Sokáig azt hitték a kisbabákról, hogy nemigen fogják fel a körülöttük lévő világot, a gondolkodásuk elhanyagolható mértékű. Pedig az igazság az, hogy igen fejlett ‒ még ha nem lehet is őket megkérdezni arról, hogy mi jár a fejükben. Megvannak rá a módszerek, hogy kiderítsük, mire gondolnak, mit értenek és mit nem.
mit érzékelnek a körülöttük lévő világból. Fotó: Egyed Péter
Ha belegondolunk, hogy egy kisgyerek élete első éveiben milyen sok mindent szív magába, csodálkozunk, hogy a tudomány csak az elmúlt húsz évben figyelt fel arra, hogy mennyire tanulékonyak.
A babalabor olyan hely, ahol azt próbálják megfejteni, hogy a kisbabák miként tanulnak, mit gondolnak, mit érzékelnek a körülöttük lévő világból. Budapesten több ilyen intézmény is működik, az egyiket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának munkatársai hozták létre. Beszélgetőpartnerünk Dr. Forgács Bálint egyetemi adjunktus, akinek a fő kutatási területe a nyelvtanulás és szociális képességek kapcsolata.
Fotó: Révai Sári
Első hallásra meghökkentő, hogy egy kutató a pici babák nyelvtanulási képességeit vizsgálja. De aztán rájövünk, hogy mikor is lehetne fontosabb ez a képesség, mint ebben a korban. Hiszen ekkor tanuljuk meg életünk első nyelvét, méghozzá tökéletesen. Mikor kezdődik ez a tanulási folyamat?
Gyakori megfigyelés, hogy a babák előbb értik a nyelvet, mint hogy maguk is beszélnének. A friss kutatási eredmények szerint 14, de bizonyos körülmények között akár már 9 hónapos korukban olyan agytevékenységet mutatnak, mint a felnőttek, amikor számukra is ismerős tárgyakat nevezünk meg helytelenül. A nyelvelsajátítást pedig meglepően kifinomult társas képességeik segítik.
Kísérletekben, játékos helyzetekben vizsgáljuk azt, hogy vajon a babák észreveszik-e, amikor egy másik ember félreérti a beszédet. És észreveszik.
Nagyon izgalmas kérdés, hogy miként lehet ezeket a dolgokat megvizsgálni a babáknál. De mielőtt erről szót ejtenénk, ismerjük meg a Babalabort. Mi történik itt?
A világon számos babalabor működik. Ezek olyan intézmények, ahol kísérleti pszichológusok azt próbálják meg felderíteni a babák játékos szórakoztatásán keresztül, hogy mi a tudás eredete.
Hogyan tanulunk, hogyan emlékezünk, hogyan sajátítjuk el a nyelvet, vagy hogyan navigálunk a társas világban. Az öröklés vagy a környezet van-e nagyobb hatással a kicsik tanulására.
Ez egyébként egy nagyon régi vita, amely még ma sem zárult le. Minél fiatalabb életkorban sikerül bizonyos kognitív képességeket kimutatnunk, annál kevesebb ideje volt egy gyereknek megtanulnia azt a bizonyos dolgot. Ebből arra következtethetünk, hogy akkor ez a tudás valamilyen módon örökölt, veleszületett, a genetikai örökségünkben kódolt tanulási képességre, tudásra utal. Ezért nagy verseny folyik a kísérleti pszichológusok és a babalaborok között, hogy minél ötletesebb és kreatívabb kísérleti elrendezésekkel, minél kisebb babáknak tudjunk minél komplexebb képességekre utaló kérdéseket feltenni.
Adódik a kérdés, hogy hogyan. Egy 3-4 évessel már lehet kommunikálni. De egy babával?! Honnan lehet azt tudni, mit tud ő és mit gondol a világról?
Mi itt a gyerekeket – kísérlettől függően pár hónapos babáktól a 4-5 évesekig – helyzetbe hozzuk. Videókat, bábelőadásokat néznek, társas szituációkba vonjuk be őket, tárgyakat mutatunk nekik, használat közben is, meg persze beszélünk hozzájuk. Mindeközben figyeljük a viselkedésüket, a jelzéseiket, a szemük mozgását, egy EEG-sapka segítségével az agytevékenységüket, sőt, még a cumizást is. A reakcióikból kiderül, mit találnak szokatlannak, mit unalmasnak, mit érdekesnek. Az agyi aktivitásból pedig arra próbálunk következtetni, milyen mentális folyamatok mehetnek végbe a babákban bizonyos szituációkban.
