A #MeToo-mozgalom hatására egyre több nő számol be arról, hogy napi szinten válik zaklatás áldozatává. Mert bizony ez nőként alapélmény, szinte mindenki fel tud hozni valamilyen kellemetlen emléket. Nem csak munkahelyi zaklatás létezik, nem csak a főnök nyomulása, ami itt szóba jön. A hatalommal történő visszaélés, a kiszolgáltatottság és a félelem kihasználása ennél jóval általánosabb jelenség. Olyan mindennapi helyzetekben is megnyilvánul, amelyeket utcán, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken szenvednek el a nők. Kamaszkortól kezdve.
A zaklatás sokféle lehet, és mindegyik rossz érzést okoz annak, aki elszenvedi. Ám ezt valahogy sokan nem értik, vagy nem akarják megérteni. Érdemes végigfutni a kommenteken az ebben a témában írt cikkek alatt, hogy megértsük, hogyan gondolkodik jó néhány férfi (és nő).
Sokan elbagatellizálják a jelenséget
Jönnek a sértődött reakciók férfiaktól, akik úgy érzik, egy ilyen írás a nemük elleni támadás, mert azt sugallja, hogy minden férfi zaklató, perverz, szexéhes állat. Pedig ezt senki sem állította. Csak személyes történeteket mesélnek el, amelyek valamiért fájnak sokaknak.
Ezekből a hozzászólásokból az is kiderül, hogy az emberek többsége nem tud különbséget tenni a bókolás és a kéretlen nyomulás között. Nemcsak a férfiak, de a nők is képesek bagatellizálni az ilyen történeteket, mondván, mit kell azon kiakadni, hogy az utcán az ember lánya után szólnak, dudálnak vagy fütyülnek idegenek?!
Egyrészt: de, ki kell akadni!
Ugyanis az ilyen jelzések bennünket, nőket szexuális tárggyá fokoznak le, azt éreztetik, hogy bármit megtehetnek velünk, nem foglalkoznak az érzéseinkkel.
Másrészt a mindennapi zaklatás többnyire nem áll meg itt. Idegen férfiak veszik maguknak a bátorságot arra is, hogy a fülünkbe suttogjanak kéjesen vagy megérintsenek, tapizzanak a járműveken, hozzánk dörgölőzzenek a szórakozóhelyeken, vagy kövessenek az utcán, élvezve a félelmünket.
Megdöbbentő statisztikai adatok
A Nők joga nevezetű honlapon megdöbbentő statisztikát tettek közzé: „Az Európai Unióban utoljára 1998-ban készült ezzel kapcsolatos felmérés, mely azt mutatta, hogy a nőknek 30-50%-át, a férfiaknak 10%-át éri szexuális zaklatás a munkahelyén… Amennyiben az utcai, járműveken, szórakozóhelyeken, éttermekben stb. történő szexuális zaklatást is a vizsgálatba vonjuk, azt találjuk, hogy szinte nincs olyan nő, akit már 18 éves koráig ne ért volna ilyen, nemi alapú zaklatás.”
A felmérés arra is fényt derített, milyen nagymértékű az eltérés az egyes uniós országokban: volt, ahol a nők mintegy 70-80%-a számolt be munkahelyi incidensről. A magas előfordulási arány ezekben az országokban egyrészt a társadalmi nemi szerepekről vallott, nem egyenlőségelvű felfogásnak, másrészt a szexuális zaklatás elleni hatékony jogorvoslati lehetőségek hiányának tudható be.
A zaklatás traumatizál
Felnőtt nőként az ember már viszonylag jól tudja kezelni ezeket a helyzeteket, ki-ki a vérmérsékletétől függően. De talán minden nőben élénken él még az emléke annak, hogy kamaszkorban milyen sokként éltük meg ezeket a szexuális bántalmazásokat. Kihatott az akkori viselkedésünkre, életünkre, és ennek sokszor felnőtt korunkban is magunkon viseljük a nyomait.
A mai napig emlékszem, mit éreztem, amikor kamaszként először találtak meg az építkezésen dolgozók a megjegyzéseikkel. Szégyelltem magam, zavarba jöttem és nagyon megijedtem.
