Amikor a gyerekek végre időben elalszanak, nagyon jól esik bekuckózni, és belefeledkezni egy könnyed, szórakoztató sorozatba, amivel legalább egy fél órára kikapcsolhatunk. Anyukákról szóló sorozatokat ajánlunk most nektek, amiket apukákkal és barátnőkkel is ér megnézni.
Dolgozó anyák (Working moms) – Netflix
A szülési szabadságnak vége, négy anyuka visszatér a munka világába. Egyikük szülés utáni depresszióval küzd, a másik a férje, a kisbabája és a felelősség elől is menekül, a harmadik pszichológus, mégsem ért szót kamaszodó lányával, a negyedik pedig a karrierje és a kisbabája között őrlődik. Mind olyan élethelyzetben vannak, ami ismerős lehet számunkra is. Egyszer a nevetéstől könnyezünk, máskor az együttérzéstől.
Modern család (Modern Family)
A sorozat 2009-ben debütált, és rövid idő alatt amerika legnépszerűbb vígjátéksorozata lett. A Modern család tulajdonképpen a Rém rendes család kistestvére, az Al Bundyt alakító Ed O’Neill itt is főszerepben látható. Három egymástól nagyon különböző, de rokoni kapcsolatban álló család mindennapjait követhetjük nyomon: bekukkanthatunk egy háromgyerekes család életébe, a hatvanas úr második házasságába, amit egy sokkal fiatalabb nővel kötött, és két srác mindennapjaiba, akik örökbe fogadtak egy kisbabát. Közös kalandjaikon pedig garantáltan jól szórakozunk, miközben észrevétlenül is sokat tanulhatunk az empátiáról és az elfogadásról.
Daughter from another mother – Netflix (spanyol sorozat magyar felirattal)
Miután megtudják, hogy gyermekeiket születésükkor elcserélték, két nő kidolgoz egy tervet, hogyan alkalmazkodjanak új életükhöz. A cél, hogy egyetlen nagy családot alakossanak a két kicsi érdekében. Az egyik anya sikeres üzletasszony, a másik pedig egy tinilány, ez pedig rengeteg furcsa helyzetet eredményez.
Cseles csajok (Good girls) – Netflix
A sorozat 2018-ban indult és négy évadot adak ki eddig. Három külvárosi anya hirtelen kilátástalan helyzetbe kerül, és úgy döntenek, mindent kockára tesznek. Kirabolnak egy helyi boltot, hogy a saját lábukra álhassanak, ám nem várt slamasztikába keverednek.
Szexoktatás (Sex education) – Netflix
Terapeuta anyja miatt a bizonytalan Otis mindenre ismeri a választ a szextanácsadás tekintetében, így a lázadó Maeve felveti egy iskolai szexterápiás klinika ötletét. A sorozat könnyed humorral egyúttal finom érzékenységgel mutatja be a kamaszok szexualitásra való ébredését, szexuális életét és merőben új megvilágításba helyezi a sokszor még tabunak számító témákat is.