A játék komoly dolog. Alapvető gyermeki szükséglet. A kisebbek így ismerik meg a világot: felfedeznek, tanulnak, kísérleteznek, modellezik a valóságot, kipróbálják a szerepeiket, kipróbálják, hogy „mi lenne, ha”? Vagy „ha nem”? Számukra a játszótér nem az iskola és a zeneóra közötti fölös idő elütésére szolgál. Ők úgy játszanak, hogy beleadják egész lényüket, jelen vannak teljes szívvel és testtel. Ennek fényében, milyen lehet az elég jó játszótér? Ami testet-lelket megmozgat. Nyilván. Egyszerű, nem?
Nem. Egy amerikai kutatásban már a 70-és évek végén kimutatták, hogy a gyerekek leginkább ismerős, nem mesterségesen strukturált helyeken szeretnek játszani, ahol szabadon átalakíthatják a környezetüket, ahol a játékok kitalálásának lehetősége végtelen, ahol a képzelet – és a test is – szabadon kalandozhat. Ezt azonban nem feltétlen adja meg egy szokványos „hinta-csúszda-libikóka” háromsággal kecsegtető, szigorúan ismétlődő mozgássort kínáló játéktér. Viszont az utcák, erdők, elhagyatott terek már alkalmasak lennének – ha az alapvető biztonság is meglenne e helyeken. De ez már jó kiindulási alap: sokoldalú, titkokkal és izgalmas zegzugokkal megrakott helyszínre van szükségünk.
Játszó – hely
Szülőként ismerjük a szuper, EU-szabvány szerint épült mászószerkezeteket, pörgettyűket, fémalagutas csúszdákat. Érezzük, hogy ez nagyon színvonalas, bizonyára nagyon jól fejleszti majd a gyerekünk mozgásának bizonyos részhalmazát. Fejlesztünk, tehát jók vagyunk. A steril, egyenépítmények lehet, hogy vonzóak lesznek ötször, hatszor, talán tízszer is, de hónapok múlva már sanszos, hogy unalmasnak fog tűnni a gyerekünk számára. Egy non-profit játszótérkészítő csapat szerint a hely szellemét, jellegét is érdemes beépíteni a játszótér kialakításakor. Például ha a helyi közösségnek különleges településképe vagy szimbóluma van, épüljön be! Gondoljuk át, mi teheti egyénivé, egyedülállóvá a játszóterünket?
Az izlandi Húsavik városa bálnamúzeumáról is ismert. Játszóterein bálnabordákból állított kapuk hívogatnak, a halászhajók ütközőbójáiból hinták készültek, a bálnamotívum végigvonul a városon, így a játszótérről sem hiányozhat.
Bízni a gyermeki kreativitásban
Felnőttként azt gondoljuk, a hinta hintázni való, a mászóka mászni. Rászólunk a gyerekünkre, ha kavicsokat rámol a csúszdába. Pedig az ő fejében lehet, hogy az egy szállítószalag vagy hegyomlás. A gyerekek nem csak egyetlen funkciót képesek látni a tárgyakban. Hát még, ha nem szokványosak a játéktér elemei…! A jó játszótéri tárgyak közt találunk szokatlan megoldásokat is, pl. motorhinta helyett unikornist, pontyot vagy kárókatonát. Vagy a kreativitást kiszolgáló mozgatható részeket, amivel a gyerekek megélhetik az elmélyülést, az átrendezésre, alakításra való késztetésüket, megérezhetik, hogy a világukban van erejük és ügyességük a változtatásra. Lehetnek ezek olyan hétköznapi tárgyak is, mint botok, kövek, sóder, dobozok, amelyek megadják azt az érzést, is, hogy bármikor találhatnak újdonságot a megszokott helyen.
Flow-élményt a gyerekeknek is!