A babák nagyon sok mindent felfognak a környezetből, amit mi nem is gondolnánk. Meglepő, de sok szempontból nagyon okosak, ami persze nem egy felnőtt mércével értendő okosság.
A Babalaborban a szülők is tanulnak valami újat a saját gyerekükről?
Igen, de hozzá kell tenni, hogy inkább általánosságokban. Hiszen alapvetően egy-egy babáról elég keveset tudunk meg azokkal a módszerekkel, amelyeket mi használunk. Mi olyan apró jeleket keresünk, amelyek valójában akkor látszódnak, ha 20-25 babával megcsináljuk a kutatást. A gyerekek egyéni képességeiről a szülök itt nem tudhatnak meg semmit, de arról igen, hogy egy adott életkorban miket tudnak a babák, vagy hogy miket feltételezünk, hogy esetleg tudhatnak. A kísérletekről, azok eredményeiről természetesen mindig nagyon szívesen mesélünk a szülőknek.
✦✦✦
Hogy hogyan is kell mindezt elképzelni a gyakorlatban, hogyan folyik a munka a kicsikkel, azt két anyuka meséli el, akik a gyerekeikkel jelentkeztek a kísérletekre. A Babalabor ugyanis folyamatosan várja az új jelentkezőket, a kicsiket és a családokat, mert a kutatásokhoz sok résztvevőre van szükség. Azokat, akik regisztrálnak a honlapon, akkor keresik meg, amikor a babájuk az éppen futó kutatáshoz tartozó életkori sávba kerül.
Michaela a kisfiával, az akkor még pár hónapos Simonnal először a CEU Babalaborjának a hirdetésére jelentkezett. Újságíróként nyitott volt minden újra és érdekesre, és a kísérlet tudományos háttere is izgatta. Az új program lehetősége is felvillanyozta, hisz mindennek örült, amivel el tudták tölteni az idejüket. Miután behívták őket, három-négy alkalommal részt vettek néhány kísérletben, ám aztán Simon kikerült abból korosztályból, amelyikkel a CEU-s kutatásokban foglalkoztak. Ekkor ajánlották neki az ELTE Babalaborját.
Amikor behívták Simont a kísérletbe, mi történt pontosan? Mit kértek tőle, mit csináljon?
Amíg nem beszélt és nem járt, egy képernyőn mutogattak neki dolgokat ‒ például színes labdákat ‒ néhány másodpercen vagy percen keresztül, és közben a szemmozgását figyelték. Végig az ölemben volt, de nekem úgy kellett tennem, mintha ott sem lennék. Csak akkor értem hozzá, ha kellett, például, ha kifordult az ölemben. Amikor már nagyobb lett és beszélt, nem videót nézettek vele, hanem bejött a szobába egy ember, leült, ide-oda rakosgatott tárgyakat, majd kiment, utána pedig bejött egy másik ember, és kérdéseket tett fel Simonnak a tárgyakkal kapcsolatban, amiket meg is foghatott, tehát interaktív volt az egész.
Hogyan érezte magát a kisfia mindeközben?
Jaj, hát nagyon élvezte! Mindig nagyon várta és várja most is, hogy mikor megyünk, nagyon nyitott rá. Neki ez egy jó játék. Utána kap mindig egy kis ajándékot, például egy kis fajátékot, és akkor nagyon jó fejnek találja az összes kutatásban részt vevő pszichológust. Azt nem állítom, hogy mindig mindent értettem, például azt, hogy bizonyos dolgokból hogyan tudnak következtetéseket levonni, de nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtam, ami ott folyt. Utána mindig elmondták, hogy mi volt ez az egész, és hogy a kisfiam mit és hogyan reagált.
A kísérleteknek köszönhetően Ön mit tudott meg a gyerekéről?
Többször megkérdeztem, ügyes volt-e a gyerek, de akkor mindig mondták, hogy itt most nem az a lényeg. Nincs olyan, hogy rosszul vagy jól csinál valamit. A kísérleteket több gyerekkel is elvégzik, és az eredményekből következtetéseket vonnak le. Kisgyerekes anyukaként nekem abban segített, hogy jobban megértsem, melyik korban mi megy végbe a saját gyerekem lelkében, agyában, fejlődésében. Azzal, hogy eljárogattunk ezekre a kísérletekre, elkezdtem utánaolvasni a témának, elkezdett még jobban érdekelni, melyik korszakban mit tanul a gyerek, mikor sajátít el különböző szociális vagy kognitív képességeket. És jó érzés, hogy Simonnal hozzájárulhattunk a tudomány fejlődéséhez, az emberi elme és a tanulási folyamatok megismeréséhez.
