A koronavírus-járvány nemcsak a fizikai egészségünket sodorja veszélybe, de a mentális állapotunkat sem kíméli. Cikkünkben az elszigetelődés, az érzékeny életkorú gyerekek osztályteremből, kortárs társadalmi életből való kipottyanásának hatásait, a gyerekek és a szülők mindennapi gyötrelmeit járjuk körül.
Úgy kezdődött, hogy hozzánk nem is jön, aztán hogy csak 2-3 hónapot kell guggolva kibírni. Immár több mint egy éve élünk rettegésben, halálfélelemben, aggódva figyeljük vélt vagy valós tüneteinket, szenvedünk álmatlanságtól, biztonságérzetünk elvesztésétől. Összeszorított fogakkal.
Korábbi pszichológiai kutatások már bebizonyították, hogy a társas kapcsolatok hiánya, a magány növeli a depressziós és szorongásos tünetek kialakulásának esélyét. A tizenéves korosztály körében az elszigetelődés önértékelési problémákhoz vezet, súlyosabb esetekben önsértésre és öngyilkosságra hajlamosít. A magány, az elszigetelődés természetesen minden korosztályt megvisel az óvodásoktól a dédszülőkig, de leginkább mégis a serdülők szenvednek tőle. Angliai és német kutatási eredmények szerint 2020-ban jelentősen (4-5 százalékkal) nőtt a serdülőkori mentális megbetegedések száma a pandémia előtti időszakhoz képest.
Kamaszproblémák
A 10-18 éves korosztály egy testet-lelket megterhelő fizikai, érzelmi és szociális átalakulási folyamaton megy keresztül. Ez a különösképpen sebezhető életszakasz egy világjárvány nélkül is rendkívüli megpróbáltatást jelent minden egyes tinédzser számára. E kor jellemzője a határozott identitásváltozás, amelynek természetes velejárója a szülőktől való fokozatos leválás.
Nekem az a legnehezebb ebben az időszakban, hogy úgy érzem, teljesen visszasüllyedtem a gyerekkoromba.
„A szüleim állandóan ott lebzselnek körülöttem. Lehetetlen szabadulni tőlük, ráadásul rajtuk kívül szinte alig találkozom valakivel. Mindent velük csinálok: velük reggelizem, ebédelek, vacsorázom. Persze még mindig jobb, mint egyedül. A barátaimmal nem tudok találkozni, egyrészt, mert őket sem engedik el sehova, mindenki fél a betegségtől, másrészt nincs is hova menni. Persze vannak, akik ottalvós házibulikba járnak, de ez szerintem felelőtlenség lenne, pláne a szüleimmel szemben. Nem szeretnék senkit sem megbetegíteni. Úgy érzem, teljesen eltávolodtam a barátaimtól. Kiestem a körforgásól.” – meséli a 17 éves Dani.
Az iskolai lezárások, a baráti csevejek, a bulizások elmaradása, a közösségteremtés megszakadása, a kötelező távolságtartás, a romantikus kapcsolatok kialakításának nehézsége súlyosan veszélyezteti a kamaszok mentális egészségét. A serdülőknek ebben az életkorban egy sor szociális kompetenciát kell elsajátítaniuk, valamint egy integrált identitásképet kell felépíteniük. Az iskola nemcsak a tudás elsajátításának színtere, hanem az identitásépítés terepe is. A folyosói beszélgetések, a közös sportolás, a kisebb-nagyobb csínytevések elengedhetetlenek a felnőtt életre való felkészüléshez, a szociális és érzelmi kompetenciák kialakulásához, amelyeket az iskolatársakkal és a tanárokkal való interakciókon keresztül szereznek meg.
Egyelőre még kevés tudományos kutatás áll rendelkezésre a koronavírus-pandémia kamaszokra gyakorolt pszichológiai hatásairól, de a megjelent tanulmányok egybehangzóan állítják, hogy a világjárvány következményei szorongást, depressziót, okoznak. A pszichológia szerint két megküzdési stratégia létezik a stressz és a szorongás legyőzésére: az aktív és a passzív. Az aktív stratégia alkalmazása során aktívan teszünk azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ilyen például a tudatos tervezés, a problémamegoldás, az, hogy megpróbálunk napirendre térni a szorongást kiváltó jelenségek felett. A passzív megküzdési módok, mint például a tagadás vagy a szerhasználat az elkerülésre, a probléma mellőzésére fókuszálnak a stressz csökkentése érdekében. Számos tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a magas stressztűrési képességgel rendelkező kamaszok kevésbé szorongóak és depressziósak.
Folyamatosan szomorú vagyok és mérges, hogy ilyen történelmi korban vagyok gimnazista.
„Pedig egy éve még remekül éreztem magam. Épp kinyílt számomra a világ. Most pedig mintha ellopták volna az életemet tőlem. Úgy mennek el a napok, hogy észre sem veszem. Semmi nem történik. Éjszaka nem tudok aludni, egyre később kerülök ágyba, és akkor is csak idegesen hánykolódom. Így inkább filmeket nézek késő éjjelig, vagy a telefonomat nyomkodom minden cél nélkül, aztán ha már hullafáradt vagyok, elájulok. Reggel meg persze képtelen vagyok felkelni az órára. Ki sem kelek az ágyból, csak bekapcsolom telefonomat, de sokszor két perc múlva már újra álomba zuhanok. Néha arra ébredek, hogy két iskolai órát is átaludtam. Lehetetlen így tanulni.” – panaszkodik a 16 éves Tamás.
