Rovatok

A karanténmagány veszélyezteti a gyermekeink mentális egészségét – Mit tehetünk ellene?

Nem látni a végét, meddig kell még teljes elszigetelődésben élnünk a járvány miatt. Márpedig a gyermekek fejlődésével foglalkozó szakértők szerint a hosszan tartó izoláció súlyosan károsíthatja a mentális egészséget. Partneroldalunk, a ParentsTogether összegyűjtötte azokat a hasznos módszereket, amelyekkel lelki támaszt nyújthatunk gyermekeinknek a járvány sújtotta időkben. Andrea Browning írása.

Egy nemrégiben megjelent, több évtizedes kutatás eredményeit összegző tanulmány szerint minél tovább él egy gyerek másoktól elzártan, annál nagyobb valószínűséggel jelentkeznek nála negatív lelki tünetek.

A normális élet korlátozásának káros következményei hosszú távon éreztetik a hatásukat

A kutatók igen riasztó következtetésekre jutottak: az elszigeteltség és a magány növeli a később megjelenő mentális egészségi problémák kockázatát, gyakran vezet depresszióhoz, szorongáshoz. Az ilyen jellegű lelki gondok akár kilenc(!) évvel az elzártság után is jelentkezhetnek.

A karanténmagány negatív hatásai szinte minden korosztályt ‒ a kisgyermekektől a kamaszokon át a fiatal felnőttekig ‒ érinthetik, a lányok esetében jelentősebb a depresszió, a fiúkéban pedig a szorongás kockázata. A szerzők szerint a kamaszok korosztálya a leginkább veszélyeztetett: a hosszan tartó izoláció alatt, illetve után őket sújtja leggyakrabban a depresszió és a szorongás.

A társas élettől való elzártság azonban nem minden fiatalnál vezet elmagányosodáshoz, vagyis az egyedüllét nem feltétlenül okoz gondot. (Mi több, az unalomból akár kreativitás is fakadhat.) Az sem mindegy, meddig kell elszenvedni a karanténmagányt: ha valaki időszakos jelleggel nélkülözi a társaságot, abból ritkábban következik depresszió vagy szorongás, mint ha hosszú ideig magára marad.

A szakértőknek szerencsére jó hírük is van, ugyanis többféleképpen védekezhetünk az elmagányosodással járó veszélyek ellen. Rávezethetjük a gyermekünket, hogy vegye észre, ha magánytól, depressziótól szenved, és abban is a segítségére lehetünk, hogyan vértezze fel magát a szomorúság és a szorongás ellen, vagy mit tegyen, ha nélkülöznie kell a társait, a szeretteit.

Mit ajánl a pszichológus?

Laura Markham klinikai pszichológus elárulta, hogy milyen viselkedésre érdemes felfigyelni, milyen jelek utalhatnak arra, hogy valami gond van, és arra is kitért, hogy a szülők miként óvhatják meg a gyermeküket az elzártság okozta mentális problémáktól. Markham szerint az teljesen rendjén való (tehát az életkornak megfelelő fejlettséggel járó jelenség), ha „a gyermek időnként széteseik, majd mepróbál újra talpra állni”.

Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy heteken vagy hónapokon át ideges vagy nyugtalan, nem kizárt, hogy az olyasvalaminek a jele, amivel már ajánlatos foglalkozni.

Ebben az időszakban a szokásosnál jobban figyeljünk a gyerekre, vegyük észre például, ha étvágytalan, vagy éppen sokkal többet eszik, mint rendesen, ha nehezen alszik el vagy álmatlanság gyötri, esetleg rémálmai vannak. Mindezek erős szorongásos tünetek is lehetnek.