Csikszentmihályi Mihály flow-elméletében rámutatott arra, hogy boldogságélményünk akkor a legteljesebb, ha igazán elmélyülnünk feladatainkban, főként, ha ezekben a kreativitásunkat is használjuk. A gyerekek számára az intenzív játék éppen ilyen. Ehhez, ha adott egy olyan tér, ahol egymásba „folynak” a játékrészek, melyek továbbvezetik a játszókat, a tumultust is elkerülhetik és ki sem zökkennek a játékból.
Jól példázza ezt a szemléletet egy chilei, sivatagi településen – alsós és óvodás korú gyerekeimmel – kipróbált vizes játszótér, a környéken legendás “Quinta Valle”. Amikor decemberben kitör a nyári szünet (mert a déli féltekén vagyunk), Vallenar város délutánonként megnyitja a vizet a játszótéren, ahol egy nagy betonplaccon szellősen elhelyezett, addig rendkívül idegenül ható játékok így értelmet nyernek. A beléjük vezetett víz beindítja azok mozgását, és az életet is körülöttük. Fürdőruhában érdemes jönni, mert amikor megtelik az óriástulipán kelyhe, átfordul, és nyakon önti az alatta állókat. Szakaszosan jelenik meg a vízsugár-ívekből összeálló alagút, az elszabadult locsolócső és társai. Mindezek pedig időben elosztva, úgy kapcsolnak be, hogy ne lehessen megunni a vízi partit, egyik átvezet a másikba. A lefolyó víz döntő része összegyűlik, és elvezetődik a játéktér alatt, hogy hamarosan újraforgatódjon.
Izlandon, a Sudavík melletti Raggagardur Parkban egy elvesztett fiúgyermek emlékére kezdtek játszótér-építésbe a gyászukkal küzdő szülők. Ennek központi magja az ismert, skandináv típusú fémvázas, átjárós, csúszdás, mászókás rendszer. Ehhez helyi ötletek alapján évente hozzáépítettek egy-egy új részt, és így szerves fejlődéssel, amőbaszerűen szétágazó, különböző játéktípusokkal növekvő, játékból-játékba vezető, kalandos park született. A színpadként is működő vikinghajótól kezdve a párosan pörgető függeszkedőkön át a mesterséges tóig és hídig megunhatatlan sorozat vár.
Az energiamegmaradás törvénye
Attól is vonzó egy játszótér, ha különböző korú és energiájú gyerekek egyaránt megtalálják a számukra megfelelő szórakozást és elfoglaltságot nyújtó lehetőségeket. Például, ha van egy sarok a bölcsisnek és vannak átmozogható ívek a nagyoknak is, sőt, a kettő közt is van mit csinálni. Így a megerőltető, rohanós játékból érkezett ninják egy kicsit megpihenhetnek, és elmélyülhetnek egy nyugodtabb részben. Például egy mászókás szint alatt rajztáblát vagy valamilyen matatósabb zugot helyeznek el, legalul pedig a homokban is lehet kreatívan alkotni vagy csak felfedezni: a beletúrni a melegebb, száraz homokba, alatta a nedves, hideg rétegbe, ezeket átkeverni, és meglátni, mi történik. Ezen a ponton én már mennék is, és kicsit hazabeszélve, erre példának a verőcei nagy játszóteret be is hozom.
Titkos zugok
Egy gyerek számára az idő lassabban telik, ők eredendően nem rohanásban élnek, inkább a jelenben. Nem egészben észlelik a világot, az apró részleteket sokkal jobban észreveszik nálunk, épp ezért fontosak számukra ezek: különleges tárgyak, elrejtett színes zugok, egy titkos búvóhely, esetleg azon belül egy csak ott látható kép, amiről a felnőttek nem is tudnak. Ahol lehet eltűnődni, fantáziálni, kitalálni valamit, ülepíteni a napi gondolatokat, az előző játék történéseit. (Ilyen mondjuk a felnőttek lelki egészségének is jót tenne.) Apró részletekről beszélünk, de életbevágóan fontos elemei egy jó játszótérnek.
Külcsín és belbecs
Tudjuk, hogy egy esztétikus, rendezett, szép környezetben jobban érezzük magunkat. Ez is fontos szempont egy játéktér kialakításakor, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a jó, elmélyült játék gyakran kosszal, káosszal jár. Kellenek a mancsolós terek is, ahol lehet sarazni, ami lehet ronda.
