Rovatok

Csökkenti a diákok továbbtanulási esélyeit, hogy nincs elég matektanár

Olyan mértékű lett az országos tanárhiány, hogy már annak is örülni kell, ha a helyettesítéseket meg tudják oldani az iskolák. A legkevesebben talán a matektanárok vannak, ők könnyen átképzik magukat, és sokkal jobban fizető állásokban helyezkednek el. Az ő hiányuk a felvételiző diákokat is nagyon rosszul érinti, nem kapják meg ugyanis a megfelelő felkészítést a továbbtanuláshoz.

Egyik munkatársunk barátja panaszolta el az alábbi történetet. Nevét nem szeretné megadni, mert attól tart, hogy gyereke bajba kerülhet emiatt az iskolában.

“Júniusban érettségizik a gyerekem, de az osztályában november közepe óta nincs állandó matektanár. A fiam a Budapesti Műszaki Egyetemre szeretne menni, ahol a felvételihez emelt szintű matematika érettségit kell tennie. Ez a helyzet egyértelműen rontja az esélyeit.

A kálvária azzal kezdődött, hogy október közepén kiderült, hogy a kiváló matektanár, akit mindenki szeretett, veszélyeztetett terhes, emiatt otthagyta a tanítást. Az osztályfőnök megnyugtatott mindenkit, hogy igyekeznek minél hamarabb utánpótlást szerezni, addig pedig szakszerű helyettesítést biztosítanak. Utánpótlás azonban nem jött és a szakszerű helyettesítés sem valósult meg. Hébe-hóba beugrott egy-egy matektanár, aki igyekezett felzárkóztatni a gyerekeket, de alapvetően az helyettesített, aki a tanári karból éppen ráért. Gyakran bejárt hozzájuk például egy zseniális rajztanár, aki megszerettette a gyerekemmel a festészetet. Karácsonyra saját kezű festményt kaptunk a fiunktól. A festménynek ugyan nagyon örültem, de a helyzetnek nem.

A matematika fakultációs órákat egyébként valóban főleg matektanárok tartották, de mivel itt sem egy kézben összpontosult a tanmenet, ez is kicsit kaotikus volt. Az egyik tanár nem mindig tudta, hogy milyen leckét adott fel a másik, és hogy ki meddig jutott el az anyagban. Gondoltuk, jó, kihúzzuk a félév végéig, addigra majdcsak találnak utánpótlást. Sajnos még mindig nincs új matektanár. Jelenleg annyival jobb a helyzet, hogy mindig egy reál tantárgyakat oktató tanárt osztanak be helyettesíteni, és elvileg az egyik matektanár felügyeli, hogy a tanterv szerint haladjanak a többiek. Sajnos a jelenlegi szükséghelyzet nem elég jó megoldás ahhoz, hogy kellően felkészítsék az osztályban azokat, akik emelt szintű érettségire készülnek.

Nem az iskolát hibáztatom, egy percig sem. Az igazgató ezerszer elnézést kért és látszik, hogy igyekszik mindent megtenni. Elmondta, amiről persze már mi is hallottunk, hogy sajnos az egész országban matektanár hiány van. Az egyetemről kikerült matektanárok közül sokan már eleve nem tanárként helyezkednek el. Profi matekosként ezek a fiatalok nagyon könnyen átképzik magukat informatikusnak, amivel négyszer annyit keresnek, mint egy kezdő gimnáziumi pedagógus. Az is gyakori, hogy fiatal, lelkes tanárok egy-két évig tanítanak iskolában vagy gimnáziumban, mert szeretnek gyerekekkel foglalkozni, de aztán a nehéz megélhetés miatt hamar engednek a csáberőnek, és más, jobban jövedelmező területre váltanak. Ki hibáztatná őket? Hiszen ők is el akarnak költözni otthonról, szeretnének családot alapítani stb.

A mi helyzetünket, azt hiszem, az is nehezíti, hogy vidéken élünk. Talán a nagyobb városokban könnyebb tanárt találni. Most úgy döntöttünk, hogy nincs mit tenni, magántanárt fogadunk. Találtunk is valakit, aki tényleg remek, viszont másfél óra 7000 forintba kerül. Ez egy hónapban összesen 28000 forint. Állítólag, ez nem is számít drágának. Bevállaltuk, mert nem mindegy, hogyan teljesít az érettségin a gyerek. Most így állunk. Ebben az osztályban négyen készülnek emelt szintű matekfelvételire, úgy, hogy valójában nincs matektanáruk.”

Címoldali kép: 123rf.com