Hogyan tanulnak, mit gondolnak, mit érzékelnek a körülöttük lévő világból a nagyon pici gyerekek? Az öröklődés számít vagy a környezet hatása? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a Babalabor munkatársai, hogy kiderítsék, mi a tudás eredete. Arról, hogy miként kell elképzelni egy ilyen vizsgálatot, már írtunk. Ezúttal arról beszélgettünk Dr. Forgács Bálinttal, az ELTE Babalabor munkatársával, hogy mi minden derült ki a babákról.
Gyerekkel vagyunk: Kölyökállatok viselkedésének tanulmányozásából indult el fél évszázada a gyermeki kötődés kutatása. Ma már sokak számára természetes a kötődés alapú nevelés. De mit is jelent ez pontosan?
Forgács Bálint: Az érzelmi biztonság került előtérbe, ami kiemelten fontos. Nagyon nagy fordulat a csecsemőgondozástól a gyereknevelésig, hogy az érzelmi igények legalább olyan fontosak és komoly figyelmet igényelnek, mint a fizikai szükségletek. Csakhogy előfordulhat, hogy az érzelmi biztonságot olykor az autonómia rovására igyekeznek biztosítani szülők, abban a hitben, hogy csupán szeretetteljes kötődést biztosítanak a gyereküknek. Eltúlzott formájában a túlóvással akár akadályozhatják is a babákat, a gyerekeket a világ önálló megismerésében, a saját ingerigény és a világ felől érkező ingerek önálló szabályozásában. A kötődés és az autonómia közötti egyensúly kialakítása a gyerekkor nagy kihívása. Azt is tudni kell, hogy a kötődő nevelés előtt nem az autonómia volt előtérben, hanem a ridegség, amely szerint a sírástól „erősödik a tüdő”.
Drótanya és szőranya
Az ötvenes évekig azt gondolták, hogy a csecsemőgondozás nagyjából a fizikai ellátást jelenti. A baba kapjon enni, tegyék tisztába és aludjon. Ha ezek után sír, nyugtalan, akkor az egy hisztis gyerek, arra rá lehet csukni az ajtót.
Aztán az ötvenes években Harry Frederick Harlow pszichológus majmokkal folytatott kutatásokat az anya-gyerek kötődés feltérképezésére. A szinte újszülött rézuszmajmokat egy olyan ketrecben tartotta, amiben két műanya is volt. Az egyik drótból, az adta a táplálékot, a másik viszont puha szőrből. És bár a kismajmok nem kaptak tőle semmit, mégis folyamatosan a szőrrel bevont bábuhoz bújtak.
A drótanya-kísérlet bebizonyította, hogy a kötődési inger erősebb az éhségnél, bár mindkettő a túlélést szolgálja. Többek között erre, illetve Konrad Lorenz kiskacsás kutatásaira építette John Bowlby a kötődéselméletet, ami a mai napig meghatározza, hogyan tekintünk a gyerekekre: érző, társas kapcsolódást kereső lényekként.
Túlkorlátozás és túlfoglalkoztatás
GYV: Ez a túlóvás a „ne menj oda”, „ne nyúlj hozzá”, „ne csináld, mert leesel” és hasonló figyelmeztetések?
FB: Igen. Ha valamit veszélyesnek értékelnek a szülők, mert a baba tegnap még nem tudta megcsinálni, akkor esetleg korlátozhatják a játékot, a kísérletezést – és így a tanulást is. Vagy az érthető aggodalom miatt, hogy elég jó szülő vagyok-e, sokan magukat szórakoztató szerepben remélik a legelfogadhatóbb és legszerethetőbb szülőnek. Pedig biztonságos környezetben a világ önálló megismerésére is lehetőség nyílik, gyakorlásra, hibázásra, a kompetencia megismerésére.
Az unalom vagy a frusztráció legkisebb jelére, egy-egy nyikkanásra igyekeznek lekötni, elterelni a pici figyelmét, »helyzetbe hozzák«, új játékot adnak neki. Tehát önkéntelenül is az önálló játékot befolyásolják, akár le is szoktathatják róla gyereket.
Miközben a frusztráció, az unalom is fontos lehet ahhoz, hogy a gyerekek megtanulhassák, mennyit bírnak, mihez van kedvük, hogyan oldják meg, ha nem érzik jól magukat egy szituációban, vagy hogy kitalálják, mit szeretnének csinálni. Szükségük van rá, hogy megtapasztalják a saját érzéseiket, ehhez mérten tesznek értük vagy ellenük, és hogy fejleszthessék saját képességeiket a saját maguknak kitűzött célokon keresztül.
