Rengeteg kitartás, akarat és óriási szerencse is kell ahhoz, hogy valaki maga mögött hagyja a mélyszegénységet, amelybe beleszületett. A miskolci Nyitott Ajtó Baptista Szakképző pedagógusai már számos fiatalkorúnak segítettek új esélyt adni. Cikksorozatunkban az iskola néhány diákja mesél arról, hogy mit tart magáról fontosnak: honnan jött, merre tart, és milyen jövőbeli tervei vannak? Az intézménybe nem csak hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Mivel az interjúsorozatban minden diák megszólalhatott, aki szerette volna megosztani velünk a gondolatait, az interjúalanyok közül nem mindenki hátrányos helyzetű családból származik. Most Viola, Letícia és Balázs történetével ismerkedhettek meg.
Tóth Viola (17) – szakácstanuló
Valaha értékes embernek tarottam magam. Soha nem adtam fel, bármi történt is, akármi. De ami mostanában történik velem, az megváltoztatott mindent. Már nincsenek terveim, céljaim. Feladtam. Pont én, aki eddig mindig erős maradt, bármi fájdalom ért. Most már nem kell nekem senki, se barát se más. Csak egyedül akarok lenni, hogy megpróbáljam megemészteni a sírva töltött éjszakákat és azt is, hogy cserben hagytam magam. Nem tervezek, hiszen a jövőbe nem lát senki, és már úgy vagyok vele, hogy lesz, ami lesz.
Horváth Letícia (15) – szakácstanuló
Az az álmom, hogy Törökországba mehessek. Láttam néhány filmet, ami ott játszódik. Nagyon szép hely, és tetszik az ottani stílus is, és a régi szokások. Az ételeket is meg szeretném kóstolni. Szakácsnak tanulok, szívesen próbálok ki új ízeket. Szeretek főzni, magamnak és másoknak is.
Az is el tudom képzelni, hogy Törökországban éljek és dolgozzak. Tíz év múlva talán ott fogok élni és elismert szakács leszek. Akkorra már családom is lesz. Boldog családom, ahol sosincs veszekedés, és sokat nevetünk. Két gyerekem lesz. Szerintem én könnyen szerethető ember vagyok. Vidám a természetem, mindenkire ránevetek.
Olyan is volt már, hogy az utcán nagy boldogságomban megölegettem egy idegent. Boldog vagyok, de életemben akkor voltam a legboldogabb, amikor azt mondták, hogy szeretnek, és nem azt, hogy semmit nem érsz, nem lesz belőled semmi. Könnyen megharagszom másokra, de hamar meg is bocsájtok. De van, amit nem tudok megbocsájtani. Ha valaki, akit nagyon szeretek, kibeszél a hátam mögött. Azt soha nem bocsájtom meg.
Csuka Balázs (15) – szakácstanuló
Nagy családban nőttem fel. Három lány testvérem van és egy öcsém. Szerintem segítőkész ember vagyok és kedves. Ha a család vagy ismerősök megkérnek valamire, akkor megyek és csinálom. Kiviszem a szemetet, elmosogatok, kitakarítok, mármint úgy, hogy kisepregetek, elágyazok. Fát is vágok.
Néha ki szoktam menni unalomból is, csak így ilyen időeltöltésnek. és összehasítom a fát, előre hordom, Egy kis településen lakunk. Szeretek focizni járni. Régen minden nap fociztunk, de most kevesebb időm van, csak szombat vasárnap, és néha pénteken is, ha hamar hazaérek.
Ilyenkor összehívom a barátokat, és kimegyünk fiúk lányok együtt. Itt az iskolában is sok barátom van fiúk és lányok is. Hiszek benne, hogy létezik fiú lány barátság. El szeretném végezni a szakács szakmát, és az érettségit is. Aztán ebben a szakmában fogok dolgozni. Azt is terveztem, hogy majd külföldre megyek, Németországba. Majd szeretnék családot gyerekeket kettőt-hármat, de háromnál feljebb azért nem.
A cikksorozatot Dawoud Bey “The Class Pictures” című projektje inspirálta.
Interjúsorozatunk első részét itt, második részét itt, negyedik részét itt, ötödik részét pedig itt olvashatjátok.