Az egyik holland televíziós társaság olyan felvilágosító műsorsorozatot készít – teszem hozzá, angol és dán mintára! – amelyik a gyerekeket kendőzetlenül ismerteti meg az emberi testtel és annak minden funkciójával. És a kendőzetlenül itt szó szerint értendő. Nos, ennek a műsornak a híre eljutott Magyarországra is. El tudják képzelni a reakciókat?
A Gewoon. Bloot. (Csak meztelenül) című holland műsorban részt vevő általános iskolások a pucéran színre lépő emberektől kérdezhetik meg azt, ami érdekli őket. Természetesen a műsornak köze nincs a szexualitáshoz. „A célunk az, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy minden test más és más, és egyik sem tökéletes” – nyilatkozta a műsorvezető, Edson da Graça.
Ugye jól sejtem, mindannyiunknak megvan a maga élménye azokról a kínos szexuális felvilágosító órákról, amelyeket az iskolában át kellett élnünk? Amikor az előadó felnőtt zavarban volt, hebegett-habogott, vagy – ha sikerült egy nőgyógyász apukát(!) megnyerni erre a feladatra – valami szakmai szöveget ledarálva, érzéketlenül adta elő a vihogó tinédzsereknek azt, amit egyébként már tudtak. Kérdezni nem igazán lehetett, hiszen hogyan mondtuk volna ki azokat a szavakat, amiket használnunk kellett volna ehhez.
Hogy ennek köszönhető-e vagy egészen másnak, nem tudom, de
az biztos, hogy a magyar társadalom alapjában véve nagyon prűd.

A meztelen test látványa, főleg ha az nem tökéletes, egészen sokféle érzelmet és reakciót tud kiváltani felnőtt emberekből, és ezek egyike sem a természetes elfogadás. Sőt, beszélni sem tudunk normálisan a szexualitásunkról, de még a saját testünkről és a hozzá tartozó életfunkciókról sem anélkül, hogy zavarba jönnénk.
Nem kell csodálkozni tehát azon, hogy amikor a magyar médiában megjelent a hír, hogy holland gyerekeknek olyan felvilágosító tévéműsort készítenek, amelyben meztelen embereket látnak, az sokaknál kiverte a biztosítékot. Betegnek, pedofilnak, undorítónak, liberális perverznek, gender-őrültnek titulálták az alkotókat. A felháborodottak szerint lelki traumát okoznak ezzel a gyerekeknek, megrontják őket, mi több, befolyásolják (!!!) a nemi identitásukat. Egy magát (most éppen) jobboldali konzervatívnak nevező, fiatal magyar újságíró nagy ijedelmében képes volt még ezt is leírni: „Ez az a nyugat-európai, teljes szellemi elborulás és végtelenül veszélyes irányzat, ami elől meg kell védelmeznünk Közép-Európát és Magyarországot is”.
Nos, igazából Magyarországot és a magyar gyerekeket ettől az álszent prüdériától, intoleranciától és a szexualitásunktól való beteges félelemtől kell megóvni.
Mert hogy miről is szól ez a műsor? Arról, hogy a stúdióban ülő kiskamaszok előtt különböző testalkatú, korú, bőrszínű, vagy valamilyen fogyatékossággal élő férfiak és nők állnak fel, ruha nélkül. És a tinik bármit megkérdezhetnek tőlük, ami érdekli őket a testükkel, a szexualitásukkal kapcsolatban. Bármit! És normális, kendőzetlen válaszokat kapnak a kérdéseikre. Látnak emberi testeket, olyanokat is, amelyek nem tökéletesek, sőt, tökéletlenek. Látják, hogy minden ember más, és mindenki másképpen szép. Hogy egy fiatal test hogyan alakul át, változik meg az évek alatt. Látják azokat a nemi szerveket, amelyeket ők is használnak majd örömszerzésre, kielégítésre, gyereknemzésre. És megkérdezhetik, mi hogyan működik, milyen érzés, miért lett olyan, az egyik miért kisebb, a másik miért nagyobb, fáj-e a piercing… és még annyi mindent, amit mi anno nem mertünk, nem tudtunk megkérdezni.
De tényleg annyira beteg dolog ez?
Egyáltalán nem, sőt! Ezek a gyerekek nemcsak beszélni, de kérdezni tudnak majd a saját testükről és a másik testéről is. Nevén tudják majd nevezni a dolgokat, az élettani funkciókat pirulás és zavar nélkül. Nekik nem kell majd titokban pornófilmet nézni, hogy lássák, milyen egy felnőtt teste. És valószínűleg a saját kinézetükkel is elégedettebbek lesznek azok után, hogy látják, nincs tökéletes, de így is mindenki szerethető és kívánatos.
Ezeknek a gyerekeknek nem a szex jut eszükbe ezekről a felnőttekről, ha így látják őket, hanem azt a kíváncsiságukat elégíthetik ki, ami mindenkiben megvan kiskamaszként.
Nagyon sok gyerek küzd már egészen kiskorától testképzavarral, sokan utálják a saját testüket, mert nem értik, milyen változáson megy át, hiszen senki nem készítette fel őket erre. Nagyon sok gyereket szekálnak az iskolában nap mint nap, csak azért, mert nem átlagos a testük. Hány, de hány tinilány hiszi azt, hogy a szeretethez a tökéletes alak és a szex vezet el. És hány felnőtt nem tudja elfogadni saját magát, vagy nem képes kommunikálni egy szexuális kapcsolatban az igényeit, hogy mi és hogyan jó neki.
A meztelenség csak olyan országokban tabu, ahol az elfogadással is hadilábon állnak. Ahol a tolerancia, a tisztelet, az őszinteség és a nyíltság alapfogalmak, ahol egészséges és elfogadó a társadalom, ott a meztelenség, az emberi test látványa természetes, és a szexualitás is egészségesebb. Boldogabb emberek élnek boldogabb párkapcsolatokban és egy boldogabb társadalomban. Mert minden az elfogadással kezdődik és végződik.