Rovatok

Mi a különbség a büntetés és a fegyelmezés között?

A „büntetés” és a „fegyelmezés” szót gyakran összekeverjük, amikor arra az eljárásra alkalmazzuk, amivel helyre akarjuk tenni a rosszalkodó gyereket. Valójában két, merőben különböző fogalomról van szó. Joanna Eng írása.

„Kettes lett a matek dolgozatod, ezért most nem kapsz fagyit.” A legszigorúbb szülő is be kell lássa, logikailag nehezen értelmezhető egy ilyen kijelentés. Jóval több értelme van a következő érvelésnek: „az utóbbi időben a sport miatt elhanyagoltad a tanulást; most a délutáni edzés helyett inkább tanulj a holnapi javító dolgozatra”. 

A fegyelmezés arra készteti a gyereket, hogy hosszú távon változtassa meg a viselkedését azzal, hogy megérteti vele a cselekedetei és azok (veszélyes vagy káros) kimenetele közötti összefüggést. 

A büntetés ezzel szemben csak az adott pillanatban tanúsított magatartására vonatkozik, amely romboló hatással lehet a szülő-gyerek kapcsolatra és a gyerek önbecsülésére is. Érdemes inkább a belátására hagyatkozni (ahogyan erről ebben a cikkünkben is írtunk – a szerk.).

Miben tér el egymástól a büntetés és a fegyelmezés fogalma?

Büntetés

– Gyakran a félelemre vagy a szégyenre támaszkodik, hogy engedelmességre bírja a gyereket.

– A következménynek semmi köze ahhoz a viselkedéshez, cselekedethez, amit a gyerekkel abba akarunk hagyatni.

– A gyerekét irányító szülőre összpontosít.

Fegyelmezés

– Arra tanítja a gyereket, hogy legközelebb jobb döntéseket hozzon.

– Biztosítja a gyereket a szülői szeretetről akkor is, ha hibát követett el.

– A gyerekre összpontosít, hogy ő irányítsa a saját viselkedését.

A fegyelmezés arra való, hogy a gyerek valódi megoldásokat találjon a problémáira. Arra készteti, hogy javítani akarjon a viselkedésén, tudván, hogy számíthat a támogatásodra. Ez szolgálja a gyerek érzelmi egészségét ‒ és a tiedét is!

Tegyük fel például, hogy Nora és David összekülönbözik egy kártyajátékon, és a veszekedés ordibálássá fajul. Mondhatod nekik ezt: „Azonnal hagyjátok abba! Ma este nincs filmnézés!”

Ez a büntetés. A gyerekek ennek hatására valószínűleg rögtön abbahagyják a veszekedést, de nem tanulják meg, hogyan kezeljék a legközelebb felmerülő konfliktust. 

Sőt, talán felgyűlik bennük a szemrehányás vagy a harag, mivel a következményt önkényesnek és igazságtalannak tartják, aminek semmi köze sincs a viselkedésükhöz.

Ha büntetés helyett fegyelmezést alkalmazol, akkor ezt mondod: „Akkor most kérem a kártyákat, ne játsszon egyikőtök se. Vegyetek mély lélegzetet. Nora, magyarázd meg Davidnak a saját szemszögedből, hogy téged mi borított ki, azután te következel, David, hogy elmondd, te hogy láttad a dolgot.”

Ezúttal logikusan reagáltál a viselkedésükre azzal, hogy elvetted a kártyákat, és leállítottad a csetepatét, ráadásul megoldást is kínáltál a gyerekeknek arra, hogy a jövőben hogyan kezeljék a konfliktusokat.

Mit mondj és mit ne mondj?

Miképpen reagálj a gyerek viselkedési problémáira tiszteletteljes fegyelmezéssel ahelyett, hogy büntetéssel torolnád meg a helytelenkedését? Felsorolunk néhány példát a különböző helyzetekben alkalmazható célravezető megoldásokra. Igen, a gyerek tanuljon meg rendesen viselkedni, de ez legyen a ti közös ügyetek.

Ehelyett…Ezt mondd:
„Ne dobáld az ételt! Ezért most nem kapsz süteményt.”„Látom, rengeteg az energiád! Viszont fel kell szedned mindent a földről,
mielőtt hozzálátnánk a süteményhez.”
„Mars a szobátokba mindketten! Ott maradtok vacsoráig!
Nem tűröm tovább ezt a marakodást!”
„Ennél biztosan tudunk jobb megoldást. Beszéljük meg most, vagy kell öt perc arra,
hogy megnyugodjatok? Én mindenesetre felteszem ide a játékot, hogy biztonságban legyen.”
„Ha még egyszer lerúgod a paplant,
nem hagyom itt a macidat éjszakára!”
„Megértem, hogy szeretnél még játszani, de ideje már lepihenni.
Gondolj valami kellemes, megnyugtató dologra, amiről elálmodozhatsz, én meg őrzöm az álmodat.”
„Mivel megint nem jöttél haza időben, neked kell elvégezned
a bátyád házimunkáját is egész héten!”
„Mivel úgy döntöttél, hogy nem tartod be a szabályokat, nem mehetsz el holnap sehová.
Honnan tudjuk, hogy ezentúl időben érsz haza? Ezen gondolkodjunk el, és beszéljük meg vacsora után.”
„Ne kiabálj velem! Ezért ma nincs gépezés!”„Kérlek, beszélj velem halkabban.
Végy egy mély lélegzetet, aztán fogj bele újra!”
„Ha nem kapcsolod ki azonnal azt a játékot,
megváltoztatom az iPad jelszavát!”
„Adok egy percet, hogy elmentsd a játékodat és eltedd az iPadet.
Ez már a holnapi képrernyőidőd rovására mehet. Bizonyítsd be, hogy abba bírod hagyni, amikor kell.”

A hosszú távon is hasznos intelmeknek megvan az az előnyük is, hogy nem olyan hangulatrombolók, mint egy odavetett, elhamarkodott szidalom, és pláne nem engedi, hogy elmérgesedjen a helyzet. 

(NR fordítása)

Címoldali kép: https://parents-together.org/