Biztosan láttunk már mindannyian olyan udvart, ahol mindenféle kacat, bontott alkatrész be van dobálva. Bözske néni kivan tőle, hogy a Pista bácsi nem képes elpakolni. Csak mondom, hogy ez a barkácsolós-bütykölős-mechanikus gyerekek mennyországa.
Erre például a New York-i Governors-szigeten már mások is ráéreztek, létrehoztak olyan játszóteret, ahol a kacatot, a maradék vagy használt anyagokat felhalmozva, némileg rendszerezve alkalmat kínálnak az építésre. Ronda kupi az egész, de a gyerekek itt – képzett segítők társaságában – azt építhetnek, amit csak elképzelnek. Akár játszótéri játékokat is.
Természet
„A gyerekeknek nem lenne szabad városban felnőni” írja Arthur Ransome a Fecskék és Fruskák sorozat Téli szünidő című kötetében. És tényleg, a legjobb játszóteret kétségkívül a természet nyújtja: a fák és a sziklás oldalak, természetes mászókák, az ágak kiváló hinták, a homokos vízpartnál nincs jobb homokozó, építőelemeknek ott a kavics, a kagyló, a csiga, a botok. Soha olyan jót nem játszottak a gyerekeim, mint amikor a nyári Duna partján csatornarendszert ástak, és az elhaladó hajók keltette hullámzás vize átjárta a medrecskéket, bedönötte a gátakat, amiket azonnali vészhelyzetet kikiáltva rendbe kellett hozni.
Mivel ez a valóságban sajnos sok helyen nem kivitelezhető, így a természet elemeit kell behozni a városokba, főleg a gyerekek tereibe. Az emberiség nagy vesztesége, hogy az egyre inkább elválasztódunk a természettől, attól a közegtől, amelyben 2 millió évet eltöltöttünk. Elválaszt tőle a beton, a járda, a zaj, a falak. Így kevéssé engedjük, hogy a természet csökkentse a stresszünk, támogassa az egészségünk. Pedig már az élő, zöld területek puszta látványa meggyorsítja a test gyógyulási folyamatait. Miért mondanánk le erről?
Tehát, ha a játszótér helyén eleve megvannak bizonyos természetes elemek, használjuk azokat! Ne planírozzuk el a dombokat, maradjanak a fák, vagy ha ki kellett vágni, a fatörzs beépülhet. A bokrok jó titkos bunki-terepek, a homokozó mellett lehet egy vízforrás a dagonyához, a kiszáradt bokor gazdag bot-lelőhely. Ilyen például a verőcei játszótér.
Még azt is megkockáztatom, hogy ne feltétlen – legalábbis ne mindig csak – kirándulni vigyük a gyerekeket a természetbe, hanem játszani! Olyan helyre, ahol többféle terep találkozik: van patak, van rét. Vagy van erdő, van szikla, meg még egy kis dagonya. Vagy bármelyik kombináció.
Alapdarabok
Az itthoni játszótereknek valószínűleg ebben kell a legtöbbet fejlődnie. A játék a gyerekek dolga, a kényelmes időtöltés körülményeit viszont nekünk kell biztosítani. Árnyas helyek és ivócsap nélkül meggyulladunk a meleg napokon, a szemetet kulturáltan el kell helyezni, a szülőknek kényelmes helyet kell biztosítani, ahonnan szemmel tarthatják a gyerekeiket. Nem lenne baj, ha egyre több helyen lennének lezárható tárolók, és nem szurikáta-üzemmódban kellene folyamatosan szemmel tartani a cuccainkat, ha netán együtt homokoznánk a kicsi gyerekünkkel. Az pedig hab a tortán, ha egy táblán, írásban le vannak fektetve a játszótér szabályai, melyekre lehet hivatkozni. És jó lenne az is, ha ezt valahogyan be lehetne tartatni.
Ha tetszett a cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre!