érdekében, hogy az őt körülvevő emberek, mint apa, anya, esetleg testvérek szociális szükségletei is érvényesülhessenek. Azonban meg kell találnunk azokat a rituálékat, amelyeket mindennap el tudunk ismételni a kedvükért. Teljék hasonlóan a reggel és az este, napközben legyen mindig jelen a maci, vagy az ebéd – bárhol kerüljön is rá sor – mindig a nyuszikás kanállal érkezzen. Közben viszont találkozhatunk anya, apa barátaival, lehetünk az erdőben, otthon vagy a játszótéren, ahogy éppen kijön a lépés. Az egyensúly a lényeg. Mint minden másban is.
© Shutterstock
Miért kellenek a rituálék?
A rituálék kisiskolás korban is nagyon fontosak.
A gyermek szemszögéből nézve az élet és az idő múlása meghatározhatatlan, kiszámíthatatlan, hatalmas, néha félelmetes is. A dolgok ismétlődése teszi lelkileg emészthetővé a mindennapokat.
Az iskolai hétköznapok rendszerszerű felépítése az iskolába szoktatást és a későbbi iskolai életet is megkönnyíti a gyermekek számára. A rituálék, a visszatérő tevékenységek olyan biztos pontok, amelyekbe a kis tanulók kapaszkodni tudnak. Szükségük van rájuk, ezért szeretik kivenni belőlük a részüket. Miközben zajlik a rituálé, olyankor a legálmodozóbb gyerekek is felébrednek, izgatottan néznek fel, lelkesen várják az ismétlődő tevékenységet, örömmel adják át magukat neki. Ilyenkor megáll az idő.
A szokások sorrendjét annyira megjegyzik, hogy ha a tanító egyszer valamit máshogy csinál, akkor rá is szólnak. „Azt elfelejtetted mondani, hogy…”. „Előbb az jön…”. Precizitásukban könyörtelenek. A bevezetett rituálék minden lépését feltétel nélkül elfogadják, meg sem fordul a fejükben, hogy valamit másképp is lehetne csinálni. Attól kezdve, hogy be lett vezetve egy tevékenység, mozdulatsor vagy szöveg, nem szabad rajta változtatni.
A rituálék arra is szolgálnak, hogy elkezdjük és befejezzük, megnyissuk és lezárjuk a dolgokat, egymástól elválasszuk az idő szigeteit.
Legyen az egy óra vagy egy életév. Nem mellesleg ezek a szokások segítenek kialakítani a gyerekekben az időérzéket.
Néhány példa a hétköznapi rituálékra
- A reggelek a legfontosabbak. Iskolába menet az nyújthat segítséget, ha a tanulók tudják, hogy mi fog történni, amikor megérkeznek. Ezért (is) nagyon fontos a reggeli, napindító rituálé. Nálam ez úgy néz ki, hogy az angyalkák (hetesek) kiteszik a táblára a dátumot és az időjárást, jelentenek az osztálynak és elmondják, hogyan szeretnének köszönni: dallal vagy köszönéssel. Mindkettőhöz körbeállunk és vagy énekelünk, vagy láncban jó reggelt kívánunk: mindenki a mellette állónak, egymás után.
- A hét kezdése és lezárása. Hétfőnként kinevezzük a hét angyalkáit. Minden héten ketten vannak, reggelente ők jelentenek, a növényeket öntözik és segítenek az órákon felszerelések, lapok kiosztásában, begyűjtésében. A köszönés után mesélünk a hétvégénkről. Péntekenként felidézzük a hét történéseit, megbeszéljük az esetleges konfliktusokat. Ezután az angyalkák sütit és gyümölcsöt osztanak ki, megköszönjük nekik a segítséget, megtapsoljuk őket, majd mindenki kényelembe helyezi magát, és mesét olvasok. Amikor zsidó iskolában tanítottam, ott péntekenként a szombat köszöntésével zártuk a hetet. Ez annyira tetszett, hogy valamilyen formában tovább akartam vinni, ebből lett a pénteki sütizés-mesemondás.
- Minden gyerek születésnapját egyenként megünnepeljük. Akiknek nyáron van a születésnapjuk, őket télen ünnepeljük a feledik életévük alkalmából. A szülinapos leül az osztály elé, énekelünk neki, majd mindenki elmondja a jókívánságait. Ezt követően az ünnepelt húz egy ajándékkönyvet az év elején beküldött, ajándékpapírba csomagolt könyvek közül. Kiosztja a sütit, amit hozott nekünk, és mindenki rajzol neki egy üdvözlőlapot. Ezeket szalaggal összefűzöm.
- Az órákat nem az iskolai csengőszóra kezdjük. Előfordul, hogy sem a gyerekek, sem én nem tudjuk magunkat a rövid szünetekhez tartani. Többféle csengettyűm van, ezekkel szoktam becsengetni.
- Az is segítség lehet a gyerekeknek, ha a nap elején megbeszéljük és a táblára kirakjuk, hogy milyen órák lesznek aznap.
- A tornaórákat mindig azzal kezdjük, hogy törökülésben körbeülünk a tornaterem közepén és mindig egy mondókával fejezzük be, körben állva, a kezünket középen egymásra téve.
- A napok lezárása gyenge pontom. Valahogy úgy szokott lenni, hogy kicsöngetnek, befejezzük az órát, és mielőtt levegőt vehetnék, a gyerekek kiszaladnak a szünetre (ha udvari szünet van), vagy ezerfelé vannak, vagy bejön egy kolléga hozzám. Jó esetben legalább egy hangos elköszönést meg tudok még ejteni. Ideális esetben a nap lezárására is lenne egy rituálénk, például egy dal.
Fontos, hogy a rituálék kedvesek legyenek, de ezen túl csak a képzelet szabhat határt a megtervezésükben. A lényeg az, hogy legyenek, és mindig olyanná tegyük őket, hogy a gyerekek el tudjanak merülni bennük, kissé megpihenjenek, hogy azután egy jóleső, mély lélegzettel folytassák tovább a napi dolgaikat.
Forgács Anna, a Gyerekkel vagyunk pedagógiai szakértője több mint húsz éve foglalkozik gyerekekkel, jelenleg egy budapesti általános iskolában tanító. A vele készült interjúnkban a gyermekjogi oktatásról, a szexuális felvilágosításról és a közelgő gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos problémákról fejti ki a véleményét.
A szerző korábbi írásai:
– A boldog iskolakezdés feltételei ‒ az iskolaérettségről és az ideális iskolakezdés feltételeiről
– Hogyan neveljünk önálló és kreatív gyerekeket? ‒ a nyitott oktatásról
– Békés konfliktuskezelés az iskolában ‒ az iskolai bullyingról
– Így is lehet irodalmat tanítani – A német példa ‒ az olvasás- és irodalomtanításról, kötelező olvasmányokról
– Hogyan neveljünk együttérző, segítőkész gyerekeket? ‒ a szolidaritás „tanítása”
Címoldali kép: Shutterstock
