Hónapok óta sztrájkolnak a tanárok a közoktatás javításáért. Az alacsony bérek, kirívó munkaterhek és a pedagógushiány miatt a pedagógusszakszervezetek először január 31-re szerveztek kétórás figyelmeztető sztrájkot. A kormány egy rendeletben a „járványhelyzetre” hivatkozva próbálta ellehetetleníteni a tanárok sztrájkját oly módon, hogy a sztrájk alatt az oktatóknak tulajdonképpen ugyanúgy kell dolgozniuk, mint egyébként. A pedagógusok erre reagálva polgári engedetlenségi mozgalmat szerveztek: az iskolák tanári karai egymástól függetlenül függesztették fel a munkát néhány órás időszakokra. Végül március 16-ától kezdve az ország számos iskolájában határozatlan idejű sztrájkba léptek a tanárok. A sztrájk harmadik napján Arató Lászlóval, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának magyartanárával, a Magyartanárok Egyesületének elnökével beszélgettünk arról, hogy hogyan alakul a sztrájk, miért állnak ki a tanárok, milyen most pedagógusnak lenni.
Gyerekkel vagyunk: A minisztériummal és a tankerületekkel való tárgyalások során semmiben sem sikerült előrejutnia a pedagógusoknak?
AL: A szakmapolitika szintjén az égegyadta világon semmiben. A sztrájkkövetelésekben meg nem tudom, hogy lesz-e valami. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy van értelme a sztrájknak. Legalább annyi, hogy ezután bármilyen kormány is jöjjön, valamiféle bérrendezést – azt hiszem naivan – muszáj lesz végrehajtania.
Ez nyilván nem olyan mértékű lesz, mint ami elégséges lenne a pálya megtartó erejének növeléséhez.
Mert ez egy döntő kérdés. Hiszen egészen ijesztő a pedagógushiány. Új kémia-, fizika-, matematika-, biológiatanárok jóformán nincsenek. Nem biztosított, hogy ezek a tárgyak fennmaradjanak, pláne színvonalas oktatásuk. Kevesen jelentkeznek tanárszakra, és akik közülük végeznek, azoknak a kétharmada sem jön el tanítani. S ez már nem csak a kémikusokra és a fizikusokra vonatkozik.
Mindezt nemcsak az újságokból tudjuk, hanem onnan, hogy gyakorlóiskola vagyunk, és nemigen jönnek kémikusok meg fizikusok gyakorolni. Nálunk még nincs tanárhiány, mert a Radnóti ahhoz túl jó hely, hogy ne akarjon idejönni valaki, abból a kevésből, aki végez. Bár már nálunk is voltak gondok, például testnevelésből, de másból is.
Akkor ki fog tanítani?
Nálunk is ez van kiírva a kapura. Ez nem ránk vonatkozik, hanem ki fog tanítani, ha mi nyugdíjba megyünk?
GYV: Ennyire nem vonzó jelen körülmények között a pálya?
AL: Olyan alacsony az alapfizetés, hogy abból egy embernek is nehéz megélni, nemhogy családot eltartani.
Vannak remek tanárjelöltjeim, akiktől ha megkérdezem, hogy lesznek-e tanárok, akkor azt mondják, hogy nagyon szeretnének, de nem engedhetik meg maguknak. Hiszen a kezdőknek 170 ezer forint körül van a bérük, vagy annál is kevesebb. Abból azért családot eltartani, lakásra költeni egyszerűen lehetetlen.
GYV: Mindemellett a társadalmi és állami megbecsültség sem túl magas.
AL: Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan naplopónak tartanak minket, hogy „de jó nekünk, hogy csak 22-24 órát tanítunk”, meg nyári szünet, meg ezek a mítoszok. Egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy a tanár felkészül az óráira, ami igenis munka. A tanár dolgozatot javít. Mindenki, aki erre kíváncsi, az nézze meg, hogy mivel töltöm a hétvégémet. Egy magyartanár gyakran esszéket javít. Az esszék javítása nagy létszámú osztályok esetében több napi munka.
A szabadságok is rövidebbek, mint ahogy ezt általában gondolják. Van táboroztatás meg az évre készülés stb. Az az igazság, hogy ha ez nem lenne, akkor idegbetegek lennének a tanárok már szeptemberben. Így meg csak márciusra lesznek idegbetegek.
GYV: Mi tud ma vonzó lenni a tanári pályában?
AL: Maga a gyerekekkel való munka. Az azért iszonyú vonzó, hogy az ember olyasmivel foglalkozik, amit szeret, ami fontos. Például az irodalommal. Én magyartanárként imádok munkába járni. Mert nagyon jó tanítani. Mert milyen fantasztikus dolog az, hogy olyan szellemekkel lehetek kapcsolatban, akiket tanítok, és azt szerettetem meg a diákokkal, amit fontosnak tartok, szeretek! Milyen csodálatos Vörösmartyt, Dosztojevszkijt vagy kortárs magyar irodalmat tanítani! Shakespeare és Arany rám van bízva! A fizikus és a matematikus is ilyen csodálatot érezhet a tantárgya bizonyos részei iránt. Gyönyörű dolog, hogy az izgalmas tudományt nyílt eszű gyerekeknek megtaníthatja. Arra nagyon büszkének lehet lenni, ha valaki egy nehéz dolgot meg tud kedveltetni a gyerekekkel, és meg tudja tanítani nekik.
Fantasztikus dolog, amikor az ember azt látja, hogy „Úristen, mennyire alakíthatom ezeknek az elméknek a tágulását!”
GYV: Ön ma is ezt a pályát választaná?
