Rovatok

Miért üt és harap a kisgyerek, és hogyan szoktassuk le róla?

Ha a kisgyerek üt vagy harap ‒ akár a szülőre, akár a gondozóra vagy egy másik gyerekre irányul az agressziója ‒, az igencsak meghökkentő és riasztó. Ha az egy- és hároméves kor közötti gyerekünk ránk támad, efféle kérdésekkel gyötörjük magunkat: Miért viselkedik erőszakosan a gyerekem? Hol tanulta ezt? És hogy a csudában érem el, hogy leszokjon róla? Joanna Eng írása.

Azt tudni kell, hogy az ütés és a harapás elég jellemző és általános jelenség kisgyermekkorban, és ennek megvannak a természetes okai. Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy a gyermek társadalmi beilleszkedését és az agresszió alkalmazását egyrészt a szülőkhöz való viszonya, másrészt a gyerek egyéni vérmérséklete határozza meg. Ugyanakkor a legtöbb kicsire jellemző, hogy harap, rúg és üt, mindaddig, amíg a nyelvi készsége ki nem fejlődik annyira, hogy szavakkal több eredményt érjen el.

Tehát ha a gyerek bántja a szülőt vagy másokat, az nem jelenti azt, hogy valami baj van vele, vagy a szülő rosszul csinált valamit! Ettől függetlenül ki kell derítenünk, miből fakad ez az erőszakosság, hogy megálljt parancsolhassunk neki.

Miből fakadhat kisgyerekeknél az erőszakosság?

A kisgyerekeknek szinte semmi önkontrolljuk nincs, és hároméves korukig az együttérzés sem fejlődik ki náluk. Ez azt jelenti, hogy a kicsi nem szándékosan bánt másokat, hanem más, megmagyarázható okokból viselkedik így ebben az életkorban.

Akkor lássuk az okokat, miért ütnek vagy harapnak a kisgyerekek:

– Mivel képtelenek verbálisan kommunikálni, a testükkel fejezik ki az érzelmeiket: a haragjukat, a csalódottságukat, az unalmukat, a kimerültségüket, az éhségüket, a feszültségüket stb.

– Meg akarják védeni magukat másoktól, akik elveszik a játékukat vagy a helyüket bitorolják, és még nem sajátítottak el értelmesebb védekezési módot.

– Figyelemre áhítoznak, amit az ütéssel/harapással sikerül magukra vonni.

– Kíváncsiak, hogy mi történik, ha valakit megütnek/megharapnak.

– Személyiségük része, hogy mindenre erősen reagálnak.

– Így fejezik ki, hogy elegük van valamiből.

– Mástól látták, hogy megüt valakit, legyen az egy felnőtt, egy gyerek vagy egy rajzfilmfigura, és ők is kipróbálják ezt a viselkedést.

– Jön a foguk, és ez ingerli őket a harapásra.

© Shutterstock
Mit tegyen a szülő?

A lényeg, hogy türelmesen viselkedjünk, és a gyerek személyiségétől, életkorától és kommunikációs készségétől függően járjunk el. Az alábbi javaslatok közül mindegyik megfontolásra érdemes, már csak amiatt is, hogy mielőtt cselekszünk, átlássuk a helyzetet. Ha ezeket megfogadjuk, segíthetünk abban, hogy a gyerek egészségesebb szokásokat vegyen fel az érzelmei kezelésére, kifejezésére.

Ne reagáld túl, ne szánj neki különös figyelmet

Csak tarts egy kis szünetet (vegyél mély lélegzetet vagy számolj magadban ötig), majd mondd neki nyugodt, közömbös hangon: „Ne üss meg! A verés fáj”. Így ha csak azért ütött meg, hogy hirtelen reakciót váltson ki vagy magára vonja a figyelmet, akkor nem kapja meg azt, amit el akart érni a viselkedésével, és idővel felhagy vele. 

Gondolkozz el azon, hogy általában milyen helyzetek vezetnek az ütéshez vagy harapáshoz

Aztán próbáld meg felkészíteni a gyereket ezekre a helyzetekre. Például előzetesen tekintsétek át a gyerekkel együtt, mi várható egy játszónapon, vagy tisztázzátok jó előre, hogy mi szokott történni, amikor eljön a lefekvés ideje. Biztasd, hogy fejezze ki, amit ilyenkor érez, ezzel elejét vehetitek a cirkusznak.