Michaela ma már Berlinben él a családjával, de online kísérletekben így is részt vesznek olykor. Ám Simon most már ötéves, a Babalaborból lassan „kiöregszik”, amit ő is nagyon sajnál.
✦✦✦
Fruzsina kislánya is betöltötte már az ötöt, így nemrégiben volt az utolsó alkalom, hogy segíthetették a Babalaborban folyó kutatást. Ők is örömmel vettek részt a kísérletekben, és azóta is nagy becsben tartják azokat az okleveleket és ajándékokat, amiket a kislány a részvételért kapott az elmúlt három évben. Fruzsina egyetemista korában hallott először a Babalaborról, amikor még nem is volt családja. Már akkor nagyon érdekelte a kutatás. Végül mégis az édesanyja, azaz a kislány nagymamája regisztrálta őket.
A kislányának és Önnek milyen élmény volt, amikor először megjelentek a Babalaborban? A gyerekek nincsenek ilyenkor megszeppenve? Vagy akár a szülők?
Amikor először megkerestek, meglehetősen magabiztosan mondtam igent, igazi büszke első gyermekes anyukaként. Az akkor már kétéves lányom könnyen oldódott társaságban, sőt, kifejezetten kereste a kapcsolódást, érthetően beszélt, és persze én őt tartottam a legokosabb gyereknek a világon.
Azzal kezdődött, hogy a játékszobában megkezdtük a ráhangolódást. A hallgatók a játékokon keresztül próbálják meg komfortossá tenni a helyszínt, a helyzetet a gyermekek számára, amire meglepően sok időt szánnak. A barátságos környezet, a változatos és színes játékok hamar feloldják a kezdetben megszeppent gyerekeket. Szülőként végig jelen voltam, igaz, a háttérben, hogy a gyerek a fiatalokkal ismerkedjen és kialakuljon köztük egy bizalmi légkör. Egy kis idő elteltével az egyik kutató áthívott bennünket egy másik szobába játszani, ahol már a kísérlet körülményeinek megfelelően volt minden elrendezve. Természetesen itt is bent voltam végig, egy sarokban ülve, hogy a gyereknek meglegyen a biztonságérzete, de teljesen passzívan és a háttérben, nehogy önkéntelen hangadással, arckifejezéssel vagy egy szorosabb öleléssel befolyásoljam a gyereket, és így a kutatás kimenetelét is.
Hogyan zajlott maga a kísérlet? Mit kellett csinálnia a kislányának és mit kellett tennie közben Önnek?
A kutatóval azt játékot folytatták, amit már kint elkezdtek. Rakosgatni kellett tárgyakat, játékokat, besorolni, válaszolni kérdésekre. Ezek a szituációk minden esetben az élettől elrugaszkodottak voltak, hiszen nem a gyerek ismereteit tesztelik, hanem a gondolkodásmódjukat próbálják megérteni, feltérképezni. Tehát a szép és okos gyerekem „kiválósága” egyáltalán nem érvényesült, bár a könnyű kapcsolatteremtő képessége meggyorsította a folyamatot. Igaz, az sem lett volna probléma, ha nem ilyen.
Hogy egy példát is mondjak arra, mi történt: egyik alkalommal fogkefével fésülte meg az egyik plüsst az asszisztens, majd megkérdezte a lányomat, hogy a kirakott tárgyak közül (fogkefe és szivacs) melyiket választja a következő kisállat ellátásához. A gyerek pedig a fogkeféhez nyúlt a szivacs helyett, ahogy azt a korábbi szituációban látta. Egy másik kutatásban kevésbé ismert tárgyakat mutattak a gyerekeknek a kutatók, és arra voltak kíváncsiak, hogy egy már ismert tárgy felnagyított, és így eredeti használati céljának valójában nem megfelelő változatát ‒ mondjuk, egy karhossznyi merőkanalat ‒ vagy az újonnan megismert, a célnak megfelelő tárgyat fogják-e használni. Mi lesz vajon a lényegesebb, az ismerős használat, vagy a feladathoz megfelelő újdonság? Az egész 5-10 percet vett igénybe és a gyerek interaktívan vett részt benne.
✦✦✦
Ezek a kísérletek nagyon sok mindent megmutattak és mutatnak a babák gondolkodásáról. Arról, hogy bizony van szabad akaratuk és képesek döntéseket, tudatos döntéseket hozni. A babák nagyon rugalmasak, ám érzelmileg befolyásolhatóak, így ha az általuk szeretett személy rossz választ ad valamire, ők azt elfogadják és magukévá teszik. Dr. Forgács Bálinttal készült interjúnk hamarosan megjelenő, második részében erről beszélgetünk.
Címoldali kép: Egyed Péter