Miért sír a baba?
GYV: Tehát a gyereket hagyni kell, hadd fedezze fel egyedül is a környezetét, a világot és saját magát. Ez azt is jelenti egyben, hogy ha sír, akkor nem kell azonnal odaugrani? Vagy ez egy egészen más dolog?
FB: Ez más, egyáltalán nem kell sírni hagyni, ha valódi kétségbeesésről van szó. Ugyanakkor a világot jó felfedezni társakkal együtt is, de egyedül sem rossz. A sírás életkoronként és babánként is nagyon eltérő lehet, és sok mindent jelenthet. Erre ezért általános szabályt nehéz mondani, mert minden babának és minden anyukának más a temperamentuma. Sajnos a társadalmunkban az a nagyon nehéz helyzet alakult ki, hogy a babák szülőpárokra vannak bízva, miközben
régebben a nagycsaládban számos tapasztalt ember vette körül az anyát és gyermekét. Nagymamák, unokatestvérek, nagynénik voltak jelen, akik egy zsigeri módon elsajátított rutinnal tudtak segíteni, jelen voltak a baba életében.
Persze nem véletlenül oszlott fel a nagycsalád, amint lehetőségük nyílt rá, önállósodtak a friss családok. Ezzel azonban új kihívások jöttek, mert nemcsak a tapasztalat átadása alakult át, de konkrétan nincs ott még tíz kéz felvenni a babát, amikor a szülők kimerülnek.
Manapság sokszor egy-két, a helyzettel éppenhogy ismerkedő ember felelőssége és döntése, hogy mikor kell felvenni a babát, vagy mennyit szabad sírni hagyni. A másik oldala ennek, hogy a babáknak nagyon kifinomult társas képességeik vannak, sokkal kifinomultabbak, mint azt korábban gondoltuk, ezért sok interakció nem várt jelentőséggel bírhat. Egy csecsemő számára a sírás sok mindent jelenthet, hiszen nem tudja másként kifejezni magát. Ugyanakkor a sírás egy kifinomult társas megismerő és kommunikációs rendszer egyik eleme: a baba azt is tanulja vele és általa, hogyan lehet szabályozni a kapcsolatokat.
Emiatt például elképzelhető, hogy rátanulhat egy baba arra, hogy éjszaka neki kötelessége ötször felkelteni az anyukáját, mert lehet, hogy ha nem teszi, az anyukája nem szereti őt. Vagy nagyon fontos részt vennie a »játékban«, hogy 3 órán át tart az altatás, mert anyuka vagy apuka ott van vele, beszél hozzá, amit ő akár elvárásként is érzékelhet.
Tehát a kicsi, amikor sírással jelez, időnként talán nem is az igényeit kommunikálja. Ez olyan, amit nem lehet kívülről megmondani: ismerni kell hozzá a résztvevőket, a kapcsolatukat, hogyan kommunikálnak egymással, csak ez alapján sejthető, mik a baba valós vagy vélt igényei.
GYV: Ilyen pici korban a babák már gondolkodnak erről, vagy ez egy tudattalan dolog, amit ők csinálnak?
FB: A tudatosság az egyik legnagyobb kérdése a pszichológiának. Nem tudjuk pontosan, hogy egy felnőtt tudatosság élményével hogyan vethető össze egy baba tudatossága. Valójában még felnőttek esetében sem sikerült tudományosan meghatározni, hogy mi az, hogy „tudat”.
De bizonyos helyzetekben és a kísérleteinkben is azt látjuk, hogy igen, a babák döntéseket hoznak, mégpedig tudatos döntéseket.
Tehát abból indulunk ki, hogy szabad akaratuk birtokában választanak például a tárgyak, a felajánlott társas helyzetek lehetőségei közül, vagy néznek szívesebben bizonyos jeleneteket, jelenetek bizonyos szereplőit, azokat, akik jók és segítenek másoknak, szemben azokkal, akik akadályoznak másokat. Már egy három hónapos gyerek is felismeri az efféle társas viszonyokat a babalaborok leegyszerűsített kutatási helyzeteiben, így feltételezhetjük, hogy érzékelik, ha például az anyukájukat segítik vagy bántják bármilyen módon.
Az eleve bennünk rejlő tudás
Tehát igen, a babák tudatosan figyelnek, cselekszenek és közben tudattalanul különböző tanulási mechanizmusokat alkalmaznak. Hogy mit, mikor, hogyan, az attól is függ például, hogy meg lettek-e szólítva vagy sem.
