„Rengeteg gyászoló gyerekkel dolgozom mostanában. Van, aki a tanár nénit vesztette el, van, aki a nagyszülőket, és sajnos olyan is van, aki valamelyik szülőjét” ‒ mondja Erőss Rebeka, a Bethesda Gyermekkórház klinikai szakpszichológusa, akivel a pandémia lelki kísérő tüneteiről beszélgettünk.
Mentálisan melyik korosztályra hatottak leginkább a járvánnyal kapcsolatos rendelkezések? Milyen pszichés mellékhatásai vannak a szociális távolságtartásnak, illetve az összezártságnak a fiatalokra, a gyerekekre?
A kialakult vírushelyzet mindenkire hat, közvetve vagy közvetlenül. Úgy is tekinthetünk a pandémiára, mint egy hosszú gyászra, mert lépten-nyomon szembesülnünk kell veszteségekkel, lemondásokkal.
A gyerekeket, fiatalokat is komolyan érinti és megviseli a vírushelyzet, ami persze attól is függ, hogy a környezetük által mennyire kiszolgáltatottak. A sok-sok nehézségből, amivel meg kell küzdeniük, talán az egyik legfontosabb, hogy nem olyan intenzívek a szociális kapcsolataik. Lehetnek például olyan családtagok, akikkel nem vagy alig találkoznak. A közösségi terek és az élményszerzésre alkalmas helyzetek száma is sokkal kevesebb. A baráti kapcsolódási lehetőségek beszűkültek.
A gyerekek egyik legfontosabb tanulási közege a szociális tér, amelyben nem kevesebbet tanulnak, mint a viselkedésük szabályozását.
Kifejezetten nehéz lehet ez az időszak azoknak a gyerekeknek, akik új közösségekbe – óvodába, iskolába – kezdtek el járni, a személyes térben a lezárások, korlátozások miatt idő sem volt arra, hogy a barátságok „normálisan” kialakuljanak. A kamaszok számára is nagyon nehéz ez az időszak, hiszen az ő életfeladatuk az, hogy érzelmileg leváljanak a családról a kortársaik felé való nyitáson keresztül, ami csak nagyon korlátozottan tud ebben az időszakban megvalósulni. Kiemelten nehéz azoknak a végzősöknek is, akiknek az életéből kimarad a vírus miatt néhány hagyomány: szalagavató, szerenád, ballagás stb.
Mik lehetnek ezeknek a jelenségeknek a hosszú távú hatásai? Milyen szerepe van a családnak abban, hogy maradandó „sérülések” nélkül átvészeljük ezt az időszakot?
Ahogy az éremnek, ennek is két oldala van: a járványhelyzetből is lehet nyerni vagy tanulni. Vannak családok, amelyeknek a tagjai több minőségi időt tudnak most együtt tölteni és végre tudnak egymásra figyelni, és sajnos vannak olyanok, akiket több stressz ér egzisztenciálisan vagy érzelmileg, és ezáltal az összezártság vagy éppen az izoláltság nagyon megviseli őket. A korábban említett társas nehézségeken és a beszűkültségen túl az is nagyon megviseli a gyerekeket és a felnőtteket, hogy már több mint egy éve tart ez a rendkívüli helyzet. Ez megterhelő. Minél tovább tart, annál érezhetőbbek a stresszhatások, a poszttraumás stressz, a szorongás, a kiégés, a fásultság, motiválatlanság és így tovább. Ha elveszítjük a mindennapi rutinjainkat, az nagyon igénybe veszi az alkalmazkodóképességünket.
Bármekkora a lezárás mértéke, bármilyen helyzetbe is kerülünk, nagyon fontos, hogy mindig kialakítsunk valamilyen napi rutint ‒ felnőttnek, gyereknek egyaránt. Ez abban segít, hogy ne essünk szét.
Ami nyilván akkor sokkal nehezebb, ha az oktatási intézmények hol bezárnak, hol kinyitnak. Az is nagyon megterhelő, amikor készenléti állapotban vagyunk, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz. Például, hogy meddig tart a digitális oktatás, hogyan fogunk érettségizni, mikor lehet újra óvodába menni, milyen szabályok vannak érvényben, ha mondjuk, beteg a gyerek. Ezért igen nagy szerepe van a kommunikációnak, az információ átadásának. Egy család akkor tud jól működni, ha azt kommunikálják egymás felé, amit ténylegesen éreznek, illetve az információk egyértelműek. Talán ez ma az egyik legnagyobb kihívás mindenkinek.
Milyen tünetekkel, illetve súlyosabb esetekkel találkozott a praxisában az elmúlt egy évben? Mi fokozza, és mi csökkentheti a tüneteket?
Két általános jelenséget emelnék ki. Az egyik, hogy ebben a szélsőséges élethelyzetben, amelyben a járvány miatt voltunk és vagyunk, nagyon felerősödik a szorongás és az instabilitás. Például nagyon sok elszigeteltségben élő kamasz kerül szélsőséges hangulati állapotba, depresszióba, és a kontroll hiánya miatt nagyon sok fiatal csúszik bele evészavarba. De mindenfajta pszichés probléma gyakoribbá vált.
Amikor bizonytalanság van jelen a társadalomban, például választások idején, vagy most, a pandémia alatt, a gyerekekben, fiatalokban is felerősödnek a szenzitív, más szóval paranoid működések.
A másik gyakori jelenség a veszteségek feldolgozásának nehézsége. Rengeteg gyászoló gyerekkel dolgozom mostanában. Van, aki a tanár nénit vesztette el, van, aki a nagyszülőket, és sajnos olyan is van, aki valamelyik szülőjét.