Korlátok között
A képernyő előtt töltött időt a szülők iskolaidőben általában igyekeznek korlátok közé szorítani. Ám online tanítás és karantén idején az ilyesfajta korlátozás kivitelezhetetlen és értelmetlen.
Állandóan unatkozom, nem látok semmilyen célt magam előtt.
Persze tudom, hogy ha el tudnék merülni valamiben, ami érdekel, nem volnék ennyire kikészülve, de képtelen vagyok koncentrálni hosszú távon bármire is, rövid távon sem nagyon. A jegyeim nem rosszak, de nincs igazi teljesítmény mögöttük. A dolgozatoknál nagyon könnyű csalni, szóval ezeket nem tekintem valódi jegyeknek . Úgy érzem, egyre többet felejtek” – véli a 17 éves Zsófi.
A dolgozatok sikere vagy kudarca szintén hozzájárul az identitásépítő mechanizmushoz. Az online oktatásban a diákok gyakran úgy érzik, a jegyeknek nincs semmi jelentőségük, így a pozitív visszajelzéseknek sem képesek igazán örülni. A felborult alvás- és napi ritmus miatt a diákok képtelenek időben felkelni az órákra, és nem tudnak megfelelően figyelni sem. A kamaszok alvási szokásai a gyermekkorhoz képest megváltoznak. A gyerekek általában korán fekszenek, míg a kamaszok későn bújnak ágyba. Viszont ha reggel nem kell beérni időben az iskolába, akkor az elalvás időpontja még inkább kitolódik. Elég, ha félálomban bekapcsolják a telefont vagy a számítógépet, ez pedig még inkább megzavarja az alvási rutint. A tinédzserek fejlődő szervezetének kb. 10 óra éjszakai alvásra van szüksége. A napi rutin hiánya miatt hosszú távon az alvás mennyisége kevesebb, minősége pedig rosszabb lesz, ami szintén hozzájárul a súlyos szorongásos-depressziós problémák kialakulásához, a kognitív képességek romlásához. A tanulási gondok, az esti lefekvés körüli mizéria, az összezártság óhatatlanul egymásnak ugrasztja a szülőket és a gyerekeket. A konfliktusok még inkább elmélyítik a negatív lelki folyamatokat. Gyakori a testképzavar, az anorexia, amely még ma is elsősorban a kamasz lányok súlyos pszichiátriai betegsége, de amint Barát Katalin pszichiáter az Ön-kép című film kapcsán megjegyezte, már a fiúkat is egyre nagyobb mértékben érinti.
A 17 éves Balázs szülei úgy döntöttek, hogy külföldre utaznak a járvány lecsengéséig néhány hónapra, egy olyan országba, amelyet kevésbé érintett a koronavírus fertőzés és ennek megfelelően lezárásokra is csak korlátozottan került sor. Úgy tűnhet, Balázs szerencsés: szabadon járhat-kelhet, kávézókban, éttermekben, üzletekben mászkálhat. Ám ő másképp ítéli meg a helyzetét.
Úgy érzem, sokkal jobban elszigetelődöm itt, Tenerifén, mint ha otthon maradtunk volna.
„Fizikailag is több ezer kilométer távolságra vagyok a barátaimtól, esélyem sincs találkozni velük, a szigeten pedig nem ismerek senkit. Megszoktam, hogy itt minden nyitva van, ennek ellenére vagy talán éppen ezért még inkább hiányzik az otthonom, ugyanis hiába vagyok tisztában vele, hogy otthon mennyire behatároltak a találkozási lehetőségek, és nyolc óra után már az utcára sem lehet kimenni, mégis odavágyom, mert ebből a perspektívából már nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet, amikor egy lakásba vagyok bezárva. Állandó konfliktusom van a szüleimmel, mivel folyamatosan haza szeretnék menni. Persze a lelkem mélyén tudom, hogy igazuk van, és otthon elkaphatjuk a betegséget is, de rendkívül szomorú vagyok. Attól is félek, hogy meg fogom utálni a szüleimet ezért a lépésükért, még ha az eszemmel tudom is, hogy jól döntöttek, nagyon mérges vagyok rájuk, sokat veszekszünk.”
A beszűkült kulturális és társadalmi terek, a bizonytalan jövőkép, a betegségtől való félelem, a frusztráció megnövelik az agresszív viselkedési módok előfordulásának a kockázatát. A szülőkkel való sorozatos konfliktushelyzet hozzájárul a stresszes otthoni légkör kialakulásához, ami végső soron a problémák újratermelődését vonja maga után. A szülők talán egyik legfontosabb feladata a koronavírus-járvány idején, hogy hagyják bánkódni a gyermeküket. Hagyják, hogy meggyászolhassák, hogy mi történik vagy épp mi nem történik meg velük az életükben.
