Nem eszik, turkálja az ételt, izeg-mozog, a székben sem akar megülni… Bezzeg, ha megkapja a telefont a kedvenc meséjével, észre sem veszi, és 2-3 perc alatt belapátolom a szájába az összes ennivalót. De tényleg, mi mást csinálhatnék? Ha nem eszik, még a végén lefogy és beteg lesz.
Szerintem minden szülőnek van egy listája, amelyen a „valahogy meg kell oldani” típusú gyereknevelési nehézségek szerepelnek. És abban is biztos vagyok, hogy az etetés sokaknál szerepel ezen a listán. De vajon a manapság egyre népszerűbb „Nézzen csak mesét evés közben, legalább eszik és csendben van” módszer jelent megoldást, vagy ez csak egy még nagyobb probléma előszobája? (A monitorfüggőség egyéb ártalmairól ebben és ebben a cikkben írtunk részletesebben.)
Vida Ágnes gyermekpszichológus szerint ez a módszer ártalmatlannak tűnhet ugyan ‒ mert ugye, azt gondolnánk, az evés fontos, egy kis mese pedig úgysem árt ‒, számos hosszú távú negatív hatása lehet.
Azzal például, ha figyelemeltereléssel kanalazzuk gyermekünk szájába az ételt, elronthatjuk azt az ösztönös, veleszületett önszabályozó képességét, hogy pontosan annyit egyen, amennyire szüksége van. A képernyőt vagy kijelzőt bámulva nem a mennyiségre koncentrál egy gyerek, nem figyeli, mennyi esik jól neki, és jellemzően többet eszik, mint amennyire a szervezetének szüksége lenne. Ezt a rossz szokást ráadásul felnőtt korában is megtarthatja.
Mi áll a rossz szokások hátterében?
Itt gyorsan szögezzük is le azt a szomorú tényt, hogy ezért a jelenségért nem a gyerekek a felelősek, hanem mi, szülők. Ahogy Vida Ágnes is hangsúlyozza, sokféle félelem állhat a hátterében: lehet, hogy a szülő alapvetően aggódó személyiség, belejátszhat a kezdeti nehézségek emléke, például a gyermek nem megfelelő súlygyarapodása miatt, vagy a megfelelési kényszer, hogy vajon mit mondanak majd mások. De itt említhetjük az állandó önmarcangolást is, hogy vajon jó anyák és apák vagyunk-e. Persze ne feledkezzünk el a kényelmi okokról sem, hiszen mennyivel egyszerűbb néha odaadni a telefont, ahelyett, hogy közelharcot vívnánk csemeténkkel az asztalnál, ami nem kis feszültséggel és az esetek többségében nem kevés kiborult, kiköpött vagy szétdobált étellel jár.
Valljuk be, mindez természetes, mindenkiben van félelem és mindenkinél eljön az a pont, amikor egyszerűen tele lesz az a bizonyos hócipő. A pszichológus szerint emiatt nem kell szégyenkezni:
Nem kell, hogy lelkiismeretfurdalásunk legyen, azonban fontos, hogy magunk előtt is őszintén ki merjük mondani, mi is vezetett a mostani helyzethez. Milyen félelmeink, aggodalmaink vannak a gyermekünk súlyával, az elfogyasztott étel mennyiségével, a tisztasággal vagy éppen az önállósággal kapcsolatban?
„Amíg nem tárjuk fel magunkban ezeket az érzéseket, addig nem fogjuk tudni megoldani a problémát.”
Mi lehet a megoldás?
Az biztos, hogy nem a bölcsődétől vagy az óvodától kell várni a megváltást. A szakértő szerint ugyanis a válogatós gyerek ott is válogatós, vagy ahogy a mi ovinkban nevezték, „fényevő” gyerek lesz. Előfordul, hogy egy gyerek közösségben önállóbban és változatosabban kezd enni, de ahogy a pszichológus is hangsúlyozza, ettől még nem biztos, hogy az otthoni étkezési szokások megváltoznak.
Mit tegyünk? Mit ne tegyünk?
A pszichológus szerint két dolgot biztosan felejtsünk el, ha meg akarjuk szüntetni a már kialakult rossz szokást. Az egyik, hogy ne akarjuk egyik napról a másikra megszüntetni. Valljuk be, nekünk felnőttként se menne. A másik pedig, amivel nem érdemes próbálkozni: az erőltetés. Ne büntessük, ne szidjuk, de ne is jutalmazzuk azért a gyermekünket, ha másképp eszik.
A szakértő azt tanácsolja, hagyjuk csemeténket minél hamarabb önállóan enni és kísérletezni, így sokkal kevésbé fogja unni magát. Ha már önállóan eszik, de csakis akkor, ha közben végig mesét néz, beszéljük meg vele, hogy változtatni fogunk, és fokozatosan kezdjük el csökkenteni a mesék számát. Közben vezessük be, hogy mi is vele eszünk, és a mese végén beszélgetünk, akár arról, amit előtte nézett. Így fokozatosan haladva végül lecserélhetjük a mesét közös étkezéssel egybekötött beszélgetésre. Persze ez így egyszerűen hangzik, de ahogy Vida Ágnes is hangsúlyozza, a valóságban egyáltalán nem az: „Kezdetben nehezen fog menni, esetleg lassabb lesz így az evés vagy kényelmetlenebb, de hosszú távon helyes étkezési szokások kialakulásához vezet majd.”
Mi van a makacsabb gyerekekkel?
Attól még, hogy tudjuk, nehéz lesz az átállás, szülőként akár egy nap nem evés után is képesek vagyunk attól tartani, hogy szemünk fénye éhen hal. A pszichológus erre is ad egy jó tippet.
Segít, ha először csak tízórainál és uzsonnánál változtatunk a szokásokon, így ha szerényebben étkezik is, csak néhány falatot eszik a kisgyerek, akkor sem lesz semmi baja.
Egy asztalnál
Az egészséges étkezési szokások kialakításában mindenképp nagy szerepe van a már említett együtt evésnek. Ne akarjunk egyszerűen csak túl lenni az etetésen, hanem élvezzük ki mi is ezt az időt, sőt, ha lehet, minél többször egyen együtt a család. A különböző mintákat látva, utánzással és kísérletezéssel a kisgyerek is hamar elsajátítja majd a helyes technikákat és bátrabban kóstolgat majd. A szakértő szerint koruknak megfelelően akár az étel elkészítésébe vagy a terítésbe is bevonhatjuk a kicsiket. Az egészséges étkezési szokások kialakításába fektetett energia pedig garantáltan megéri, hiszen a kis korban berögzült jó szokások egy egész életen át elkísérnek minket.
✤✤✤
Vida Ágnes pszichológus, a Kismamablog alapítója, szerzője. Rendszeresen publikál gyermekneveléssel és várandóssággal kapcsolatos témákban, több olyan sikerkönyv szerzője, mint például a Babapszichológia, az Anyapszichológia és az Üzletanyu születik.
Címoldali kép: Shutterstock