AL: Igen, azt nem tudom, hogy ezzel az érettségi követelménnyel meddig csinálnám, vagy ha nem ebben az iskolában tanítanék, ahol kicsit nagyobb a szabadságfok, akkor is ezt a pályát választanám-e. De az igazság az, hogy amikor én választottam ezt a pályát, akkor is csak azért tudtam választani, mert a másik szakom angol, és angolból magánórákat adtam. De akkor mégis egy picit többet engedhettem meg magamnak, mint ma.
Ezzel együtt azt gondolom, hogy amíg az ember megpróbál gúzsba kötve táncolni, és a tanteremben odafigyelni arra, hogy mi az, ami a gyerekeknek izgalmas lehet, addig ez a pálya gyönyörű. Ezt nem szokás mondani, de a gyerekek tiszták, és nem igaz, hogy nem kíváncsiak.
Ha megmutatom nekik, hogy miért érdemes kíváncsinak lenni, hogy a dolog, amit most megtanulnak, az valamire jó: ha másra nem, akkor szellemi izgalmat jelent. Azt gondolom, hogy a gyerekekben csomó olyan tulajdonság van, ami elkérgesedik később.
GYV: Egy sztrájk helyzet és a tanárokra nehezedő nyomás milyen hatással van a gyerekekre?
AL: Egyrészt ők tudják, hogy nem azért sztrájkolunk, mert ehhez van kedvünk, és lusták vagyunk. Ők az én iskolámban egyértelműen helyeselik, hogy kiállunk magunkért és azért, hogy ők jobb iskolába járhassanak. Óriási szolidaritási tüntetést szerveztek. Nagyon sok radnótis volt kint a Kossuth téren. Ők marhára értik ezt, és azt akarják, hogy növekedjen, illetve megmaradjon a szabadságunk. Meg olyan körülmények között éljünk, hogy őket jól taníthassuk.
Ez a három nap amúgy nekik nem egy akkora kihagyás. Ebbe senki nem hal bele. Három nap alatt nem lehet annyira lemaradni. Normális esetben a tanulás amúgy sem lóverseny.
GYV: Ez a diákokról is szól?
AL: Abszolút. A mi állapotunk a gyerekek szempontjából fontos. A saját szempontunkból is persze, de az, hogy boldogtalan emberek tanítják-e őket, akik nyomorognak, vagy azon gondolkoznak, hogy a számláikat ki tudják-e fizetni, ahelyett, hogy azon gondolkoznának, hogy hogyan lehet Berzsenyit jól tanítani, vagy hogyan lehet Tompa Andreát jól bevinni az iskolába. Azért az nem mindegy, hogy a számlán gondolkozom, vagy azon, hogy egy kortárs regényt vagy verses kötetet hogyan tudnék tanítani, vagy egy klasszikust élővé varázsolni.
A végeredmény, az mindig a gyerek, akire végső soron hat az, hogy milyen állapotban van a tanár. Egyrészt az anyagi körülményei, másrészt a szellemi szabadsága.
GYV: Sok diák nem jár be az iskolába, a szülők szolidarítanak, és a diákok is értik, mi történik. Akkor hogy lehet, hogy ennek még sincs hatása?
AL: Amíg a társadalom nem egyértelműen áll a sztrájkolók mellett, amíg a többség nem vesz részt benne, addig ezt simán figyelmen kívül lehet hagyni. Ez akkor működik, ha a pedagógusok sztrájkja megbénítja az életet, mert a szülők nem tudnak munkába menni. Egy igazi pedagógus sztrájk ilyen eredményekhez vezetne.
Másrészt ott, ahol tényleg nem tudna munkába menni a szülő, ott nyilván nem olyan pozitív a hozzáállás, mint a mi gyerekeink szüleinek esetében. És itt nagyobbak is a gyerekek, nagyobb szabadságot élveznek. Egymásra bízzák őket.
Én ötödikben nyolcadikban és tizenkettedikben tanítok,és arra számítottam, hogy az ötödikesek be fognak jönni, de nagy meglepetésemre, szerdán kettő darab ötödikes jött. Amikor látták, hogy az osztálytársaik nincsenek bent, akkor hazavitték őket a szülők. Ez azért tényleg egy kivételes helyzet. Persze ahol nem tudják megoldani, azoknak itt vagyunk. Itt van az épület, van három kijelölt terem, ahol a gyerekekre tanár felügyel.
Nem véletlen, hogy Budapesten sokkal többen mertek sztrájkolni a kezdet kezdetétől, és a polgári engedetlenségben is többen vettek részt. Mert ha a település egyetlen középiskolájában tanítok, és hogyha itt nemkívánatos személlyé leszek, mert az igazgatóm vagy a tankerületi elöljáró nem ért egyet a tiltakozásommal, akkor idővel munkanélkülivé válhatok, vagy el kell egy másik településre költöznöm, amit szintén nem engedhetek meg magamnak. A béklyók azért másmilyenek Budapesten és másmilyenek egy kicsi városban.
GYV: A szülők azon kívül, hogy nem viszik iskolába a gyereket, még miben tudnak segíteni?
AL: Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki, rengeteg aláírással. Mai radnótisok és volt radnótisok. Mai radnótis szülők és volt radnótis diákok – a két halmaz között van valamekkora átfedés.
GYV: Az első három nap után hogyan folytatják tovább a sztrájkot?
AL: Hétfőn már tanítunk, de formálisan az is sztrájk. Most hat napra osztjuk el a „félig tanítást”. Tehát három napig tanítunk, három napig nem. Még három nap leállás valószínüleg lesz, tovább nem bírjuk szerintem. Én például nem bírom, és én egy magas fizetésű tanár vagyok.
Címoldali kép: Szirbek Anita
Ha tetszett a cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre!