Tanítsd meg a gyerekedet, hogy szavakba öntse, ha valami bántja

Taníts meg neki néhány egyszerű mondatot, hogy verekedés helyett ezeket alkalmazza, ha valami baja van, ahelyett, hogy fizikai erőszakhoz folyamodna: „Dühös vagyok!” „Most én jövök!”

Emeld ki a túlságosan felzaklató helyzetekből

Ha ilyen helyzet előszelét érzed, akkor tartsatok szünetet, hogy lehiggadjon, vagy inkább menjetek hamarabb haza, amikor kezd „elfajulni” a buli. Így megelőzheted az ütés/harapás bekövetkeztét. 

Szerepjáték plüssállatokkal

Játszd el az egyik állatkával, hogy épp olyan helyzetbe keveredett, mint amilyen a gyerekedet ütésre ingerelte, és biztasd arra a gyereket, hogy tanítsa meg a kis butát, mit kell tenni verekedés helyett. Ha rábízod az irányítást, nagyobb eséllyel lesz képes levonni a tanulságot.

Ne nevezd a gyereket „verekedősnek” vagy „harapósnak”

És tiltsd meg másoknak is, hogy így címkézzék őt. Ez a tulajdonság nem vall rá, nem is szabad azt sugallni, hogy alapvető jellemzője. Legyen világos, hogy csak egy viselkedés, amiről le lehet és le is kell szoknia.

Adj alkalmasabb harapni- és rágcsálnivalókat a kicsinek 

Ha egyszerűen arról van szó, hogy az ínyét irritálja a fogainak növekedése, igen könnyen elejét veheted a „támadásnak”. Kerítsél fogzást könnyítő rágókát vagy cumit, esetleg megteszi a ropi vagy egyéb rágcsálnivaló is. Ha látod, hogy a kicsi már épp kiszemeli az áldozatát, akit meg akar harapni, gyorsan dugjál valamit a szájába!

Vezesse le biztonságosabban az indulatát

Mutasd meg a kisgyereknek, hogy ha mérges, akkor valamilyen puha tárgyat üssön meg, például egy párnát, vagy szorongassa meg az egyik plüssállatát. Ezzel a módszerrel nem tesz kárt senkiben, saját magát is beleértve.

Mutasd meg a helyes viselkedést

Fogd meg azt a kezét, amelyikkel éppen megütött, és mutasd meg, hogyan kell vele inkább gyengéden megcirógatni ugyanott.

Vigyázz, hogy a gyerek ne nézzen erőszakot tartalmazó tévéműsorokat, videókat 

Ha a kedvenc figurái bunyóznak, és ez mulatság tárgya, mintha nevetni lehetne az ilyesmin, az a gyereket arra bátorítja, hogy ő is hasonló eszközökhöz folyamodjon.

Ne csapj rá, ne üsd meg soha!

Inkább mutasd meg, hogy lehet másképp kommunikálni.

Tereld el a figyelmét

Amikor épp ütni/harapni készül, vidd oda az ablakhoz, és mutass neki valami érdekeset. Aztán vesd be a fenti módszerek egyikét-másikát.

A legfontosabb szem előtt tartanod, hogy bárhogy érzel is ebben a pillanatban, a kisgyerek nem szándékosan gonoszkodik, nem akar másokat bántani. Általában csak egy időszakról van szó, amelyet át kell valahogy vészelni. A gyerek hamar túlesik rajta, és jobban kezeli majd az indulatait: szól, ha kell neki valami, és megérti mások érzéseit. Ha hosszú távon sem marad abba a harapás, csapkodás, ütés, bunyózás, vagy ha hiába követted a jótanácsokat, mégsem változik semmi (ami nem valószínű), akkor fordulj a gyermekorvoshoz vagy pszichológushoz, hogy ő segítsen a probléma megoldásában.

(NR fordítása)

Címoldali kép: https://parents-together.org/