Szomorú az idei nyár krónikája, sajnos úgy is fogalmazhatunk: ennek a nyárnak a krónikája is szomorú. Eddig nem telt el úgy hónap, hogy ne hozott volna le a média vízbe fulladt gyerekekről szóló, megrázó hírt. Miért történik minden évben annyi tragédia és mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt? Módra Ildikó írása.
Júniusban egy kilencéves kislány fulladt a szerbiai Nagykikinda melletti tóba, július elején egy hétéves kisfiú az egyik karcagi strand medencéjébe, egy másik kilencéves gyermek csatornába esett játék közben, és már nem tudták élve kimenteni onnan. A hónap végén egy 14 éves fiú merült el a Sebes-Körösben, és ugyanezen a napon történt az a szörnyű eset, amely minden létező médiumot megjárt: egy testvérpár élete végződött a Balatonban. Amikor azt hittük, vége a tragédiasorozatnak, a hónap elején megint egyszerre két fiú fulladt egy bányatóba Magyarcsanád és Apátfalva között, pár napja pedig egy 15 éves tinédzser vesztette életét Balatonfenyvesen.
Felsorolni is borzasztó ezt a sok tragédiát. Bele se merünk gondolni abba, hogy min mehetnek keresztül az érintett szülők, családok. A közös ezekben a történetekben az, hogy érkezett ugyan segítség, volt, hogy nem is későn, mégsem sikerült a fiatal életeket megmenteni. Az ügyeket közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség.
Számunkra, kívülállók számára nem az a fontos, hogy miként zárulnak ezek az esetek, kinek a felelősségét állapítják meg és kiét nem. A közelmúltban két eset került reflektorfénybe: gondatlan emberöléssel vádolják azt az anyát, akinek a kisfia kiszaladt az útra, és a csöppséget halálra gázolta egy autó, és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek annak a kislánynak a szülei és a keresztanyja ellen, aki kiesett egy kistarcsai lakóépület negyedik emeleti ablakán. Az ügyészség tevékenysége rámutat arra, hogy a nap mint nap átérzett tragédia és a nem múló gyász nem tudja „kiváltani” az egyéni felelősség kérdését. Mi azonban most nem ezzel, hanem az általános felelősség kérdésével foglalkozunk. Azaz:
Mit tehetünk mi, szülők azért, hogy a nyaralás ne forduljon tragédiába?
Azt írták valahol, hogy az alsóbélatelepi szabadstrandon elhunyt testvérpár mentette meg sok más gyerek életét, mert nemcsak a szülők, hanem a vízimentők is sokkal jobban figyeltek a haláleset után. De meddig marad így? A tragédiák elhalványulnak, a figyelem lankad, a nyár meleg, a gyerek virgonckodik…
Egyik teendőnk talán az, hogy bármennyire is riasztó téma, vegyük szemügyre közelebbről magát a fuldoklást. Kering a Facebookon egy bejegyzés, forrása már rég elveszett valahol, de mi megtaláltuk. Abban ez olvasható:
„A vízbe fulladás nem úgy néz ki, mint egy fulladás! (…) A fuldokló ember nem integet segítségért. Az ösztönök miatt próbálja a testét és a fejét a vízfelszínen tartani a karok oldal irányba nyújtásával és evezésével. Nem tudja kontrollálni a kézmozdulatait: nem tud segítségért inteni, hadonászni, a mentésére siető ember felé vagy esetleg egy mentőeszközért nyúlni. Az ösztönös fuldoklási reakció alatt az ember teste az elejétől a végéig függőleges marad. Körülbelül 20–60 másodpercig tud a fuldokló a felszínen küzdeni, mielőtt elmerülne.”
Számos, interneten fellelhető írásban ugyanez olvasható, és mindegyikben felbukkan a mondat: a vízben fuldoklás nem úgy néz ki, mint a filmekben! Nem csak akkor kell rohannunk, ha a gyerek csapkod a vízben, a fentiekből következtethetően ekkor „csak” játszik.
Hogy akkor mikor figyeljünk? Mindig!
A víz veszélyes közeg, a szomorú példák azt is megmutatták, épp annyira veszedelmes azok számára, akik tudnak úszni, mint azoknak, akik nem. A két Csongrád-Csanád megyei fiú a szülői intés ellenére ment a bányatóhoz, az esetek többségében azonban a szülők is elérhető, vigyázó közelségben voltak. A hétéves fiúcskát például olyan medencében érte a halál, ahova 14 évnél fiatalabb csak felnőtt kíséretével mehet. A vízben tartózkodás nem feltétlenül az önbizalomtréning része, az a fejezet, amikor
az egyre nagyobb függetlenséget igénylő gyermeket, legyen az kicsi vagy kamasz, szabadjára engedjük azzal, hogy ha szükséged van rám, én itt vagyok… De nincs HA! Itt vagyok. Itt vagyok – és figyelek.
Akkor is, ha inkább kártyáznék a pokrócon vagy meginnék egy limonádét a büfében. Kivétel persze, ha van más kijelölt őrszem. De csak olyanra bízzuk gyermekünk, gyermekeink életét, aki maga is átérzi a feladat komolyságát.
Abból a szempontból is szomorú a statisztika, hogy nő a tanuszodák száma, és már sok helyen az órarendben is szerepel az úszástanulás. „Ez mind jó hír, sajnos azonban számos olyan helyzettel találkozom, amelyek azt támasztják alá, hogy sokan nem tanulnak meg rendesen úszni. Az úszástanulást nem szabad és nem is lehet siettetni. Időt kell hagyni annak is, hogy elmúljanak az esetleges félelmek” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Illés Zoltán, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentője, aki azt is hozzátette, hogy
a szülők gyakran tévesen ítélik meg a gyermekük úszástudását.
A vízi tragédiák újra felvetették a mentőmellény kérdését. A vízimentők kétéves kampányba kezdtek a viseléséért. „Nem a jogszabályokban, hanem a fejekben kívánunk változást elérni, hogy kevesebben fulladjanak vízbe” – nyilatkozta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
A szervezet gyorsfelmérést végzett arról, hogy viselnek-e az emberek mentőmellényt, ha vízre szállnak. A több mint ötezer válaszoló 17 százaléka válaszolt csak igennel, ami elmarad a 21-22 százalékos világátlagtól – közölte Bagyó. A kampányhoz eddig 19 közismert ember csatlakozott mentőmellény-nagykövetnek, és a tervek szerint olimpikonokkal is bővülni fog a kör. A kampány részeként jövőre ingyenesen használható mentőmellényeket helyeznek el vízparti közterületeken, kikötőkben, parti sétányokon.
Zólyomi Zsolt vízimentő megdöbbentőnek nevezte, hogy az emberek mennyire nem érzik a veszélyt. Példaként említette, hogy sokan nem hallottak a Balaton medrében húzódó marásvonalakról, ahol váratlanul és hirtelen lesz mély a víz egy-egy szakaszon. A meglepetés erejével szokott hatni az is, ha a rendszeresen északi irányból fújó szél néha irányt vált, és kihívássá változik kievezni a déli partra – tette hozzá.
Az ingyenesen használható mellények jövő nyáron lesznek elérhetőek – de az ideiből is van hátra még egy kevés. Mindenkinek gondtalan pihenést kívánunk, és vigyázzunk a gyerekekre és magunkra!
Címoldali kép: Balaton, 1952, Fortepan/Ember Károly dr.