Az egy nagyon izgalmas ellentmondás, hogy később minderre nem emlékszünk. Életünk első néhány éve és azok az élmények, amiket ebben a korban szerzünk, a tudattalanunkba, a viselkedésünkbe vannak mélyen beágyazva.
GYV: Akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a babák nemcsak tudatosan figyelnek, de tudatosan tanulnak is? Vagy van egy olyan, a születéssel jött tudás minden emberben, amit örököltünk? Ami alap?
FB: Tudatosságnak nyugodtan nevezhetjük azt, amikor valaki ébren van és reagál. Ebben az értelemben a babák tudatosan figyelnek és tanulnak. Mi itt, a Babalaborban egyébként nem a tudatosságot, hanem a társas gondolkodást kutatjuk, a nyelvhasználatot és -elsajátítást, és annak is a társas vonatkozásait, a társas-emlékezeti képességeket, a kulturális kontextust, a társas tanulást. A tágabb kérdés, hogy mi az evolúciósan öröklött képesség és mi az, amit a felnövés során tanulunk meg. Ám ez a két dolog mindenképp szorosan összefonódik. Most úgy gondoljuk, hogy bizonyos speciális tanulási képességek lehetnek veleszületettek.
Bizonyos értelemben van egy egyetemes kultúra, amit a babák maguktól hoznak: az, hogy mire és hogyan tudnak odafigyelni, mire számítanak, mit várnak el – például segítségnyújtást, igazságosságot stb. Minden baba a világ minden táján egyformán rendelkezik ezzel a tudással.
Ennek alapja egy olyan képesség, amivel szabályokat igyekszünk babaként elsajátítani, amelyekről azt feltételezzük bizonyos társas jelek alapján, hogy mindenkire vonatkoznak. Vagyis ő, a baba a közösség megbecsült tagjává válik, hogyha ezeket a szabályokat elsajátítja és betartja akkor is, ha nem érti pontosan az értelmüket. A természetes pedagógia, Csibra Gergő és Gergely György elmélete is utal arra, hogy nem kell iskolába járni ahhoz, hogy a közösségünk elvárásainak megfelelően akarjunk viselkedni, ezt már babaként és szülőként is észrevétlenül magunktól tanuljuk és tanítjuk.
Nem beszél, de már mindent ért
FB: Egy másik példa a nyelvtanulás, ami egy annyira bonyolult és összetett folyamat, hogyha azt a nulláról kellene elkezdenünk csecsemőkorban, nem tudnánk beszélni háromévesen. Tehát léteznie kellene egy alaptudásnak minden babában arról, aminek segítségével a nyelvre jellemző szabályszerűségeket gyorsan és észrevétlenül felismeri és megtanulja. Nem véletlen tapasztalat, hogy a babák már akkor is értenek bennünket, amikor beszélni még nem igazán tudnak. A nyelvi szabályok felfedezése jó analógia arra, hogy a társas szabályokat hogyan fedezzük fel és tanuljuk meg.
A természetes pedagógia szerint elvárjuk, hogy bizonyos megbízható felnőttek fontos szabályszerűségeket tanítsanak nekünk.
Más módon tanulnak és más típusú információkra emlékeznek a babák, hogyha dajkanyelven szólnak hozzájuk, ha a szemükbe néznek, ha rámutatnak valamire, miközben beszélnek hozzájuk.
Ezek a jelek egy olyan típusú figyelmet kapcsolnak be a fejükben, amitől a kapott információt általánosítják (a tárgy neve az összes ilyen kategóriájú tárgyra vonatkozik, nem csak arra a konkrét darabra), és azt gondolják, hogy ezeket direkt azért mutatták nekik, mert ezek mindenkire vonatkozó szabályszerűségek, a közösség minden tagja által ismertek és fontosak.
A kutatások rámutattak, hogy a babák rendkívül rugalmasan tanulnak, de az így elsajátított információkat gyakran rugalmatlanul használják. Ha egy babának a saját környezetéből valaki ‒ főleg, ha egy számára fontos személy ‒ mutat egy értelmetlen cselekvéssorozatot (mondjuk, egy doboz kinyitása előtt, mintha szüksége lenne rá), ezt a baba magáévá teszi, megtanulja. Ezután akkor is ragaszkodni fog a felesleges mozdulatsorhoz, ha tudja, lenne hatékonyabb módja is a cselekvés végrehajtásának, azaz hamarabb is megnézhetné, mit rejt a doboz. Emberszabású rokonainkat nem lehet így rászedni: aminek nem látják közvetlen értelmét, azt nem utánozzák. Nem véletlen, hogy beszélni sem tanulnak meg – minek?