A szülők szorongásai nyilván nagymértékben befolyásolják a gyerekek lelki állapotát. Mennyire láthatók a felnőttek problémái a gyerekeken keresztül? Milyen mélységig avassuk be a gyereket a problémáinkba?
A gyerekek egy családi rendszer részei, ezért minden, a családot ért teher rajtuk is lecsapódik. A felnőttek gyakran megfeledkeznek arról, hogy a családi történések nemcsak a nagyobb, de a kisebb gyerekeket is érintik érzelmileg. Attól még, hogy nem tudnak beszélni, pontosan érzékelik a feszültséget. Sokszor tapasztalom, hogy a szülők alábecsülik azt, hogy a gyerekük milyen mértékben képes érzékelni az állapotukat. Ha egy családfenntartó elveszíti a munkáját, az bizony akkor is hat a gyerekre, ha nem mondjuk el neki.
Az a legfontosabb, hogy az érzelmekről őszintén kommunikáljunk, nyilván annyit, amennyit az adott gyerek az életkorának és érzelmi fejlettségének megfelelően elbír.
Ne próbáljunk meg olyat mondani neki, amit mi sem gondolunk komolyan. Csak egy példa: ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy „minden rendben lesz”, talán jobb azt mondani, hogy „mindent megteszek azért, hogy biztonságban legyünk”. Fölösleges mások helyzetéhez hasonlítani a miénket, mert ez bagatellizálhatja az érzéseinket, vagy érzelemteleníti az adott helyzet megélését.
Milyen korban milyen szinten tudják kezelni a gyerekek a problémáikat? Hogyan segíthet a szülő ebben?
Érzelmi feldolgozás minden életkorban van. Egy csecsemőnek is sokat szoktunk magyarázni, annak ellenére, hogy nem tud még beszélni. A hangsúlyból, hanglejtésből még egy kisbaba is sok mindent megért, ezért a hangulatot, a feszültségeket ezáltal pontosan be tudja azonosítani.
Amikor egy gyereknek elmagyarázom az ő nyelvén, hogy mi van most, én mint szülő mit élek meg, azzal nem kevesebbet teszek, mint mentalizálom, azaz emészthetőbbé teszem az adott helyzetet a számára.
A kisebb gyerekeknek fontosak lehetnek a vizuális megerősítések, képek, rajzok. A nagyobbakkal talán arról is érdemes beszélni, hogy az új helyzet hogyan érinti őket a hétköznapi szinten: mehetnek-e edzésre, kivel találkozhatnak stb.
Mik a legfontosabb feltételei annak, hogy ebben a helyzetben jól funkcionáljon egy család, és hogyan segíthetünk a gyerekeinknek, hogy átvészeljék ezt az időszakot?
Sok olyan védő faktor lehet egy család vagy a kis közösség számára, ami segíthet átvészelni ezt az átmeneti időszakot. A fent említett napi rutin kialakításán túl érdemes erőfeszítést tenni a kapcsolattartásra: ismerek nagyszülőt, aki skype-on mond mesét az unokájának, vagy baráti családokat, akik online vacsorákat tartanak. De kirándulni is lehet, vagy otthoni közös alkotást készíteni, társasozni, új hobbikat vagy szokásokat kialakítani. Az biztos, hogy érdemes energiát fektetni abba, hogy ne unatkozzon a család, se a felnőttek, se a gyerekek, és hogy ne meneküljünk a túlzott médiahasználatba, mert ez nagyon addiktív tud lenni. Fontos a mozgás biztosítása, illetve komoly védő faktor lehet a szolidaritás, mások segítése, bevásárlás az időseknek, rászorulóknak, és még folytathatnám. Ez a gyerekeknek is jó példa, és időtöltés gyanánt is hasznos. Ebben a rendkívüli helyzetben nem szégyen rosszul lenni, elfáradni, de jól lenni sem. Legyünk türelmesek magunkkal szemben és a gyerekekkel is!
Figyelmeztető jelek
Szinte minden olyan pszichiátriai zavar előfordulhat gyerek- és kamaszkorban is, ami később felnőttkorban. A jellemző tünetek megjelenése természetes bizonyos helyzetekben, például a szorongás normális reakció a változásra, a fenyegetettségre, a veszteségre, a krízisekre, de a bezártság, a szociális elszigeteltség felfokozhatja, illetve tartóssá teheti a tüneteket. Érdemes szakemberhez fordulni, ha a gyereknél vagy bármely családtagnál:
– erős szorongás, fóbia lép fel, ami tartós rosszkedvvel, bizonytalansággal, agresszivitással, egyéb irracionális viselkedésekkel társul
– ha a tünetek funkciókárosodást okoznak, nem tud tanulni, figyelni a gyerek
– olyan fizikai tünetek bukkannak fel, amelyek nem voltak jellemzőek (pl. alvászavar, mellkasi fájdalom, szájszárazság, nehéz nyelés)
– ha segítséget akarunk kérni ahhoz, hogyan alakítsuk ki a saját, a család vagy a gyerekek új napi rutinját
– ha nem tudjuk, hogyan teremtsünk komfortérzetet otthon, hogyan beszéljünk a kialakult helyzetről a gyerekkel
– (fokozott veszély) ha az önsértő magatartás, vagy bármiféle függőség jeleit látjuk kialakulni
Segítségkérés, ingyenes tanácsadás:
Pszi Pont – Önkéntes segítő szakemberek és elérhetőségeik
Pszichológiai tanácsadás járvány idejére
Kék Vonal – A kiskorúak, a kamaszok telefonon, e-mailben és chaten is fordulhatnak a Kék Vonalhoz a lelki problémáikkal. A szakemberek a megértésen, a kérdéseken túl konkrét információkat adnak arról, hova fordulhat, milyen jogaival élhet a gyerek, kitől kaphat személyes támogatást.
Címoldali kép: Shutterstock