Néhány ilyen eset után pedig elkezdtem bő ruhákat hordani, görbén járni, hátha így elkerülöm a felnőtt férfitekinteteket. Nem mertem egyedül maradni idegen férfival sehol, és utáltam egyedül villamosra és buszra szállni, vagy elmenni bárhova is.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek az élmények nem hatottak ki az akkori viselkedésemre, személyiségemre. Szerencsére, azt hiszem, nem volt maradandó a sérülés. Egy idő után rájöttem, hogyan reagáljak ezekre a dolgokra. Volt, hogy megvető tekintettel, máskor durva visszabeszéléssel oltottam le az illetőt, vagy éppen kinevettem.
Lebontani a közönyt
A legdöbbenetesebb az egészben az volt, hogy segítségre – mármint idegenek segítségére – ezekben a helyzetekben még kislányként sem nagyon számíthattam. A járműveken fogdosók mások szeme láttára élték ki aljas mániájukat, az emberek legtöbbször csak érdektelenül elfordultak. Felnőttként jó párszor előfordult, hogy hangosan jeleztem az illetőnek, hagyja abba és vegye le a kezét rólam. Ilyenkor sem az elkövetőre néztek feddőn, hanem rám, mintha valami erkölcstelen dolgot műveltem volna.
Tényleg át kell ezt élnie minden nőnek generációról generációra? Nem változik semmi?
De, talán igen. Ugyanis egyre több férfi érzi át és érti meg, mit is jelent mindez. Ők azok, akik helyre teszik a bunkón viselkedőket, akik kiállnak a nők mellett, és ők azok is, akik a következő generációnak megtanítják a normális viselkedést. Ők, akik otthon is, a munkahelyen is az egyenlőség hívei, akik nem alsóbbrendű élőlényként tekintenek a nőkre. És azok a kisfiúk, akik ilyen férfiak mellett nőnek fel, már teljesen más viszonyban lesznek a nőkkel. Leginkább példamutatással lehet változást elérni.
Hogyan segítsünk?
Vajon a kislányokat fel lehet készíteni minderre? És ha igen, hogyan? Mit lehet nekik mondani, hogyan viselkedjenek ilyen esetben, mit tegyenek és mit ne tegyenek? Talán csak az őszinteség segít, ha elmondjuk, előfordulnak majd ilyen szituációk. De akkor nem fogunk-e előre félelmet és rettegést kialakítani bennük a férfiakkal szemben? Nem fogják előre megutálni, mielőtt még megszerethették volna őket?
Szerintem a legfontosabb, hogy – ismeretlenül is – figyeljünk oda a kiskorúakra, és ha kell, szegődjünk a védelmükre. Ha azt látjuk, hogy egy gyereklány (vagy fiú) kínosan oldalazik el egy rátapadó felnőtt mellől, vagy ha körbeállják és beszólnak neki, vegyük a fáradságot, menjünk oda hozzá, és próbáljunk meg segíteni. Akár azzal, hogy odaállunk közéjük, hogy a testünkkel védelmezzük az áldozatot, vagy úgy, hogy megszólítjuk, mintha ismerősök lennénk. Ez sokszor elég is ahhoz, hogy elriassza a gyáva zaklatókat.
Ne arra tanítsuk a gyerekeket, hogy van ilyen, ne is törődjenek vele. Hanem arra, hogy kérjék ki maguknak, ha megalázóan szólnak hozzájuk, piszkálják őket. Természetesen óvatosságra kell őket inteni, különösen, ha felnőttel állnak szemben. De fontos, hogy segítséget kérjenek olyankor is, ha csak egy beszólásról volt szó.
Ne arra tanítsuk a kislányokat, hogy mindez a női lét velejárója, ezt el kell viselni, ez természetes. Mert nem az!
Senkinek nincs joga zaklatni egy másik embert, még verbálisan sem. Senkinek nincs joga az erejét, a pozícióját felhasználni arra, hogy kielégítse a vágyait.
„Ez már szexuális zaklatás?”
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány honlapjáról letölthető az a kiadvány, amely a kamaszoknak nyújt segítséget a szexuális zaklatás felismeréséhez.
Címoldali kép: Shutterstock