Ami nagyon érdekes, hogy megfigyelték azt is, a babák számára a saját csoporthoz tartozásnak a legfőbb indikátora az azonos nyelv, utána pedig az azonos bőrszín, vagyis mindenféle felszíni jegyből próbálnak kiindulni, hogy kitől érdemes tanulni, de azért alapvetően az ismerősség fog dönteni.
GYV: Tehát hogyha például az anya azt mondja a babának, hogy itt menj fel, és a baba tudja, hogy nem fog tudni felmenni, akkor is az anyjára hallgat, ahelyett, hogy az eszére hallgatna? Vagy ez ennyire nem egyszerű?
FB: Annyiban nem ilyen egyszerű, hogy az említett kutatásban valamilyen tudásátadás történik, nem csupán instruálás. Tehát nem követnek a babák vakon bármilyen parancsot.
De mivel hajlandók megtanulni olyan dolgokat is, amiket nem látnak át, be lehet csapni őket. Valójában ez a képesség tesz alkalmassá bennünket arra, hogy sokkal több mindent megtanuljunk, mint amit aktuálisan értünk, aminek aztán később nagy hasznát vesszük.
A kicsik viszonylag jól fel tudják mérni egyébként a fizikai képességeiket és a korlátaikat. Ezért is lehet nagyobb önállóságot adva nekik biztatni őket a világ felfedezésére – persze biztonságos keretek között. Nagyon izgalmas korszak a gyerekkor, mert ekkor még állandóan azt tapasztaljuk, hogy ha akarjuk, olyan dolgokat is meg tudunk csinálni, amiket tegnap még nem. Ezért érdemes olykor rizikókat vállalni. Persze vannak dolgok, amik úgy lehetnek veszélyesek, hogy nem tudnak róla, ezért figyelni kell rájuk.
GYV: Tehát a babák nem tudatlanok, csak befolyásolhatóak?
FB: Nagyon befolyásolhatók, és értelmetlen dolgokkal befolyásolhatók. Ebben hasonlítanak a felnőttekre, ahogy sokszor az önfejűségben is. Persze sok szempontból tudatlanok, ám kérdés, mihez képest. Mert más szempontból nagyon okosak is, még ha ez nem is egy felnőtt mércével mért okosság. A babák például nagyon jól tudják, hogy más emberek eltérő tudással és tudattal rendelkeznek, mint ők maguk. Már az 6-7 hónapos csecsemők is. Egy kísérletünkben egy bábszínházi előadás közben direkt létrehoztunk egy nyelvi félreértést, és a babák agyi tevékenysége, amit közben mértünk, megmutatta, hogy a 14 hónapos gyerekek észrevették ezt a típusú félreértést is.
GYV: Akkor inkább úgy kérdezem, hogy a babák nagyon sok mindent felfognak a környezetből? Jobban tudják, hogy mi folyik körülöttük, mint sejtenénk?
FB: Pontosan. És itt van egy nagyon érdekes kettősség. Többek között a mi kutatásainkból is kiderült:
a babák gondolkodása egyáltalán nem egocentrikus, énközpontú, ahogy korábban gondolták a pszichológusok. Tehát nem hiszik, hogy mindenki csak azt látja, tudja és gondolja, amit ők látnak, tudnak és gondolnak.
És ez egy nagy fordulat volt az elmúlt 10-15 évben. Ugyanakkor egy 3-4 éves gyerek is felébreszti az anyukáját vagy az apukáját, ha az esti mese közben elbóbiskol, hogy folytassák a mesét. Tehát hiába tudja, hogy az anyukája fáradt, nem tud elvonatkoztatni saját vágyától, hogy érjünk a mese végére. Az már hosszú tanulási folyamat eredménye, hogy ne csak ismerjük fel a másik szempontját, de vegyük is tekintetbe.
Mindebből arra következtetünk, hogy az embereknek kell legyen valamilyen speciális tanulási képessége. És egyéb képességek is ott lehetnek a babákban, amiket nem néztek ki belőlük a korábbi generációk, szülők és kutatók, de ami végül is lehetővé teszi azt, hogy olyan módon tanuljunk már babaként, ami kiemel bennünket az állatvilágból.
Babalabor
Babalabor több is van a világon, és Budapesten is több működik. A CEU mellett az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának munkatársai is létrehoztak egy ilyen intézményt, ahova folyamatosan várják a babák, pontosabban a szüleik jelentkezését kutatási célból.
Címoldali kép: Egyed Péter