A karanténmagány veszélyezteti a gyermekeink mentális egészségét ‒ Mit tehetünk ellene?
© Shutterstock

A pszichológus egyszerű, ám annál meglepőbb javaslatokat fogalmazott meg a szorongás csökkentésére:

  • Fond kereszbe a karod, a tenyeredet helyezd a felkarodra, majd mélyeket lélegezve simogasd lefelé a karodat. Ismételd, amíg jól esik. Ez a mozdulat csökkenti a szervezet stresszhormonszintjét.
  • Öleld át magad. Fond magad köré a karjaidat, fogd át a válladat, miközben lassan lélegzel. Ettől a tested úgy érzi, biztonságban vagy, nem hadakozik, görcsöl, nem feszül többé, hanem szépen megnyugszik.

Hogyan vigyázzunk a gyermek mentális egészségére járvány idején? ‒ Néhány praktikus jótanács

  • Ne mulaszd el megérinteni, megsimogatni a gyermeked! Főleg kis korban fontos a testi kontaktus. Amennyire tőled telik, éreztesd vele, hogy mellette vagy, ölelgesd, valahányszor jelét adja, hogy erre van igénye. (És nehogy bűntudatod támadjon, ha regressziós jeleket produkál ‒ ilyen nehéz időkben ez teljesen érthető!)
  • Próbálj meg kialakítani valamilyen napi rutint! Hidd el, hosszú távon megéri! Az otthoni teendőket magába foglaló napirendet függeszd ki jól látható helyre, és jelölj ki határokat, hogy a gyerek képes legyen egyszerre egy dologra fókuszálni.
  • Kezdd az alapoknál! Ügyelj az egészséges táplálkozásra és arra, hogy rendes időben ágyba kerüljön a gyerek ‒ de te is aludd ám ki magad!
  • Ünnepeljétek meg a különleges alkalmakat! Szülinaptól érettségiig mindenre ki lehet találni a jelenlegi helyzethez illő ünneplési módokat. Fontos, hogy a gyerek érezze, hogy vannak barátai, és közösség veszi körül. A jelentős és kevésbé jelentős események megünneplése, még ha virtuálisan történik is, megszüntetheti a magányérzetet.
  • Találj ki újfajta közös programokat! A fiatalabbak érthető okból nehezen tűrik, ha korlátozzák a társas kapcsolataikat: sokat lendít a helyzeten, ha valamennyire kézben tarthatják a magánéletüket. Teremts lehetőséget arra, hogy a gyerek biztonságos körülmények között lógjon együtt a haverokkal! Ettől mindketten jobban érzitek majd magatokat.

Szülőként úgy segíthetsz a leginkább, ha fizikai érintést, örömteli együttlétet, bizalmas beszélgetéseket és a magánélet tiszteletben tartását is magában foglaló támogatást nyújtasz ebben a kiszolgáltatott helyzetben.

A saját igényeidről se feledkezz meg!

Sajnos a szülőkkel előfordul, hogy egyszerűen kiégnek, semmire sem használhatók. Ha a pszichológus tanácsait betartva odafigyelsz magadra, a gyerekeiddel is jobban tudsz majd bánni:

  • Légy magaddal türelmes! Most aztán tényleg nem kell, hogy szülőként tökéletesen végezd a feladataidat!
  • Mozogj mindennap! A sport a mentális egészségnek is jót tesz. Ha valamiért nem tudsz elmenni hazulról, tegyél fel egy pörgős számot, és csapjatok igazi családi házibulit.
  • A napirendedben programszerűen szerepeljen meditáció és relaxáció. Erre alkalmas lehet a kora reggel, már ha korábban ébredsz a gyerekeknél, de sort keríthetsz rá fektetés után is. Ettől kimutathatóan csökken majd az adrenalinszinted, és megnyugszol. Ha akarsz, ingyen letölthetsz valamilyen tudatosságnövelő (mindfulness) vagy meditációs alkalmazást is (például a Headspace-t vagy a Calmot).
  • Kiránduljatok a természetben! Tudományos tény, hogy a természet regenerál, és mérhetően hat az immunrendszerünkre. Ha mást nem, érd el a gyereknél, hogy fusson egy kört a ház körül. De számtalan más módja is adódik annak, hogy akár közösségi távolságtartás idején hogyan élvezheted családi körben a természetet.

(VR fordítása)